Emlékezés: Kereki is Kőszegről indulva lett a válogatott középhátvédje

„Ez igaz, de nehogy félreértsen bárki, mert egy pillanatig sem hasonlítanám magam az Aranycsapat játékosához– mondta lapunknak a 67 esztendős Kereki Zoltán.–Még akkor sem, ha számomra valóban különleges, hogy mindketten éppen harminchét alkalommal szerepelhettünk védőként a magyar válogatottban. Kőszegiek vagyunk, középiskolába is ugyanoda, a szombathelyi Kereskedelmi Technikumba jártunk. Mindketten pályára léphettünk világbajnokságon, így a kőszegi Hősök Kapuján megtekinthető fényképeken ott vagyunk, mint a város szülöttei."

Lóránt Gyula édesanyja a kőszegi Fő tér közelében lévő kis trafikban dolgozott, a városban mindenki ismerte. Kereki Zoltán édesapja dohányzott, így a Haladás – amelyben 1942-ben és 1943-ban az Aranycsapat középhátvédje is játszott – és a ZTE későbbi bekkje kölyökként gyakran betért az üzletbe cukorkáért, az apjának cigarettáért.

„Ez az első emlékem Gyula bácsiról: az édesanyja sokat mesélt róla– folytatta Kereki Zoltán.–Személyesen 1978 novemberében találkoztam vele, Frankfurtban a nyugatnémetek ellen játszottunk gól nélküli döntetlent. Ködös idő volt, titokban azért szurkoltunk, legyen még rosszabb az idő, és szakítsák félbe a mérkőzést, így is történt. A németek Helmut Schönt búcsúztatták, a találkozót követő fogadáson találkoztunk Lóránt Gyulával, aki akkoriban Németországban edzősködött. Sokan voltunk, nem mondtam neki, hogy magam is kőszegi vagyok. A szüleim sírjától néhány méterre temették el, ha a temetőbe megyek, mindig ellátogatok a sírjához, viszek gyertyát, virágot.”

Kereki Zoltán játszott Szalonikiben, a görögök elleni, 4–1-re elveszített mérkőzésen, igaz, azt a mérkőzést nem a PAOK, hanem az Iraklisz otthonában, a Kaftanzoglio-stadionban rendezték.