MLSZ: Lőw, Szabics, Szélesi – 24-en vették át pro licences diplomájukat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.02. 14:16
null
24 új pro licences szakembere van Magyarországnak (Fotó: mlsz.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint hétfőn 24 magyar szakember vette át az UEFA pro licences tanfolyamon szerzett diplomáját.

Az MLSZ 2015 után ismét pro licences okleveleket adhatott át, hiszen véget ért a tavaly augusztusban indult tanfolyam, melyen többek között Kuttor Attila, Lisztes Krisztián, Lőw Zsolt, Szabics Imre és Szélesi Zoltán is részt vett. Sőt, idén először két női tanuló is lediplomázott: a női felnőttválogatottat irányító Markó Edina, valamint az U17-es együttes edzője, Schumi Dorottya is megszerezte a legmagasabb edzői képesítést.

Ez volt a nyolcadik pro licences tanfolyam Magyarországon, összesen 153 szakember végezte el a kurzust.

„Több mint kilenc hónapig dolgoztunk együtt a tanfolyamot elvégző kollégákkal, ez idő alatt nagyszerű közösség alakult ki, új barátságok köttettek, ezért nemcsak hasznos, hanem igazán emlékezetes is volt a tanfolyam. Mindannyian, akik részt vettünk ezen a kurzuson, tapasztalt edzőként kezdtük meg a tanulmányainkat, de ezzel együtt is rengeteget kaptunk az elmúlt időszakban tanárainktól, oktatóinktól, akik elsősorban a tudásunk rendszerezésében, letisztázásában nyújtottak óriási segítséget” – mondta az mlsz.hu-nak Lőw Zsolt, aki várhatóan a Paris Saint-Germainben, Thomas Tuchel segítőjeként folytatja edzői pályafutását.

Az alábbi szakemberek vették át UEFA pro licences diplomájukat:
Balogh Pál
Boér Gábor
Jakab Péter
Klausz László
Kriston István
Kulcsár Árpád
Kuttor Attila
Lisztes Krisztián
Lőw Zsolt
Markó Edina
Márton Gábor
Németh Antal
Németh Szabolcs
Sárközi István
Schindler Szabolcs
Schumi Dorottya
Simon Miklós
Szabics Imre
Szanyó Károly
Szélesi Zoltán
Toldi Gábor
Varga Attila
Visinka Ede
Vitelki Zoltán




Legfrissebb hírek

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
19 órája

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36
Ezek is érdekelhetik