Gazdag egyszerre küzd az NB I-ben maradásért és az Eb-ért

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.04.08. 10:11
null
Gazdag Dániel (16) Andorrában szerezte meg az első válogatott gólját (Fotó: Árvai Károly)
Az andorrai mezét semmi pénzért sem cserélné el a középpályásként és támadóként is bevethető, hatszoros válogatott labdarúgó, Gazdag Dániel, aki előbb a kiesést kerülné el, majd az Eb-keretbe kerülne be.

 

– Beugró kérdés: az Andorrában fejelt gólját megelőzően hány éve volt eredményes Honvéd-játékos a válogatottban?
– Mivel olvastam róla, könnyű felelni rá: huszonnégy évet kellett várni, 1997-ben Plókai Attila talált Málta kapujába – szolgált tökéletes válasszal Gazdag Dániel, a Bp. Honvéd hatszoros válogatott futballistája. – Hosszú idő telt el a két kispesti gól között, boldoggá tesz, hogy én törtem meg a jeget.

PUSKÁS, KOCSIS, GAZDAG
Amit Gazdag Dániel az Újpest elleni mérkőzés 37. percében tett, vagyis két gólt szerzett egyazon percben bajnoki mérkőzésen, arra – szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy – még nem volt példa a lassan 112 éves kispesti futballtörténelemben, ugyanakkor a klubkrónikás Kaszás Kálmán két olyan esetet is felelevenített, amikor egy játékos egyik gólt rúgta a másik után. A feljegyzések szerint Puskás Ferenc 1950. szeptember harmadikán, a 7:2-es hazai győzelmet hozó Honvéd–Szeged találkozó 9. és 11. percében volt eredményes – nem mellékesen aznap további három gólt lőtt. A kispestiek legendája egy évvel később, 1951. november 25-én mesterhármast ért el a Szombathelyi Lokomotív ellen 7:0-ra megnyert meccsen, de a főszereplő akkor Kocsis Sándor volt, aki négy gólig jutott. A Népsport tudósítását fellapozva kiderül, hogy 25 másodperc telt el a második félidőből, amikor megszerezte saját maga második, csapata negyedik gólját – majd egy perc múlva jött a következő…

– Közhelyes kérdés: milyen érzés volt?
– Szenzációs! Hála az égnek, szereztem már egy-két emlékezetes gólt pályafutásom során, de ennek örültem legjobban. Mégiscsak ez volt az első gólom a válogatottban, ráadásul azzal lett kétgólos az előny. Minden pillanat előttem van: Nikolics Nemanja előbb laposan akarta beadni a labdát, amely az egyik védőről visszapattant elé, majd nagyszerűen emelt középre, én pedig a hátvédet túlugorva fejeltem a kapuba. Percekkel korábban is volt egy helyzetem, akkor Lovrencsics Gergőtől kaptam remek beadást, de annyira próbáltam a kapu sarkába fejelni a labdát, hogy végül néhány centivel mellé ment. A lényeg, hogy másodjára sikerült, de még ennél is fontosabb, hogy nyertünk.

– Az első válogatottbeli gól milyen kötelezettséggel jár házon belül?
Semmilyennel. Csak a bemutatkozásnak van „ára”: a stábtagok és a csapattársak előtt kell énekelni, én szerencsére már túl vagyok rajta, tudomásom szerint mindenki megúszta halláskárosodás nélkül… Az andorrai gólra ugyanakkor mindig emlékeztet majd az aznap viselt szerelésem. A lefújást követően az egyik hazai játékos felajánlotta, cseréljünk mezt, de kénytelen voltam azt mondani, hogy bocs, nem. Semmi pénzért sem váltam volna meg attól a meztől!

– Ami a közeljövőt illeti, két jelentős cél, a kiesés elkerülése és az Európa-bajnoki kerettagság kiharcolása lebeghet a szeme előtt…
– És a kettő összefügg! Ha jól teljesítek a Honvédban, és bennmaradáshoz segítem a csapatomat, növelem az esélyemet arra, hogy Marco Rossi az Európa-bajnokságon is számoljon velem. Hiszek benne, hogy mindkettő sikerül.

– Nem okoz nehézséget, hogy amíg klubjában támadóként veti be edzője, Horváth Ferenc, a válogatottban a középpályán számít önre a kapitány?
– Egyáltalán nem, nekem az a fontos, hogy mindkét szakember bízik bennem. Marco Rossitól is megkapom az esélyt. Andorrában is kritikusnak mondható helyzetben, Kalmár Zsolt sérülése után, még nulla nullás állásnál küldött pályára, remélem, a játékommal megháláltam a bizalmat.

– Egyetért azzal a véleménnyel, hogy az azt megelőző meccsen, San Marinóban visszafogottabban futballozott?
– Azért nem, mert ott más volt a feladatom, mint Andorrában. Ha az az edzőm kérése, hogy játsszak hátrébb és egyszerűen, azt teszem, ha azt várja tőlem, hogy segítsem a támadásokat, vállalkozzam bátran, annak igyekszem maximálisan eleget tenni. A csapatérdek mindennél előbbre való. Nemzetközi szinten amúgy is ügyelni kell rá, hogy az ember fegyelmezett maradjon. Nem fér bele a figyelmetlenség, nem a legjobb ötlet elkezdeni hátul cselezgetni, mert egy hibát könnyen kihasználhat az ellenfél.

– Ha már szóba került Kalmár Zsolt, nézzünk egy másik szakvéleményt: Gazdag Dániel lehet az egyik labdarúgó, aki helyettesítheti őt.
– Ha abból indulok ki, hogy Marco Rossi engem állított be a helyére, lehet ebben valami. Más lapra tartozik, hogy nem ilyen áron szerettem volna bekerülni a csapatba. A fociban mindig benne van a sérülés, de Zsolté a lehető legrosszabbkor jött. Remek idénye volt, gólokkal, gólpasszokkal tűnt ki Dunaszerdahelyen és a válogatottban is. Nagyon sajnálom őt, megérdemelte volna, hogy pályára lépjen az Eb-n. Van közös csoportunk az egyik telefonos csevegőprogramban, amikor kiderült, hogy elszakadt az oldalszalagja, mindannyian írtunk neki, és a támogatásunkról biztosítottuk, de az igazság az, hogy nehéz ilyenkor okosat mondani. Egy biztos: várjuk, hogy ismét köztünk legyen, és együtt érjünk el újabb sikereket.

– Hogy kellemesebb témáról beszéljünk: tudja, mire elég negyvenhat másodperc?
Például két gólra az Újpest ellen... Amióta futballozom, még nem történt meg velem, hogy egy percen belül két gólt lőttem volna. Ugyanakkor nemrég szemtanúja voltam, hogy a lengyelek véghez vitték ezt a bravúrt. Nem gondoltam volna, hogy nekem is sikerül, jóllehet a szépítést követően nyomban szóltam a többieknek: gyerünk, gyorsan rúgjunk még egyet! Persze ez egyedül nem ment volna, az első, tizenegyesből szerzett gólom előtt kellett hozzá Zsótér Donát tökéletes indítása, majd Balogh Norbert pazar sarkazása. Az örömöm viszont így sem lehetett teljes, mert a két gól csupán a döntetlenre volt elég, miközben győzelemre lett volna szükségünk.

– Számolgatnak, hogy hány pont kell a bennmaradáshoz?
– Nem! A sorsunk a kezünkben van, rajtunk múlik, hol végzünk. Vasárnap az egyik ellenlábasunkkal, a Zalaegerszeggel találkozunk, a helyzetünkből adódóan meg kell szereznünk a három pontot. Az előttünk álló hetekben nem matekoznunk kell, hanem minél többször győznünk!

– A gólkirályi cím motiválja?
– Hahn János tizenhatnál tart, én tizenháromnál, vagyis a hátrányom nem behozhatatlan. Ilyen közel sohasem jártam a gólkirálysághoz, és ha már idáig eljutottam, úgy vagyok vele, miért ne?! Ámbár mostanság nem ez az elsődleges, a már korábban említett célok fontosabbak. Azért nem bánnám, ha az idény végén legalább tizenhét gól állna a nevem mellett, mert adott esetben az már elegendő lehet az elsőséghez, arról nem szólva, hogy a négy évvel ezelőtt tizenhat góllal az élen záró Eppel Márton barátom orra alá dörgölhetném, hogy többet lőttem nála.

– Gólkirályi cím, egy-két jó meccs az Eb-n – ez megfelelő ajánlólevél lehet egy külföldi szerződéshez.
– Ez foglalkoztat a legkevésbé. Jelenleg semmi más nem érdekel, csak a Kispest és a válogatott!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik