Eb 2024: Szerbia sem olyan nagy szám – Csank János

Vágólapra másolva!
2022.10.09. 15:34
null
Csank János szerint elég viccesek a mai selejtezősorozatok (Fotó: Dunántúli Napló, archív)
Vasárnap kiderült, hogy a magyar válogatott Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia ellen a G-csoportban küzdhet meg a 2024-es németországi Európa-bajnokságon való részvételért. A Nemzeti Sportnak három korábbi szövetségi kapitány, Csank János, Dárdai Pál és Gellei Imre nyilatkozott ennek kapcsán.

A válogatottunkat 19 meccsen át irányító Csank János így vélekedik: „Őszintén szólva ezek a mostani selejtezősorozatok elég viccesek, szinte ki sem lehet esni, mindig van valami kiút… Egyébként örülök, hogy jó csoportba kerültünk, jobban jártunk, mint mondjuk az olaszok az angolokkal. Ennél gyengébb csoportot aligha lehetett volna kapni, ideálisak az ellenfelek. De a veszélyes az, hogy ez úgymond megégős csoport, vagyis a kijutás elvárás, így meg lehet égni. A tudásunk alapján egyértelműen ott kell lennünk az első kettőben, Szerbia lehet a legnagyobb ellenlábas, de az sem olyan nagy szám. Minden ellenfél verhető – viszont akkor meg is kell verni mindet. Most mi vagyunk az esélyesek, és ezzel élni kell. De ez is egy olyan dolog, amit meg kell tanulnunk, kezelnünk kell tudni az esélyesség terhét. Okosan, higgadtan, felelősséggel.”

Dárdai Pál amondó: „Nem egy látványcsoport, a második kalapból is elkerültük például a franciákat és az angolokat – ami nem baj. Ha a közönség ugyanúgy a csapat mellett lesz, mint eddig és minden alkalommal megtölti a Puskás Arénát, az nagy segítséget jelenthet a válogatottnak. A papírforma szerint meg kell lennie a továbbjutásnak, de ne feledjük, a futballban bármi megtörténhet. Az elmúlt időszakban elért eredmények alapján az első két hely valamelyikének megszerzése reális célnak tűnhet, de az nagyon fontos, hogy ne sújtsák sérülések a csapatot. Ha mindenki egészséges marad, ha ugyanaz az elszántság jellemzi a válogatottat, mint eddig, a csodálatos közönséggel együtt összejöhet a továbbjutás. Úgy érzem, jó kezekben voltunk a sorsolásnál, ebből a csoportból elérhető az Európa-bajnokság.”

Gellei Imre így látja az esélyeinket: „Nagyon komolyan kell venni minden csapatot, amelyet sorsoltak nekünk. A szerbeket vagy a litvánokat ugyanúgy, mintha például az angolokkal játszanánk. Megvan a veszélye annak, hogy most mindenki fellélegez, hogy ha a nagy csapatok ellen így ment a játék, akkor ez még könnyebb lesz. De erről szó sincs. Papíron ugyan mindegyik csapat verhető, de remélem, nem csak papíron. Marco Rossi együttese már többször bizonyította, hogy bármely ellenfelet le tud győzni, és megvannak a szilárd alapok, amelyekre lehet építkezni. Csak hát az albánokról sem gondolta senki a legutóbbi világbajnoki selejtezőben, hogy oda-vissza megvernek minket. Az jó figyelmeztetés volt, így remélem, nem lépünk bele újra ebbe a csapdába. Most mi vagyunk a nagy csapat a csoportban, és erre rászolgáltunk. Topcsapatokat már le tudunk győzni, most azt kell bizonyítani, hogy alacsonyabban jegyzett ellenfelek ellen is érvényesítsük a papírformát, hogy tudjuk mi diktálni a tempót, az ütemet. A fiam pedig már egyéb előnyökre is felhívta a figyelmemet: szinte minden idegenbeli meccsre kisbusszal is lehet menni, nem nagyok a távolságok.”

Zoran Kunticsnál kevesen ismerik jobban a magyar és a szerb labdarúgást, a korábbi csatár évekig élt Magyarországon, néhány éve költözött haza Szerbiába. A két válogatott közelmúltja sikeresen alakult a magyar csapat számára, nem is olyan régen egy Nemzetek Ligája-csoportban szerepeltünk, idegenben Könyves Norbert góljával nyertünk 1–0-ra, a Puskás Arénában 1–1 lett a találkozó vége.

„Alighanem ott leszek mindkét magyar–szerb mérkőzésen – mondta nevetve az 55 éves korábbi futballista. – A két együttes az utóbbi időben szoros mérkőzéseket játszik egymással, ezúttal is hasonló két összecsapás lehet. A szerb válogatottban sokkal több az ismert, nagy nevű futballista, a magyar együttes viszont sokat lépett előre az elmúlt időszakban. Alighanem ez a két csapat harcol majd az első helyért a csoportban, de véleményem szerint mégis csak a szerbek a favoritok. Egyre jobban összeáll a szerb válogatott, Dragan Sztojkovics szövetségi kapitány szépen összerakta a csapatot. Kérdés lesz az is, a kisebb csapatok ellen hogyan teljesítenek… Most nehezen képzelem el, hogy a magyar csapat ismét nyerjen Szerbiában, aztán ki tudja. Épp a napokban járt a Ferencváros Belgrádban, négy-egyre kikapott, hasonló hangulatra kell készülnie a magyar válogatottnak is.”

 

EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2024
A SELEJTEZŐCSOPORTOK

A-CSOPORT:
Spanyolország, Skócia, Norvégia, Grúzia, Ciprus
B-CSOPORT:
Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár
C-CSOPORT:
Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta
D-CSOPORT:
Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Lettország
E-CSOPORT:
Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer, Moldova
F-CSOPORT:
Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország
G-CSOPORT: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia
H-CSOPORT:
Dánia, Finnország, Szlovénia, Kazahsztán, Észak-Írország, San Marino
I-CSOPORT:
Svájc, Izrael, Románia, Koszovó, Fehéroroszország, Andorra
J-CSOPORT:
Portugália, Bosznia-Hercegovina, Izland, Luxemburg, Szlovákia, Liechtenstein

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik