V. Á. 2022.05.30 18:26 Frissítve: 2022.05.31 00:09

NL: exe miatt kerülhetett ki az olasz keretből a Roma sztárja

Hivatalosan sérülés, a pletykák szerint belső konfliktus miatt került ki a Nemzetek Ligája júniusi mérkőzéseire készülő olasz labdarúgó-válogatott keretéből Nicolo Zaniolo – írja a Football Italia. Az olaszok június 7-én fogadják a mieinket a sorozatban.

Zaniolo a mienk ellen sem lép pályára (Fotó: AFP)

 

„Bokasérülés miatt kénytelen voltam elhagyni a válogatottat” – írta Instagramon Zaniolo.

A Football Italia azonban úgy tudja, más lehet a háttérben.

A múlt heti Ekl-döntő egyetlen gólját szerző Zaniolónak tavaly áprilisban ért véget rövid kapcsolata Chiara Nasti influenszerrel. A hölgy ezt követően a városi rivális Lazio támadójával, Mattia Zaccagnival kezdett el randizgatni, akivel azóta összeházasodtak, s hamarosan gyermekük is születik.

Az Ekl-döntőt követő ünneplésén a Roma-drukkerek azt énekelték, hogy Zaniolo a gyermek apja. A 22 éves labdarúgó rendkívül jól mulatott a beszámolók szerint ezen a rigmuson. Ez a reakció pedig elkerülhetetlen feszültséget okoz a két játékos között, amit Roberto Mancini szövetségi kapitánynak is figyelembe kellett vennie, így emiatt kerülhetett ki a keretből.

Zaniolónak nem ez az első botránya: korábban akkor jött össze az influenszerrel, amikor a barátnője terhes volt.

AZ OLASZ KERET A JÚNIUSI MÉRKŐZÉSEKRE
Kapusok: Alessio Cragno (Cagliari), Gianluigi Donnarumma (Paris Saint-Germain – Franciaország), Alex Meret (Napoli), Salvatore Sirigu (Genoa)
Védők: Francesco Acerbi (Lazio), Alessandro Bastoni (Internazionale), Cristiano Biraghi (Fiorentina), Leonardo Bonucci (Juventus), Davide Calabria (Milan), Giorgio Chiellini (Juventus), Giovanni Di Lorenzo (Napoli), Federico Dimarco (Internazionale), Emerson Palmieri (Olympique Lyon – Franciaország), Alessandro Florenzi (Milan), Manuel Lazzari (Lazio), Luiz Felipe (Lazio), Gianluca Mancini (Roma), Leonardo Spinazzola (Roma)
Középpályások: Nicolo Barella (Internazionale), Bryan Cristante (Roma), Davide Frattesi (Sassuolo), Jorginho (Chelsea), Manuel Locatelli (Juventus), Lorenzo Pellegrini (Roma), Matteo Pessina (Atalanta), Sandro Tonali (Milan), Marco Verratti (Paris Saint-Germain – Franciaország)
Támadók: Andrea Belotti (Torino), Domenico Berardi (Sassuolo), Federico Bernardeschi (Juventus), Gianluca Caprari (Hellas Verona), Lorenzo Insigne (Napoli), Moise Kean (Juventus), Andrea Pinamonti (Empoli), Matteo Politano (Napoli), Giacomo Raspadori (Sassuolo), Gianluca Scamacca (Sassuolo), Mattia Zaccagni (Lazio)

 

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA, 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország 

A CSOPORT JÚNIUSI PROGRAMJA
Június 4., szombat
18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia, Budapest
20.45: Olaszország–Németország, Bologna
Június 7., kedd
20.45:
Németország–Anglia, München
20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG, Cesena
Június 11., szombat
20.45:
Anglia–Olaszország, Wolverhampton
20.45: MAGYARORSZÁG–Németország, Budapest
Június 14., kedd
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG, Wolverhampton
20.45: Németország–Olaszország, Mönchengladbach

2022.06.30 22:31:32

Magyar válogatott PÓR KÁROLY

ALAPVONAL. Szoboszlai Dominik nekem kicsit olyan, mint Marco Rossi. Hiszek benne, hogy őket nem a vakszerencse és a véletlenek sorozata, hanem a kitartásuk és a következetesen elvégzett sok munka viszi előre lépésről lépésre.

2022.06.28 22:53:18

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. A napokban vertük meg a vezetésével Angliát oda-vissza.

2022.06.28 09:08:48

Magyar válogatott PIETSCH TIBOR

Az Omonia Nicosia védőjének teljesült a vágya: ötvenedszer is magára ölthette a címeres mezt.

2022.06.21 23:56:34

Magyar válogatott CSINTA SAMU

ALAPVONAL. A természeti népek többnyire emberfeletti magyarázatokat keresnek a sohasem látott, csodaszámba menő eseményekre. Én találkoztam a csoda emberi léptékű magyarázatával is. Kolbászt evett, sört ivott, és a futballról mesélt.

2022.06.21 23:51:16

Magyar válogatott DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Nagy Zsolt nekem kissé olyan, mint a másik oldalon Fiola Attila.