A Red Bull újságja Szoboszlai Dominik kapcsán megjegyzi, hogy 17 évesen debütált az osztrák másodosztályú Lieferingben, azóta mindegyik idényében legalább egy trófeát nyert. „Szoboszlai az apjánál tárolja a trófeáit, ez sokat elárul róla és karrierjéről” – olvasható a lapban, amely hozzáteszi: Dominik már gyerekként kísérte apját, Szoboszlai Zsoltot a focipályákra. „Nagyszerű idő volt, nagyon szívesen emlékszem vissza ezekre a pillanatokra. Amit akkor tanultam, az ma is segít nekem” – mondta ennek kapcsán a magyar válogatott csapatkapitánya.
Szoboszlai Dominik pályája elején Székesfehérvárról járt Ausztriába, a salzburgi átigazolás hatalmas lépés volt. Amikor beköltözött a Red Bull akadémiájára, akkor a családjától távol került. „Az első hónapokban a magány volt a legnehezebb. Azt mondogattam magamnak, hogy kétszer olyan keményen fogok edzeni, mint mindenki más, és akkor itt is megállom a helyem. Természetesen akkor még egyáltalán nem volt biztos, hogy egy nap valóban bekerülök az első csapatba, de ez nem számított. Egyszerűen minden nap mindent beleadtam.”
Szoboszlai 17 évesen és hét hónaposan debütált a Red Bull Salzburgban, 2018 májusában az Austria Wien ellen állt be csereként. A 2019–2020-as BL-idény legfiatalabb csapataként a Salzburg is a csoportkörben szerepelt. Szoboszlainak akkor csapattársa volt Erling Haaland.
Olyan hangosan hallgatta a BL-himnuszt, hogy amikor együtt mentünk reggelizni, még a mögötte lévő autóban is hallottam. Hihetetlen idők voltak
– nosztalgiázott a magyar középpályás. Noha Haaland és Szoboszlai klubjai riválisok a Premier League-ben, a barátság megmaradt. „A mindennapjaink úgyis folyamatosan a futball körül forognak, úgyhogy inkább másról beszélgetünk” – árulta el a Manchester City támadójával kapcsolatba.
„Nem edzek erre kifejezetten, egyszerűen megvan hozzá a fizikai adottságom. Ez inkább fejben dől el. Minden mérkőzésre azzal a hozzáállással megyek ki, hogy mindent beleadok minden sprintbe és párharcba. Erre edzettem egész életemben, és valószínűleg ez az, ami különlegessé tesz engem és a Red Bull-iskolából kikerült játékosokat. Ez a folyamatos rohanás és nyomásgyakorlás. Mindannyian megtanultuk, mikor és hogyan kell futni ahhoz, hogy a rendszer működjön. Azzal a tudattal nőttünk fel, hogy nem szabad kihagyni egy sprintet sem, mert a rendszer összeomlik” – vallotta játékstílusáról Szoboszlai.
Mint ismert, a magyar középpályás 2023-ban igazolt a Liverpool FC-hez. Jürgen Klopp, a Red Bull jelenlegi globális futballigazgatója hozta a Liverpoolba Szoboszlait, aki így emlékezett vissza első beszélgetésükre: „Ideges voltam, nem tudtam, hogyan viselkedjek a beszélgetés során. Az ajánlatát viszont hamar elfogadtam, könnyű döntés volt, Jürgen Klopp az egyik legnagyobb.”
A cikk végén a magyar válogatott került középpontba. Az újság megjegyzi, hogy a mieink sorozatban három Európa-bajnokságon vettek részt, a világbajnoki szereplés 1986 óta nem sikerült. A válogatottban 18 évesen debütáló Szoboszlai 22 éves kora óta csapatkapitány, 2024-ben a legfiatalabb csapatkapitány az Eb-n. Szoboszlai feladatának tartja, hogy a magyar válogatott részt vegyen 2026-os világbajnokságon.
Ennek a meznek a viselése különösen sokat jelent nekem. Mindent meg fogok tenni azért, hogy Magyarország részt vehessen a világbajnokságon. Majdnem négy évtizede várunk erre.
Szoboszlai a lap kedvéért megnevezte, mely játékosok alkotnák kedvenc kispályás csapatát. A kapuban Alisson Becker állna, védőként Virgil van Dijket nevezte, középpályásként Dani Olmo és Alexis Mac Allister szerepelne, míg csatárként Luis Díazt jelölte meg.