Válogatott: Ez a csapat győzelemre volt ítélve – Gera

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.18. 23:33
null
Varga Kevin a törökök ellen szerezte meg az első gólját a válogatottban (Fotó: Balogh László)
A magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában 2–0-ra győzött Törökország ellen, ezzel megnyerte a csoportját. A magyar csapat részéről a koronavírusos Marco Rossit a kispadon helyettesítő Gera Zoltán és a második gólunkat szerző Varga Kevin értékelt.

A törökök legyőzése után először Varga Kevin válaszolt a Nemzeti Sport kérdéseire és beszélt a mérkőzésről.

„Az ember lépésről lépésre tudja építeni a karrierjét. Most nyáron tudtam egy szintet lépni azzal, hogy külföldön is kipróbálhattam magam, és ezáltal út nyílt meg előttem a válogatottba is. Azt, hogy ilyen sikerek közepette csöppentem vissza több mint két év után a válogatottba, nem könnyű feldolgozni. Itt lesz az Európa-bajnokság, és nemcsak a felnőtt-, hanem az U21-es is. Igazi futballkánaán vár ránk, és ha van olyan ország, amelyik ezt megérdemelte, akkor az mienk. Én minden erőmmel azon vagyok, hogy segítsek a csapatnak, ha az edzésen, akkor ott, ha csereként beállva, akkor úgy. Meccs közben hallottuk, hogy megnyílt az esély a csoportelsőségre, és mindent meg is tettünk, hogy kiharcoljuk. Nehéz szavakat találni, hogy ez sikerült”– mondta Varga Kevin.

NÉZZE MEG VARGA KEVIN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN ADOTT TELJES NYILATKOZATÁT

A szélső azt is hozzátette, boldog volt, hogy a kipattanójából Sigér Dávid gólt szerzett, aki bármelyik percben apa lehet, és ezért is külön öröm, Varga hangsúlyozta, egymásért is küzdenek. Ezután Gera Zoltán beszélt a mérkőzésről, a csapatról, a saját szerepéről.

„Tudtuk, hogyan áll a szerb meccs, de megbeszéltük a szünetben, nem szabad döntetlenre játszani. Még egy lapáttal rátettek a srácok, és így meg is tudtuk nyerni a meccset. Nagyszerű közösség van a csapatnál. Általában, ha egy szövetségi kapitány hiányzik, az gondot okoz. Most azonban mindegy, ki ül a kispadon, mindenki tudja a dolgát. Itt nincsenek cserejátékosok. Mindenki ugyanúgy dolgozik, sikerre éhes, győzni akar, és egymásért is küzdenek. Én ehhez semmit sem tettem hozzá, nekem óriási dolog kezdő edzőként, hogy tanulhatok, itt lehetek. Ez a csapat győzelemre volt ítélve az elmúlt pár meccsen. Kicsit több lettem ezáltal, mint kezdő szakember. Visszamegyek az U21-hez, élvezem a munkát ott, és magammal viszem, mennyire egyszerű ez a játék, ha le vannak fektetve a szabályok. Én csak beugró voltam. Nekünk is lesz egy nagy feladatunk márciusban, az én munkám itt, az első csapatnál lezárult”– fogalmazott Gera.

„Természetesen az elsődleges célunk a győzelem volt, hogy revansot vegyünk a hazai vereségért. Viszont sajnos most is rosszul kezdtük a mérkőzést, az első félidő második felében jobban játszottunk, de a második félidőben gólt szerzett a magyar csapat, amely mind fizikailag, mind motivációban jobb volt, így meg tudta nyerni a mérkőzést és a csoportot is” – értékelt Senol Günes, a török válogatott szövetségi kapitánya.

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA
3. CSOPORT, 6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–Törökország 2–0 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Kruzliak (szlovák)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego (Botka, 89.), Sigér, Nagy Á., Kalmár (Cseri, a szünetben), Hangya (Holender, 74.) – Nikolics (Gyurcsó, 64.), Könyves (Varga K., a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi (a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált kapitányt segítője, Gera Zoltán helyettesítette a kispadon)
TÖRÖKORSZÁG:
Günok – Sangaré, Kabak, Demiral, Erkin – I. Kahveci (Yazici, 55.), Tufan (Özcan, 71.), Tekdemir (Ayhan, 88.), H. Calhanoglu, Karaman – Tosun (Türüc, 71.). Szövetségi kapitány: Senol Günes
Gólszerző: Sigér (57.), Varga K. (90+5.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Szerbia–Oroszország 5–0 (Radonjics 10., Jovics 25., 45+1., Vlahovics 40., Mladenovics 64.)

A 3. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 6 3 2 1 7– 4 +3 11
2. Oroszország 6 2 2 2 9–12 –3 8
3. Szerbia 6 1 3 2 9– 7 +2 6
4. Törökország 6 1 3 2 6– 8 –2 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik