Nyolc év után térnek vissza Geráék az MTV-re

Vágólapra másolva!
2011.03.21. 13:04
null
Képünk illusztráció
Élőben közvetíti a pénteki Magyarország-Hollandia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt a Magyar Televízió 1-es csatornája, párhuzamosan a Sport Televízióval. Rádióban az MR6-on lesz követhető a találkozó. Arról is megállapodás született, hogy az MTV és az MR6 ezentúl mindegyik Eb-selejtezőről élőben közvetít majd a Sport Televízióval együtt.

 

A Magyar Televízió és a Sport Televízió hétfői közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a hollandok elleni Eb-selejtezőket mindkét csatorna élőben közvetíti, de a megegyezés nemcsak erre a két meccsre, hanem a hátralévő Eb-selejtezőkre is vonatkozik.

„Nyolc év után tér vissza a magyar labdarúgó-válogatott a közszolgálati televízió képernyőjére, oda, ahová közel fél évszázadig tartozott, oda, ahol a helye van" – mondta Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója. (Megjegyzendő: 2008-ban a Svédország elleni idegenbeli vb-selejtezőt az MTV közvetítette, de ezt leszámítva nyolc évig valóban nem közvetített rendszeresen válogatott találkozót.)

Szabó hozzátette: valamennyi közmédium kiemelt figyelemmel foglalkozik a következő egy hétben a válogatottal, az MTV mellett a Duna Televízió, a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádiós is rendszeresen beszámol a felkészülésről, sőt az MR6 élőben közvetíti is a hollandok elleni meccseket.

Az MTV-ben a pénteki, hazai meccs kommentátora Gundel Takács Gábor lesz, míg a hollandiai találkozót Somos Zoltán tolmácsolja. A Sport Tv-ben pénteken Fülöp László, kedden Faragó Richárd kommentálja a találkozót, míg a rádióban Novotny Zoltán (első meccs), valamint Hajdú B. István (visszavágó) közvetít majd.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik