Válogatott: az újoncok izgatottan várják az edzéseket

Vágólapra másolva!
2023.03.14. 20:09
null
Csoboth: Nagyon jólesett és önbizalmat is ad a behívó. Nagy utat tettem meg eddig, és erre büszke vagyok (Fotó: Koncz Márton)
A Marco Rossi szövetségi kapitány által behívott újoncok izgatottan várják, hogy csatlakozhassanak a magyar labdarúgó-válogatotthoz a jövő héten.

 

Az olasz szakvezető az észtek elleni felkészülési, valamint a bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretébe négy olyan játékost hívott be, akinek ez lesz az első összetartása a nemzeti csapatban, s közülük a kapus Demjén Patrik, valamint a támadó Csoboth Kevin és Varga Barnabás is arról beszélt az M1 Nemzeti Sporthíradónak, hogy büszke és boldog, hogy lehetőséget kap a bizonyításra.

„Nyilván nagyon örültem neki, hiszen minden gyereknek ez az álma. Egyértelműen feldobódtam a hírtől, és várom a jövő heti edzéseket – mondta Varga Barnabás, a Paks támadója, aki 17 találattal vezeti az OTP Bank Liga góllövőlistáját. – Valamilyen szinten talán számítottam rá, olyan 60-40 arányban, de 60 százaléknak gondoltam a nemet. Az biztos, hogy ha kapok játéklehetőséget, próbálom majd meghálálni a bizalmat.”

Csoboth Kevin, az Újpest futballistája elárulta, hogy Marco Rossi korábbi kerethirdetéseit is mindig megnézte a televízióban, most pedig nagyon meglepődött, amikor az ő neve is elhangzott behívott játékosok között.

A magyar válogatott Eb-selejtezős programja
Március 27., 20.45:Magyarország–Bulgária
Június 17., 18.00:
Montenegró–Magyarország
Június 20., 20.45:Magyarország–Litvánia
Szeptember 7., 20.45:Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45:Magyarország–Szerbia
Október 17., 20.45:Litvánia–Magyarország
November 16., 20.45:Bulgária–Magyarország
November 19., 15.00:Magyarország–Montenegró

„Nagyon jólesett és önbizalmat is ad a behívó. Nagy utat tettem meg eddig, és erre büszke vagyok” – nyilatkozta a csatár, utalva arra, hogy az előző szezonban még a másodosztályú Szeged labdarúgója volt. A játékos azt is elárulta, hogy sokan gratuláltak neki, és a legjobban Szoboszlai Dominik szavainak örült, akivel az utánpótlás korosztályban sokszor játszott együtt.

Demjén Patrikot, a Zalaegerszeg kapusát a bejelentés előtt értesítették Marco Rossi döntéséről, amit szavai szerint még csak most kezd felfogni igazán.

„Most realizálódott bennem így edzés után. Egyelőre még nem volt ezen időm gondolkodni, de nyilván úgy megyek majd Telkibe, hogy megmutassam, mire vagyok képes” – mondta boldogan a hálóőr, hozzátéve, biztos benne, hogy az első válogatott behívójára mindig büszkén és boldogan fog visszaemlékezni, ahogy azt is megjegyezte, hogy ez egy új út kezdete lehet a számára, és azon fog dolgozni a jövőben, hogy később is meghívják a válogatottba.

A magyar válogatott jövő csütörtökön az észteket, négy nappal később pedig az első Eb-selejtezőn a bolgárokat látja vendégül a Puskás Arénában.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Demjén Patrik
(Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (Zalaegerszegi TE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (Debreceni VSC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Németh András (Hamburger SV – Németország), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 23., 19.30: Magyarország–Észtország

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
Március 27., 20.45:
Magyarország–Bulgária

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik