Román-magyar: feljelentették rasszizmusért a román fanatikusokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 16:33
null
Mind a román, mind a magyar szövetség az UEFA fb elé kerül a Bukarestben történtek miatt (Fotó: Veres Viktor)
Az erdélyi Civil Elkötelezettség Mozgalom civil szervezet feljelentést tett az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) az október 11-ei Románia–Magyarország Eb-selejtezőn történt rasszista román megnyilvánulások miatt.

Az UEFA fegyelmi bizottsága, valamint a lelátói diszkrimináció ellen küzdő Fare szervezet még az október 23-ai tárgyalás előtt megkapta a levelet, erről az európai szövetség már visszajelzést is küldött. A szervezet rasszista magatartás, fotóval dokumentált zászlóégetés, a magyar himnusz kifütyülése, sértő rigmusok (Többek között a „Kifelé a magyarokkal az országból” rigmus) és transzparensek miatt tett feljelentést, erről képi és videobizonyítékokat is csatolt.

Az UEFA október 15-én jelentette be, hogy a román és a magyar szövetség ellen eljárást indított az 1–1-re végződő Eb-selejtezőn tapasztaltak miatt.

Az UEFA honlapján megjelentek szerint a románokat lelátói rendbontás, tiltott pirotechnikai eszközök és más tárgyak használata illetve bedobása, lézerezés, valamint a játékosok helytelen viselkedése (öt vagy több sárga lap) miatt vizsgálják, míg a mieink ellen rasszista bekiabálások, lelátói rendbontás, tűzijáték használata és szintén a csapat által begyűjtött sok lap miatt indult eljárás. Érdekes, hogy a románok fegyelmi listáján nem szerepel a rasszista viselkedés.

Az ügyet október 23-án, csütörtökön tárgyalja a fegyelmi bizottság, amely korábban már mindkét szövetséget büntette, a románokat már többek között magyarellenes rigmusokért is.

AZ MLSZ KIEGÉSZÍTŐ BEADVÁNNYAL ÉLT

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján tudatta, hogy szakértők és válogatott játékosok segítségével összeállított hivatalos anyagot küldött a román–magyar mérkőzéssel kapcsolatban az UEFA-nak.

„Már a helyszínen is egyértelmű volt – amint azt a televízió nézői is láthatták –, hogy nemcsak sportszerű, hanem a nemzetközi szabályokkal ellentétes szurkolói megnyilvánulások is jellemezték a mieink bukaresti vendégjátékát. Az európai szövetség nem sokkal a találkozó után arról tájékoztatta az MLSZ-t, hogy különböző, súlyos és kevésbé súlyos ügyekben fegyelmi eljárást indít mindkét féllel szemben.

A magyar szövetség az UEFA tájékoztatását követően mindent elkövetett annak érdekében, hogy a fegyelmi eljárásban hatékonyan képviselje a sportszerű magyar szurkolók, és a válogatott érdekeit. A fegyelmi határozat bejelentése előtt elmondhatjuk, az MLSZ képviselői jelentős energiákat fordítottak arra, hogy az eljárás során bemutassuk azokat a körülményeket, amelyek enyhíthetik az esetlegesen a magyar szövetségre kirovandó büntetés, a szankció mértékét. Felvettük a kapcsolatot a nagykövetséggel, romániai magyar újságírókkal, levélírókkal és szakértőkkel annak érdekében, hogy minden szükséges információt a legnagyobb hitelességgel, és a magyar fél érdekeit a leginkább támogató módon adhassunk tovább az UEFA-nak. Szerepelt a magyar anyagban, hogy a hazaiak szektoraikban alkalmazott könnygáz zavarta a pályán küzdő magyar játékosokat. Fontosnak tartjuk, hogy a fegyelmi eljárásban résztvevők időben kapjanak valós képet a Bukarestben történtekről, hogy arányos döntés szülessen a fegyelmi tárgyaláson”
– írja kommünikéjében az MLSZ.

A szövetség valószínűsíti, hogy büntetést kap az UEFA-tól a csütörtöki tárgyaláson, mivel „minden előzetes figyelmeztetés, kérés ellenére nemcsak a hazai, hanem a magyar szurkolókkal teli vendégszektorban is történtek a nemzetközi szabályok által súlyosnak megítélt sportszerűtlen cselekmények.” A magyar szövetség teljes kommünikéje itt olvasható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik