SINKOVICS GÁBOR
SINKOVICS GÁBOR
2017.06.25 09:59 Frissítve: 2017.06.25 11:31

Détári: A futballból sohasem ábrándulok ki

A Honvéd nem hívta meg a bajnokavató mérkőzésére, Frankfurtból viszont megkeresték Détári Lajost, hogy szeretettel várják a kupadöntőn mint az Eintracht egykori játékosát. A korábbi világválogatott középpályás szerint a legfontosabb, hogy már az öt és tizenkét éves gyerekekkel is komolyan foglalkozzanak, ám hagyni kell őket játszani, de a fiatalokból hiányzik a grundon megszerezhető vagányság. Szívesen lenne szövetségi kapitány is.

détári629
Détári Lajos még szövetségi kapitány is lenne (Fotó: Veres Viktor)

 

– Hogyan élte meg a Honvéd bajnoki címét?
– Meglepett, hiszen mindenki a Videotont és a Ferencvárost favorizálta, a két csapatról beszéltek a szakértők, velük foglalkozott a sajtó, aztán a Honvéd a surranópályán megelőzte a mezőnyt – mondta a 61-szeres válogatott Détári Lajos. – Azt rögtön tegyük hozzá, hogy a kispesti csapat teljesen megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet, Marco Rossi remek edző, ezt többször is bizonyította. Megannyi saját nevelésű fiatalból egységes, szervezett csapatot formált, amely olykor szemre is tetszetősen játszott. Huszonnégy esztendő után már járt ez a boldogság, ez az eufória a Honvéd-szurkolóknak.

– Ott volt a Videoton elleni bajnoki címet eldöntő rangadón?
– Nem. Sajnos a korábbi Honvéd-játékosok a jelek szerint már nem fontosak a jelenlegi vezetőségnek, mert engem sem hívtak meg. De nem csinálok ebből nagy ügyet, tudomásul vettem, hogy a világ változik, és a múlt egyre kevésbé számít.

– Ha a legfontosabb meccsen nem is volt ott, azért, gondolom, idény közben látta a Honvédot.
– Néhány meccset természetesen megnéztem, de inkább a televízióban. Az az igazság, hogy a híreket elolvasom, naprakész vagyok, de már nincs bennem az a tűz, az az elszántság, hogy minden hétvégén valamelyik NB I-es stadion lelátóján üljek, és meccset nézzek.

– Kiábrándult?
– A futballból sohasem ábrándulok ki. Az életem legfontosabb részét képezi ez a gyönyörű sport. De az élvonal már nem vonz, ha időm engedi, inkább elmegyek a Vecsés meccseire, itt lakom ugyanis nem messze a pályától, vagy gyerektornákra megyek, és nézem a kissrácokat, ahogy önfeledten futballoznak.

– Ennyire eltávolodott volna a szakmától? Nem hiányzik a kispad, nem vágyik rá, hogy újra edzést vezényeljen, taktikán dolgozzon ki, ellenfélt térképezzen fel?
– Óvatosan mondom, mert még minden képlékeny, de lehet, hamarosan újra munkát vállalok a labdarúgásban. És mielőtt megkérdezné, ez nem azt jelenti, hogy ismét edző leszek. Vannak elképzeléseim, vannak felkéréseim, és nagyjából tudom, mivel szeretnék foglalkozni.

– Mivel?
– Mondom, várjunk még ezzel, de ha az elképzeléseimről kérdez, azt mondom, amit évek, évtizedek óta szajkóznak sokan és igazi slágertéma a magyar futballban: az utánpótlás-neveléssel. Ez az alapja mindennek, de nem mindegy, hogyan és hol kezdjük el. Úgy gondolom, a magyar labdarúgás majdani felemelkedésének záloga is az lehet, hogy elkezdünk foglalkozni öt-, hat-, hétéves lurkókkal is, mert az az időszak, az a korosztály már igenis fogékony lehet mindenre.

– Ezért jár gyerekmeccseket nézni?
– Ezért is. És persze megannyi meghívásnak teszek eleget. Vannak, akik nem felejtettek el. Bevallom, olykor megdöbbenek, mit látok és mit tapasztalok. Legutóbb például hallottam, hogy az egyik edző üvölt be a pályára a játékosainak, akik nagyjából hét-nyolc évesek lehetnek: „Nem elfelejteni, fiúk, a letámadást, amit megbeszéltünk!” Legszívesebben ráüvöltöttem volna, ember, hagyd ezeket a srácokat játszani, hadd élvezzék a labda közelségét, a gólszerzés mámorát. Mi nem így nőttünk fel. Mi még a grundokon tanultunk meg cselezni, labdát tartani, passzolni. Egyszerűen muszáj volt jónak lenni, hajtani, mert különben az idősebbek nem választottak be a csapatba. Ki kellett tűnni az ötven gyerek közül, akik a különböző terekről, utcákból jöttek össze a grundokon. Ki kellett tűnni, hogy játszhassál, hogy bízzanak benned. Az volt az igazi iskola.

– Ha már ennyire belementünk ebbe a témába, egyre több akadémia működik ebben az országban, gyönyörű pályákon, légfrissítőtől illatozó kollégiumi szobákban tanulhatnak, gyakorolhatnak a srácok.
– Ez mind szép és jó, de kérdem: az utóbbi években hány valamirevaló futballistát neveltünk ki? Mondjon egyet. Lassan nem lesz magyar Európában, főleg a topbajnokságokban.

– Megkérdezem még egyszer, mert nem adott egyértelmű választ: nem hiányzik a kispad?
– Szomorú, amit mondok, de az edzők kiválasztásánál nálunk már nem a tudás számít. Ha egy kispad üres lesz, márpedig ez gyakran előfordul mifelénk, rendszerint ugyanazok a nevek, ugyanazok az arcok bukkannak fel a jelöltek, illetve önjelöltek között. Nem szeretnék részt venni ebben a „ki kivel van jóban” nevű játékban. Egyébként pedig… A telefonszámom nem titkos, ha valaki bennem lát fantáziát, ha valamelyik klubelnök Détári Lajosra szeretné bízni a csapatát, akkor meghallgatok mindenkit.

– Szövetségi kapitány is lenne?
– Van olyan hülye, aki erre nemmel válaszolna?

valogatott629
„Néhány részletet helyre kell tenni a válogatott megítélésében” (Fotó: NS-archív)

 

– Azért tudnék mondani néhány olyan magyar edzőt, aki köszönné szépen a lehetőséget, maradna a háttérben…
– Tudja, nem egy emberen múlik a magyar futball sorsa és jövője. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindegy, ki a kapitány, de itt inkább a rendszeren kellene változtatni. De hogy ne térjek ki megint a válasza elől: igen, lennék szövetségi kapitány.

– Mi a véleménye Bernd Storck Magyarországon végzett munkájáról?
– Aligha lehet elfelejteni a tavalyi Európa-bajnoki szereplést, a szurkolók támogatását, a felkorbácsolt érzelmeket, mert ez mind-mind maradandó emlék. Bernd Storck abban is szerepet játszott, csakúgy, mint az andorrai vereségben. Őt így kell megítélni. Andorrát egyébként szerintem még a Kisvárda vagy a Balmazújváros is legyőzte volna. Jókora pofon volt az, és nemcsak a játék, a vereség volt elkeserítő, hanem az is, ami azután történt. Mindenki mondta a magáét, nyilatkozott boldog-boldogtalan, régi sérelmek jöttek elő, személyeskedő viták alakultak ki, csak a szakmáról beszéltek a legkevesebbet.

– Ha ön dönt, meghagyta volna pozíciójában Bernd Storckot?
– Bernd Storck, aki tavaly remekül kihasználta, hogy harmincöt napot kapott a válogatott felkészítésére, így még arra is volt ideje, hogy fizikailag felturbózza a játékosokat, olyan stábot hozott magával, hogy az ő esetleges leváltása harmincöt újabb ember elküldését is jelentette volna. Ezt alaposan végig kellett gondolni az MLSZ-ben.

– Andorra nemcsak a kapitány, hanem a játékosok súlyos kritikája is.
– Ebben egyetértünk. Néhány részletet helyre kell tenni a válogatott megítélésében. Ott van például Kleinheisler László, aki egy kapusról bepattanó labdának köszönheti a karrierjét, azóta többszörösen bizonyította, hogy túlsztárolt, túlértékelt labdarúgó, aki sem Németországban, sem a Ferencvárosban nem volt képes maradandót nyújtani. Ha jól emlékszem, vele kapcsolatban tavaly a Barcelonát is emlegették. Elképesztő ez az egész! A játékosnak sem jó, mert elhiszi, hogy ekkora spíler. Vagy ott van Dzsudzsák Balázs. Őt is helyén kellene kezelni. Az előrejátékban jó, hasznos futballista, de nem védekezik. Pedig a mai futball ezt megköveteli. Ha lőne szezononként húsz gólt, és adna harminc gólpasszt, azt mondanám, dicsérjék, de így... S ha már erről beszélünk: óvatosabbnak kellene lenniük önöknek, újságíróknak is, mert úgy írnak a tizenhat-tizenhét éves ifjakról, akik egyszer már egyeneset rúgtak a labdába, mintha sztárok lennének. Kérem, ne tegyék! Maradjanak, maradjunk a földön, főleg az andorrai vereség után.

– Az Eb-részvétel csak a véletlenek összjátéka volt?
– Azért ne vegyük el azt a sikert a válogatottól. Akkor még volt Király Gábor, Juhász Roland, Gera Zoltán, és a kiegészítő emberek, valamint Kádár Tamás, Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs is felnőttek a feladathoz.

– Tehát azt mondja, hogy kezdjük újra az alapoktól a gyerekekkel, várjuk meg, amíg beérik egy olyan korosztály, mint amilyen az öné volt?
– Kezdjünk el minél kisebb korban futballistákat nevelni, mert az akadémiákon a tizenhat-tizenhét éves gyerekek túl jó fiúk. S ha már annyit emlegettük a grundot, hiányzik belőlük a csak ott megszerezhető csibészség, a vagányság és az önbizalom. Ezt kell beléjük nevelni, hogy bátran merjenek futballozni, úgy mint a szerbek, a horvátok vagy a lengyelek.

– Hiába mondja, hogy távolságot tart a magyar futballtól, biztos vagyok benne, bántja, hogy nem lehetett ott a Honvéd bajnokavató meccsén…
– Ha Kispestre nem is hívtak meg, Frankfurtból megkerestek, hogy szeretettel várnak a kupadöntőn mint az Eintracht egykori játékosát. Szóval, van még olyan csapat és ország, ahol nem felejtettek el.

2021.09.25 09:04:36

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Az 1952-es első, moszkvai meccs 1:1-re végződött, az utolsó 2–2 lett, szintén a birodalom fővárosában.

2021.09.24 23:53:04

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Az nem lehet, hogy legyőznek minket.

2021.09.24 10:14:20

Magyar válogatott L. PAP ISTVÁN

Tóth Potya Istvánnal az volt a gond, hogy „dribler”, azaz a Nemzeti Sport szerint ügyeskedő.

2021.09.22 23:05:45

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Már a látszatra sem ügyelnek, vérlázító cinizmussal sújtanak bennünket.

2021.09.22 23:09:45

Magyar válogatott KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Leginkább szurkolók ők, kellő fanatizmussal, óriási lelkesedéssel, némileg azért fejleszthető énektudással, és kifejezetten előnyös lesz mindenkinek, amikor azt a néhány tucatnyi problémásabb egyént végre kihajítják maguk közül. Ötven ember miatt kitiltani ötvenezret, legalábbis szemétség.