Eb 2024: Ennél rosszabb és jobb csoport is lehetett volna – Marco Rossi

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.10.09. 13:45
null
Marco Rossi Frankfurtból üzente, lehetett volna jobb és rosszabb is (Fotó: Getty Images)
Marco Rossi nehezebb, de könnyebb Eb-selejtezős csoportot is el tudott volna képzelni annál, mint amelybe a vasárnapi sorsoláson került Frankfurtban. Mint ismert, a magyar nemzeti csapat Szerbiával, Montenegróval, Bulgáriával és Litvániával küzd meg 2023-ban, s a csoport első két helyezettje jut ki a németországi kontinensviadalra

„Lehetett volna sokkal nehezebb csoportunk, de természetesen ennél jobb csoportot is el tudtam volna képzelni – idézi az mlsz.hu Marco Rossi szövetségi kapitányt. – Nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, hogy bennünket sorsoltak a legerősebb kalapból, hiszen a szerbek a világranglistán előttünk állnak, és kint lesznek a világbajnokságon is. A szerbek mellett a montenegróiakat és a bolgárokat is ismerjük a közelmúltból az egymás elleni mérkőzéseinkről, ám az ellenük elért eredményekből nem lehet kiindulni, mert két-három év alatt nagyon sokat változhatnak az erőviszonyok a mai labdarúgásban. Nehéz mérkőzések várnak ránk, meccsről meccsre kell előre gondolkodnunk a selejtezők során, és ahhoz, hogy eredményesek legyünk, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az összes találkozón.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2024
A SELEJTEZŐCSOPORTOK

A-CSOPORT:
Spanyolország, Skócia, Norvégia, Grúzia, Ciprus
B-CSOPORT:
Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár
C-CSOPORT:
Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta
D-CSOPORT:
Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Lettország
E-CSOPORT:
Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer, Moldova
F-CSOPORT:
Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország
G-CSOPORT: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia
H-CSOPORT:
Dánia, Finnország, Szlovénia, Kazahsztán, Észak-Írország, San Marino
I-CSOPORT:
Svájc, Izrael, Románia, Koszovó, Fehéroroszország, Andorra
J-CSOPORT:
Portugália, Bosznia-Hercegovina, Izland, Luxemburg, Szlovákia, Liechtenstein

Március 27., 20.45: Magyarország–Bulgária
Június 17., 18.00: Montenegró–Magyarország
Június 20., 20.45: Magyarország–Litvánia
Szeptember 7., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Magyarország–Szerbia
Október 17., 20.45: Litvánia–Magyarország
November 16., 20.45: Bulgária–Magyarország
November 19., 15.00: Magyarország–Montenegró

Legfrissebb hírek

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

Marco Rossi: Elfogadtam volna a felmentésemet; Szoboszlai-góllal Liverpool-siker

E-újság
2026.01.22. 00:01

Exkluzív Marco Rossi-interjú csütörtökön a Nemzeti Sport felületein!

Magyar válogatott
2026.01.21. 13:22

Marco Rossi: Tóth Alex és Varga Barnabás is előrelépett

Magyar válogatott
2026.01.19. 13:25
Ezek is érdekelhetik