Aranyos Imre élete ajándékának tekinti, hogy Csank János keze alatt futballozhatott

–  Nagy buli lesz?     
– A családunk nem kerít nagy feneket az ilyen évfordulóknak, de azért kisebb összejövetel, koccintás biztosan lesz… – felelte a háromszoros válogatott Aranyos Imre, aki szombaton lett hatvanesztendős. – Ilyenkor azért bevillan, hány korábbi csapattársam nincs már közöttünk, mennyien távoztak, és emiatt bizony nagy szomorúság van bennem. Nyilván nem vágom a centit, hogy mikor kerülhetek én is sorra, úgyis az jön majd, aminek jönnie kell. A napokban olvastam, hogy a dán válogatott Christian Eriksen másodszor is összeesett a pályán, és sokan nem értik, miért játszik az életével. Nem tagadom, neki adok igazat, hiszen ez az ő élete: nem hősködni akar, az orvosok azt mondták, a szervezetébe beültetett defibrillátorral játszhat, és ő ezt teszi, mert imád futballozni. Ha hasonló helyzetben lennék, én is ezt tenném, de azzal is tisztában vagyok, a család nem fogadná könnyen a döntést.

– Vácon egy csapatban futballoztunk, és emlékszem a történetre, hogy gyerekként milyen sok sportág volt fókuszban…     
– Az általános iskolában a tornaórákon mindig futballoztunk, de eljártam birkózni, bunyóztam, sőt pingpongoztam is, emlékeim szerint nem is rosszul. A bunyóedzések előtt mindig fociztunk, és egyszer az edzőnk azt mondta: Imi, lehet, hogy jó bunyós lennél, de futballistaként alighanem többre vinnéd. Egerben az előkészítőben Szász Laci bácsi volt az első edzőm, a serdülő kettőben olyan csapattársaim voltak, mint a később válogatottságig jutó Sass János vagy a Váccal bajnok Simon Antal, arról nem is beszélve, hogy aztán éveken keresztül Csank János irányított bennünket. Szoktam is a mesternek félig viccesen mondani, hogy játékost csinált belőlünk, mi pedig edzőt belőle, a pályafutásomat egyértelműen meghatározta, hogy a keze alatt futballoztam, az életem nagy ajándékának tekintem, hogy a játékosa lehettem.

– Az első NB I-es mérkőzés emléke megvan?     
– Persze. Szombathelyen játszottunk, Jávorszky Zoltán helyére cserélt be a mester, s ha kettő egyes vezetésünknél nem hibázom ziccerben, három egyre is nyerhettünk volna. Sajnos kiestünk, méghozzá olyan pontszámmal, amivel a következő idényben az Újpesti Dózsa simán benn maradt, tizenegyedik lett.

– Nem sokan mondhatják el magukról, hogy három budapesti nagycsapatban, a Ferencvárosban, a Honvédban és a Vasasban is pályára léphettek, de a Vác és a BVSC is sikersztori volt. Melyik klub volt a kedvenc?     
– A legjobb eredményt a Váccal értük el, hiszen bajnokok lettünk, de szép emlék a BVSC-vel szerzett ezüstérem, a Vasassal pedig a harmadik helyezés. Jó volt a sikereket megélni, de engem mindig a meccsek doppingoltak, amikor egymásért küzdhettünk. Vácon és a BVSC-nél is nagyszerű társaság jött össze, de tulajdonképpen mindenhol jól éreztem magam, máshol is megtaláltam a hangot a többiekkel. 

– A Wembley-ben Alan Shearer, Teddy Sheringham volt az ellenfél, Budapesten az olaszok elleni meccsen Alessandro Del Piero vagy Roberto Donadoni – milyen érzés volt ellenük játszani?     
– Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen labdarúgók ellen futballozhattam, hogy olyan csapatok voltak az ellenfeleink, mint a Benfica, a PSG vagy a Werder Bremen, amely ellen még gólt is szereztem! Tavaly a családdal Párizsban jártunk, és felkerestük a PSG stadionját is. Annak idején, amikor a Váccal Bajnokok Ligája-selejtezőt játszottunk ott, mezt cseréltem a francia válogatott Vincent Guérinnel, és a dressz az úton is velem volt, a fiam mondta, abban menjek. Többen is rám csodálkoztak, sőt, két fiatal odajött hozzánk, és érdeklődött a mez eredete felől, mi pedig megmutattuk a harminckét évvel korábbi meccsünk videóját. Gratuláltak, jó volt kicsit nosztalgiázni, ugyanakkor azt vallom, nem a múltban kell élni, a jelen mindig fontosabb. 

– Visszarepülve az időben, ma is a futball lenne a favorit?     
– Voltak rossz döntéseim, de nem bántam meg semmit. Mindig csapatjátékos voltam, küzdöttem a társakért, a klubért, és hogy mennyire nem egyszerű abbahagyni ezt a csodálatos játékot, jelzi, a BVSC-veteránban még mindig futballozom. Szurkolok a válogatottnak, a nemzetközi porondra kilépő csapatoknak, nézem Szoboszlai Dominik miatt a Liverpool meccseit, jó tapasztalni, hogy egy magyar srác nemcsak eljuthat ilyen szintre, hanem ott is vezér lehet. A futball örök szerelem marad…