Válogatott: A finn meccs után beszélhetünk a továbbiakról - Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.09. 11:07
null
„Megpróbálok edzőként is példaképpé válni” – a kapitány válaszolt az új berlini munkáját érintő kérdésekre (Fotó: NS-archív)
A Magyar Labdarúgó-szövetség a Kánai úti székházában tartott internetes videokonferenciát, amelyen Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki egyben a német élvonalban szereplő Hertha BSC megbízott edzője, Berlinből jelentkezett be, és válaszolt az új, berlini munkáját érintő újságírói kérdésekre.

Mint ismeretes, Jos Luhukay vezetőedzőt elbocsátotta a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) a kiesés elől menekülő Hertha BSC, posztját a klub legendája, Dárdai Pál vette át ideiglenes és határozatlan idejű megbízással, hétvégén az ő vezetésével már győzött is a csapat a Mainz vendégeként.

„Csak két napunk volt rá, hogy eredményessé tegyük a csapatot. Luhukay jó munkát végzett, mert ez nem jött volna össze, ha nincs megfelelő állapotban az együttes” – kezdte a mai sajtótájékoztatót Dárdai.

„Jelenleg nem befolyásolja a válogatottnál folyó munkát ez a megbízatásom. Az más helyzet lenne, ha az Eb-szereplést kivívnánk, de a görög és az utána következő finn meccsen biztosan nem lesz probléma. Olyan segítőt választottam, akire maximálisan támaszkodhatok, rövid távon ez így megoldható” – fogalmazott a szakember a kettős munka kapcsán.

Dárdai kérdésre válaszolva elmondta, ő nem menedzser, nem az a feladata, hogy magyar játékosokat ajánlgasson a Hertha figyelmébe.

A Nemzeti Sport Online arra volt kíváncsi, hosszú távon hogyan folytatódhat a kettős megbízatás, biztos-e, hogy az őszi selejtezőkön is ő ül majd a válogatott kispadján, meddig számolnak vele a Herthánál szakvezetőként.

„Nem mondom meg, hogy mit mondtak ezzel kapcsolatban. Nem is akarok vele foglalkozni. Stabilizálni kell a helyzetet, rengeteg teendőm van, most ezzel foglalkozom. A válogatottnál pedig megvárjuk a soron következő két meccset, a hogyan továbbról ezt követően tudunk beszélni” – nyilatkozta Dárdai. A szakember egy másik kérdésre válaszolva elmondta, nagyon várja ezt a hetet a Herthánál, mert most már fel tudja építeni, meg tudja tervezni a munkát, nem olyan hirtelen történik vele minden, mint múlt héten, amikor felkérték szakvezetőnek. Dárdai kitért arra is, hogy a héten még az utánpótláscsapatok játékosaival is le fog ülni elbeszélgetni, mert a héten lesz bizonyítványosztás.

„Van bennem valami sváb-székely keverék, hogy ilyen agyas vagyok, hogy mindig megyek előre. Ösztön hajt, ami nem szokott becsapni, lásd a finn meccset! Ha nem nyerünk, nevetség tárgya lettem volna, de megnéztem a finneket, elemeztem őket, és valahogy azt éreztem, nem lehet, hogy nem nyerünk. Megpróbálok példakép lenni edzőként is. Tudom, mit mondtak nekem, de ezt nem szeretném kiszivárogtatni. Teszem a dolgomat, ott segítek, ahol szükség van rám. A labda gömbölyű, egyszer fenn, máskor lenn, megyek előre” – mondta az edzői felfogásáról.

Dárdai kifejtette, neki éppen az az erőssége, hogy tud nyomás alatt dolgozni, hogy elviseli a munkával járó felelősséget, a többiben pedig segít neki a stábja, a videoelemző, a pályaedző, ők is hozzáteszik a munkához azt, ami az ő erősségük.

Elhangzott, hogy a görögök elleni márciusi meccs előtt nem lesz edzőtábor a válogatottnak. Dárdai egyúttal mindenkit megnyugtatott, lesz ideje foglalkozni a válogatottal, mert a Hertha vezetőedzőjeként például van szabadnapja is (utánpótlástrénerként nem volt).

Dárdai a videokonferencia végén megjegyezte, jó magyar emberként mindig délben ebédel, és mivel a felesége elkészítette a borjúszeletet, köszöni a figyelmet.

Dárdai mondata – mely szerint a soron következő két mérkőzés után lehet beszélni a hogyan továbbról – nem volt teljes összhangban az MLSZ közleményével, mely szerint a fiatal szakember kinevezése a Herthánál nem befolyásolja válogatott melletti szerepvállalását. A Nemzeti Sport Online rákérdezett erre a szövetség helyszínen tartózkodó képviselőinél, és azt a választ kapta, hogy a Herthával kötött szerződés alapján Dárdai Pál az Eb-selejtezők végéig marad a magyar nemzeti csapat kispadján.

Az NSO Tv felvétele a sajtótájékoztatóról



Broadcast live streaming video on Ustream

Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36
Ezek is érdekelhetik