Válogatott: „Édes vér és Silva”; agresszív magyar csapat – lapszemle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.04. 08:39
null
Az O Jogo szerint Pepe és Cédric áldozatul esett a magyaroknak
Labdarúgó-válogatottunk egy nullára kikapott Budapesten az Eb-címvédő Portugáliától, ezzel végképp elszálltak az esélyeink a 2018-as világbajnokságra jutást illetően. A találkozó másnapján a portugál újságoknak elsősorban a magyarok agresszív játéka jelentette a beszédtémát, de szóba került már a hátralévő két selejtező meccs is. Lapszemle!

 

„Csak még kettőt!” – utal a hátralévő mérkőzésekre az A Bola, amely hozzáteszi, az andorrai találkozó csupán felvezeti majd a svájciak elleni „döntőt", amely az egyenes kijutásról dönt minden valószínűség szerint. A lisszaboni lap külön kiemeli a 15. válogatott mérkőzésén kilencedik gólját szerző André Silvát, akinek személyében végre gólerős társra lelt Cristiano Ronaldo.

„Fejesek” – a Record szerint a portugál együttes felvette a kesztyűt az agresszív magyarokkal, és éppen a megfelelő időben talált be, majd magabiztosan őrizte meg az előnyét.

„Édes vér és Silva” – foglalja össze címszavakban a portugál sikert az O Jogo. A portugál újság szerint Pepe és Cédric is áldozatul esett a magyar könyököknek – Priskin Tamás és Dzsudzsák Balázs megmozdulását Fernando Santos szövetségi kapitány sem hagyta szó nélkül.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, bár a harmincadik percig messze mi voltunk a jobb csapat – kezdte a portugál kapitány. – Jól szervezetten, az ellenfélre nagy nyomást helyezve futballoztunk, volt hat-hét lehetőségünk. Aztán jött a kiállítás, és nem tudom, miért, de belementünk a magyarok agresszív játékába, a félidő hátralévő részében elveszettek voltunk.”

„A szünetben felhívtam a játékosaim figyelmét pár dologra, szerencsére hamar betaláltunk a folytatásban. Végig irányítottunk, és bár egy–nullánál mindig vannak kétségek, kézben tartottuk ezt a nehéz találkozót.”

A portugálok klasszisát, Cristiano Ronaldót is megszólaltatta a lap, a Real Madrid támadója már a következő összecsapásra tekintett előre.

„Nagyon fontos, hogy már az Andorra elleni meccsről beszéljünk, mert ez a két idegenbeli találkozó nagyon nehéznek ígérkezik. A magyarok ellenit letudtuk, de Andorrában ők például kikaptak, míg Svájc éppen csak nyerni tudott, nekünk sem lesz könnyű dolgunk. Az andorrai stílus nem fekszik az ellenfeleknek, ráadásul három nappal később Svájccal játszunk, fel kell kötni a gatyánkat” – mondta Ronaldo.

„Tízemberes magyar csapat, de Portugália is szenvedett” – a Público című napilap kiemeli, hogy válogatottjuk már nem végezhet a playoffhelynél lejjebb, ám ezt nem könnyű mérkőzésen érte el. A cikk szerint a portugálokat meglepte, hogy Szalai Ádám sérülése után két csatárral kezdett a magyar együttes, valamint Nagy Ádám mellőzésére sem számítottak. Portugál részről Danilót és Joao Moutinhót emelik ki, Gelson Martins játékát azonban negatív kritikával illetik – akárcsak magyar részről Priskinét.

VB-SELEJTEZŐK
EURÓPA
B-CSOPORT
, 8. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–1 (0–0)
Budapest,
Üllői út, Groupama Aréna, 22 000 néző. Vezette: Makkelie (holland)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Korhut – Pátkai, Elek Á. (Pintér Á., 67.) – Lovrencsics G. (Varga R., 78.), Eppel (Böde, 61.), Dzsudzsák – Priskin. Szövetségi kapitány: Bernd Storck
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Cédric Soares, Bruno Alves, Pepe, Fábio Coentrao (Eliseu, 28.) – Gelson Martins (Bernardo Silva, 63.), Danilo, Joao Mário, Joao Moutinho – Cristiano Ronaldo, André Silva (Quaresma, 85.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Gólszerző: André Silva (48.)
Kiállítva: Priskin (30.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, KÉPEK, VIDEÓK ITT!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc8 818– 3+1524
2. Portugália8 7128– 4+2421
3. MAGYARORSZÁG8 31411– 9 +210
4. Feröer8 224 4–15–11 8
5. Andorra8 116 2–17–15 4
6. Lettország8 17 3–18–15 3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik