Válogatott: Bátran, de megfelelő ütemben kell a fiatalokat bevetni – Marco Rossi

Vágólapra másolva!
2023.05.30. 18:23
null
Marco Rossi (jobbra) szerint a fiatalokat bátran, de megfelelő ütemben kell bevetni (Fotó: Török Attila)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Ioan Lupescu, a román válogatott legendája, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korábbi technikai igazgatója volt a két fő előadó a Groupama Arénában megtartott Football Forum 2023 Hungary eseményen, melyen az olasz szakember a fiatalok szerepeltetéséről, a klubokkal fenntartott kapcsolatról és a régi időkről beszélt.

 

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az „Aranykor – második félidő” elnevezésű beszélgetésen Ioan Lupescuval, az UEFA korábbi technikai igazgatójával közösen ült ki a színpadra. A beszélgetés elején Lupescu elmondta, hogy iskolázott edzők kellenek a fiatal korosztály mellé is, és nagyon fontos, hogy kialakuljon egy bizalmi kapocs mester és tanítványai között.

Rossi szerint az edzőknek tökéletesen kell ismerniük a játékosaikat, és nemcsak a pályán mutatott képességeiket, hanem az emberi értékeiket is. A fiatalok bevetéséről a magyar kapitány elmondta: nagyon fontos, hogy az edző bátran szavazzon bizalmat nekik, ám a megfelelő ütemben kell őket bedobni a mély vízbe, mert a rájuk nehezedő nyomást nem érzékelik még tökéletesen, később viszont a túl korai kiégés fenyeget az ilyen esetekben.

Manapság egyre nehezebb súrlódás nélkül kapcsolatot ápolni a klubok és válogatottak között – vélekedett Marco Rossi. Szerinte az egyesületek sokszor attól a tíz mérkőzéstől féltik a játékosaikat, amelyet a nemzeti csapatnál töltenek, noha klubszinten további ötven meccsen lépnek pályára. Személy szerint ő és a szakmai stábja mindent megtesz, hogy a válogatott futballisták ne nála sérüljenek meg, de szerinte ez egy kétirányú utca, a kluboknak is mindent meg kell tenniük, hogy a labdarúgók a nemzeti együttesben is tudásuk legjavát nyújthassák.

„Sokszor nem könnyű a klubokkal egyeztetni. Azok a csapatoknak, amelyek a legjobb öt ligában szerepelnek, nagyon sok mérkőzésük van, és emiatt azt hiszik, hogy ha egy idényben ötven meccsen már használták a játékosaikat, akkor nagy kockázattal jár, ha tízszer pályára lépnek a válogatottban. Nem gondolnám, hogy a válogatottban teljesített találkozók kevesebbet érnének, mint a klubcsapatokkal játszottak” – jegyezte meg a szövetségi kapitány, aki szerint a ‘90-es években azért nyerte minden évben más az Aranylabdát, mert több topjátékos futballozott világszerte.

„Ugyanakkor például Spanyolország egy olyan érában nyert két Eb-t és egy világbajnokságot, amikor nem biztos, hogy történelmileg a legjobb kerettel rendelkezett” – tette hozzá Marco Rossi.

A FOOTBALL FORUM 2023 HUNGARY ESEMÉNYRŐL BŐVEBBEN ÉLŐ, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ HÍRFOLYAMUNKBAN OLVASHAT, MELYET IDE KATTINTVA ÉRHET EL!

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2026.02.04. 07:00

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

Marco Rossi: Elfogadtam volna a felmentésemet; Szoboszlai-góllal Liverpool-siker

E-újság
2026.01.22. 00:01

Exkluzív Marco Rossi-interjú csütörtökön a Nemzeti Sport felületein!

Magyar válogatott
2026.01.21. 13:22
Ezek is érdekelhetik