Gyász: Hajdú B. István három szép emléket emelt ki Szepesiről

„Nagyon sok személyes emlékem van Szepesi Györggyel kapcsolatban – mondta érdeklődésünkre a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál. – Ő közvetítette az »arany párbajtőrcsapat« győzelmeit az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es olimpián, amelyek során én is ott voltam. Húsz évvel idősebb volt nálunk, de baráti kapcsolatot ápoltunk. Ott volt velünk, élvezte a társaságunkat, néha beszállt egy-egy kártyapartiba is. Mindig jókedvű, ám ugyanakkor kissé távolságtartó emberre emlékszem, akinek elsősorban a szaktudását és a már akkor meglévő diplomáciai pozícióit csodáltuk. Nemcsak nagyszerű rádióriporter volt, hanem a FIFA-ban is jelentős szaktekintélynek számított. Tudta, hogy miről beszél a pálya szélén, nagyon értette a futballt. Sokat tanultam tőle mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, az elején Csanádi Árpáddal sokat segítették a munkámat. Példát mutatott, Pluhár Pista bácsi mellett úttörő rádióriporter volt. Nagyra becsültem őt, szerettem a humorát, a szakértelmét, az eleganciáját. Egész életében azt csinálhatta, amire a Jóisten teremtette és amit szeretett csinálni. Hosszú, tartalmas, szép és gazdag élettel áldotta meg a sors."

„A vele kapcsolatos szép emlékeim közül hármat emelnék ki – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Hajdú B. István sportriporter, kommentátor. – Az első az 1995-ben Siófokon játszott Magyarország–Izrael válogatott meccs, amely neki az utolsó, nekem az első közvetítésem volt, ami a válogatottat illeti. Csodálva néztem, hogy – akkor már túl a hetvenen – a pálya szélén állva olyan magas színvonalú közvetítést adott olyan játékosokról, akiket alig ismerhetett, hogy arra nehéz szavakat találni. Búcsúzóul adtam neki egy üveg pezsgőt, ő pedig biztatott, és ígérte, hogy rajtam tartja a szemét. Úgy gondoltam, ezt udvariasságból mondja csak, de aztán 2015-ben, amikor Prima Primissima-díjat kaptam, másnap váratlanul felhívott és gratulált. Akkor már kilencvenhárom éves volt, és fogalmam sincs, honnan kérte el a számomat, mert korábban soha nem beszéltünk telefonon."

„A másik a 2012-es olimpián volt, ahol akkor én éppen rádiósként dolgoztam. Az utolsó pillanatokban ő is csatlakozott a rádiós csapathoz, és bár közvetítéseket már nem igazán vállalt, de mivel 1948-ban ő közvetítette a rádióban a londoni olimpia megnyitóját, ezúttal is szerepet vállalt, és fantasztikus, hogy mennyi mindent hozzátett az adáshoz. Számára a mikrofon szent volt, és ha munkához látott, csakis a legmagasabb színvonalon volt hajlandó azt végezni."

„Végül pedig hadd említsem meg azt a megtiszteltetést, hogy az 1960-as BEK-döntőről – amelyen Puskás Ferenc négy góljának is köszönhetően a Real Madrid hét háromra győzte le az Eintracht Frankfurtot – készülő, magyar nyelvű DVD-re közösen kommentáltuk a mérkőzést öt évtized távlatából. Főleg én tálaltam a pályán zajló eseményeket, ő pedig elsősorban az emlékeit idézte fel, tűpontosan, ugyanis tökéletesen emlékezett mindenre. Aki meghallgatja, úgy érezheti, hogy az egyik kommentátor a mából, a másik pedig 1960-ból beszél. Kivételes nap volt az az életemben."

TOVÁBBI VÉLEMÉNYEKET ITT OLVASHATNAK!