Callum Styles lehet Marco Rossi új megoldókulcsa – elemzés

MILITÁR IVÁNMILITÁR IVÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.21. 17:01
null
Callum Styles játéka nagy nyereség lehetne a magyar válogatott számára (Fotó: AFP, archív)
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya idei első sajtóbeszélgetése alkalmával úgy fogalmazott: ha a szabályok ezt lehetővé teszik, kész meghívót küldeni az angol Championshipben szereplő Barnsley futballistájának, a nagyszülői ágon magyar származású Callum Stylesnak. (Miután ennek nem volt semmilyen akadálya, márciusban sort is kerített rá az olasz szakember.) Milyen futballista Callum Styles, és hogyan illeszkedne a magyar csapatba? Erre keressük a választ videós elemzésünkben.

KICSODA CALLUM STYLES?

Callum Styles Angliában született, Buryben, de utánpótlás-karrierjének legfontosabb állomása a jelenleg Premier League-klub Burnley FC akadémiája volt, ahonnan 16 évesen került el. Jelenleg az angol másodosztály, a Championship utolsó helyén álló Barnsley futballistája, leginkább bal oldali szárnyvédőként és bal oldali belső középpályásként szerepel, de lehetett már látni a támadósor mindkét szélén is.

A ballábas, 21 éves futballistát a Barnsleynál a 2020–2021-es idényben az év fiatal labdarúgójának is megválasztották. Stylesnak nagyszülei révén magyar és ukrán felmenői is vannak, tavaly áprilisban a Barnsley Chronicle-nak pedig arról beszélt, szeretne válogatott lenni, szerepelhetne a magyar nemzeti csapatban.

Azóta Marco Rossi szövetségi kapitány már többször beszélt arról, hogy ha a szabályok ezt lehetővé teszik, kész meghívót küldeni Stylesnak. A tréner legutóbbi nyilatkozata már arról árulkodik, részletesen fel is térképezte a középpályást.

„Nagyon jól illeszkedne a válogatottba, sok pozícióban használható a középpályán, erőssége a bal lába. Jól lát a pályán, és még csak huszonegy esztendős” – fogalmazott Rossi idei első sajtóbeszélgetése alkalmával.

Styles ajánlólevele kifejezetten érdekes, stabil Championship-játékos – de vajon hogyan illeszkedne Marco Rossi játékelképzelésébe? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához Callum Styles stílusát a labdás és labda nélküli viselkedésmódjaihoz viszonyítva elemeztem.

A VÉDELEMBEN FIOLA ÉS NAGY ZSOLT ALTERNATÍVÁJA LEHET, DE JÁTSZHAT A KÖZÉPPÁLYÁN IS – JÁTÉKSTÍLUS

Styles erősségei közül elsősorban sokoldalúsága emelendő ki. Olyan futballista, aki több poszton bevethető, dinamikus mozgásvilága, sebessége és technikai képzettsége arra predesztinálja, hogy a pálya belső és szélső területein egyaránt hatékonyan futballozzon.

Ballábas létére az utóbbi időben többször lehetett látni a jobb oldalon is, játékintelligenciája révén pedig klasszikus szélsőként, de szervező szerepben is játszott már magas szinten. Általánosságban jellemző rá a magas energiabefektetés, támogatójátéka frissességet, beindulásai pedig üres területeket képes csapatának szolgáltatni. Fontos megemlíteni vele kapcsolatosan, hogy rúgótechnikája nemzetközi szinten is kiemelkedő, így a rögzített szituációkban, szögleteknél, szabadrúgásoknál is remekül használható játékos.

Labda nélkül is hasznos labdarúgó, letámadásban nyújtott teljesítménye is átlagon felülinek mondható. Párharcait több mint 60 százalékban megnyeri, mérkőzésenként négy-öt megszerzett labdája van, ráadásul a Barnsley védekezésben mutatott játékstílusa nagyon hasonlít a magyar válogatottéhoz is, ami megkönnyítheti a védekező rendszerbe való beilleszkedését.

A magyar válogatott szemszögéből nézve, Styles két szerepkörben képzelhető el leginkább. Elsősorban a bal oldali szárnyvédő pozíciójában, ahol legutóbb Nagy Zsolt, korábban pedig Fiola Attila és Holender Filip futballozott (Hangya Szilveszter és korábban Korhut Mihály esetenkénti szerepvállalása mellett). Styles mindegyik említett futballistánál magasabb szintet képvisel, ráadásul ebben a szerepkörben már többéves rutinja is van az NB I-nél nemzetközileg magasabban jegyzett szinten.

Másodsorban a háromfős magyar középpálya bal oldalán is képbe kerülhet, hiszen dinamikus és labdabiztos középpályásokban nem dúskál a magyar válogatott. Ugyan a pálya belső területein kevesebbet futballozott eddig Styles az utóbbi időkben, Marco Rossi elképzeléseibe azon a poszton is beleillene, hiszen védekezni tud és akar is, ráadásul remekül képes felzárkózni agilis és munkabíró profiljának köszönhetően.

KÉPES IGAZI VESZÉLYT JELENTENI AZ ELLENFÉL KAPUJA ELŐTT – A JÁTÉKA LABDÁVAL

STYLES TÖBB MUTATÓBAN NAGY ÁDÁMOT IS MEGELŐZI

A kíváncsiság kedvéért Callum Styles statisztikai mutatóit összevetettük az InStat Sport statisztikái alapján azon játékosokéval, akiknek a válogatottban az ősszel látott csapatból az alternatívája, posztriválisa lehetne a bal oldali szárnyvédő pozíciójában, vagy akikkel a középpályán akár együtt szerepelhetne, kiegészíthetné a játékukat.

A szárnyvédő pozíciójában az Eb-n ezen a poszton szereplő Fiola Attilával (Mol Fehérvár), és a Marco Rossi által a cikkünkben is említett sajtóbeszélgetésen külön méltatott Nagy Zsolttal (Puskás Akadémia) hasonlítottuk össze Styles jelenlegi és elmúlt idénybeli mutatóit. Amiben például kiemelkedik, Fiolát és Nagy Zsoltot is megelőzve, az az ellenfél térfelén visszaszerzett labdák száma (1.27, Fiolánál 1.24, Nagynál 1.04), ami mindenképp figyelemreméltó, tekintve, hogy az NB I-nél magasabban jegyzett bajnokságban produkálta ezt. De Fiolát megelőzi a meccsenkénti kulcspasszok (0.56–0.28), szerelések (4.4–3.2), sikeres cselek (2.6–2.4) és beadások (1.04–0.76) számában is. Nagy Zsolttól azonban a legtöbb statisztikában kicsivel elmarad, ami egyrészt mutatja, milyen jó formában van mostanság a felcsúti védő, másrészt viszont a különbség következhet abból is, hogy jóval nehezebb dolga van az angol másodosztályban bennmaradásért küzdő csapat védőjének, mint az NB I-ben a csapatával dobogós helyekért harcoló hátvédnek.

Ennyiből is reálisabb lehet az összehasonlítás például a középpályán, Nagy Ádámmal, aki Styleshoz hasonlóan az előző idényben az angol másodosztályban játszott, a Bristol Cityben, jelenleg pedig az olasz másodosztályú Pisa labdarúgója. Styles, ha minimálisan is, de több labdát szerez vissza az ellenféltől meccsenként (4.3), mint Nagy Ádám (4.2) , és a belső középpályások közül a Horvátországban, az NK Osijekben futballozó Kleinheisler Lászlót (2.2) is megelőzi ezen a téren, ahogy a szerelések számában is (Styles: 4.4; Nagy Á.: 3.3, Kleinheisler: 2.1). Továbbá Nagy Ádámnál a támadóstatisztikákban és a teljes párharcmutatóban is jobb százalékot produkál (46 százalékban nyerte meg a párharcait, Nagy 44 százalékban). Viszont például Schäfer András Szlovákiában, a DAC játékosaként elért számaitól a legtöbb statisztikában elmaradt Styles. (P. K.)

Callum Styles alapvetően ügyes játékosnak számít, technikailag képzett, megoldásaira az egyszerűség jellemző. A Barnsley védekező és kontrázó alapállásból futballozik, ezért a labdabirtoklási fázisok csak elvétve jelentkeznek Styles játékát vizsgálva. Viszont az mindenképpen kijelenthető, hogy amikor hozzá kerül a labda, legtöbbször jó megoldást válasz, akár nagy nyomás alatt is.

Stylest elsősorban szélsőtípusú játékosnak tartom. Ettől függetlenül érdekes megvizsgálni, hogy mire számíthat Marco Rossi akkor, amikor belső középpályásként számolna vele.

Styles, a Championshipben eddig gyengén szereplő Barnsleyban az utóbbi másfél évben szinte végig a bal oldali szárnyvédő pozíciójában játszik, de volt alkalom, amikor a pálya belső területein kapott szerepet.

Ilyenkor a védekezésben kívánt biztonságos és fegyelmezett mozgásokon túl, a megszerzett labdák biztos helyre juttatása, illetve az esetleges támadások azonnali elindítása a feladatköre. Styles esetében a kontrák elindulása után a második hullámban érkezés emelhető ki még igazán, ami a labdával megfigyelhető viselkedésmódjához kapcsolódik.

A második hullámban érkezve Styles képzett játékosnak számít, hiszen jó helyezkedésével, gyors döntéseivel, illetve a megszerzett pozíciókból – kiemelkedő rúgótechnikájának köszönhetően – átlövéseivel képes veszélyt teremteni az ellenfél kapuja előtt.

Ahogy már említettem, Styles leginkább a pálya bal oldalán érzi magát komfortosan, ott tudja tehetségét a leginkább kamatoztatni. Amikor nem kell 360 fokos szögben fókuszálnia a körülötte történő eseményekre, hanem a pálya szélén egyszerűbb játékhelyzetekben találja magát, technikai és fizikai adottságai jobban tudnak érvényesülni.

Szélességben betöltött szerepeire jellemzőek a mély indítások a csatárok felé az ellenfél védelmi vonalai mögött, illetve a kapu elé érkező csatárok kiszolgálása, beadások után is. Kifejezetten előnyösek számára azok a helyzetek, amikor átvétel után csavarhatja be a labdát a kapus és a védelmi vonal közé. Ilyen helyzetekből többször sikerült gólpasszal kiszolgálnia csapattársait. Az angol másodosztályban már 89 meccsen szerepelt pályafutása során, ezeken hat gólt és öt gólpasszt ért el, góljai közül többet is a tizenhatoson kívülről lőtt.

A magyar válogatott szemszögéből értelmezve, bal oldali szárnyvédőnek két fontos feladata van. Egyrészt az erőszakos és biztos védekezés, sokszor akár egy az egy ellen az ellenfél szélsőivel szemben. Másrészt a támadások segítése is fontos megbízatás, főleg úgy, hogy a Rossi-féle 3–5–2-es felállási formából adódóan az ezen szerepkörben futballozó játékosok számítanak egyedül a csapatnak „szélességet adó” labdarúgóknak, így kiemelt szerepük van. Ha beadásokról van szó, akkor szinte mindig ebből a pozícióból érkeznek a labdák Szalai Ádámék felé.

PÁRHARCOK ÉS SZERELÉSI KÍSÉRLETEK SOKASÁGA – LABDA NÉLKÜLI MOZGÁSOK

Callum Styles a Championshipben futballozik már évek óta (2019 augusztusától), de előtte is az angol profi ligákban fejlődött (a harmadosztálynak számító League One-ban 32-szer, a League Two-ban 16-szor játszott), így a párharcok megvívása, a szerelési kísérletek sokasága, illetve a kemény játék alapvető környezeti hatásként jelentkeznek nála hétről hétre.

Labda nélküli stílusát tekintve nem számít durva játékosnak, de a letámadási folyamatokban gyors irányváltásai és sebessége miatt fontos láncszeme lehet a magyar válogatottnak. Kiemelkedően meggyőző volt a labda nélküli játékában a proaktív viselkedés, ami a labda támadásának irányába figyelhető meg. Jellemzik a megelőző szerelések, sőt, a labdaszerzés utáni gyors indításai is kiemelkedőek, úgyhogy hasznosságához kétség sem férhet.

Rossi számára Styles valódi erősítés lehet a védekezési fázisban is. Nemcsak azért, mert egy atletikus játékos csatlakozhatna a nemzeti együtteshez, hanem azért is, mert Styles számára nem idegen a labda nélküli alapállás. Styles nemcsak képes és tud egy az egy ellen védekezni, ezt sokszor úgy hajtja végre, hogy szerelési kísérletei után csapatának lehetőséget ad a kontratámadás elindítására is.

SZOBOSZLAI ÉS KALMÁR UTÁN EGY ÚJ „PONTRÚGÓ” – RÖGZÍTETT HELYZETEK

Marco Rossi játékelképzelésében, már a Honvédnál töltött időszakában is hangsúlyos szerepet kaptak a szögletek, szabadrúgások. A magyar válogatott több mérkőzést is a remekül elvégzett szögleteknek, szabadrúgásoknak köszönhetően volt képes a magára javára fordítani. Például Bulgária ellen Kalmár Zsolt szabadrúgásának és szögletének is nagy szerepe volt a létfontosságú Eb-pótselejtezős győzelemben, emlékezhetünk a magyar csapat első számú „pontrúgójának”, Szoboszlai Dominiknek Szlovákia vagy éppen Törökország ellen elvégzett szenzációs szabadrúgásaira is. De a vb-selejtezők során legutóbb Lengyelország ellen egy kapu elé ívelt szabadrúgásból fejelt gólt Schäfer András, az Andorra elleni hazai meccsen pedig Botka Endre fejelte szöglet után a végül győzelmet jelentő gólt (a 2–1-re megnyert meccsen az első gólunkat Szalai Ádám szerezte 11-esből).

Viszont általánosságban elmondható, hogy Szoboszlai és Kalmár hiányában a magyar csapat kevésbé tudott veszélyes lenni rögzített játékhelyzetekből – jó példa erre a nyári Eb, amikor a három gólunkból egyik sem ilyen helyzetből született. Styles ilyen pillanatokban is hasznos tagjává válhat a magyar válogatottnak. Klubjában mindkét oldalról ő rúgja be a szögleteket, ballábas létére képes befelé és kifelé csavarodó szögletek után is veszélyt teremteni.

Egy ballábas pontrúgó már nagyon kellene a nemzeti csapatba, mivel így az említett pontrúgókon kívül másik szögből is fenyegethetné az ellenfél kapuját a magyar csapat.

A MEGOLDÓKULCS

Összességében elmondható, hogy Callum Styles beválogatása hosszú távú stratégiai szempontból is kiemelkedően fontos lehet Marco Rossi számára. Már régóta hangsúlyos probléma a bal oldali szárnyvédő hiányos posztja, még akkor is, ha Nagy Zsolt a legutóbbi találkozókon képes volt megugrani a nemzetközi szintet (Lengyelországban például ő ívelte a kapu elé azt a szabadrúgást, amiből, ha némi szerencsével is, de sikerült gólt szereznie Schäfernek).

Ha Styles idén csatlakozna a magyar válogatotthoz, egy mozgékony, a pályán láthatóan mindig nagyon motivált és a szurkolók által is bizonyosan kedvelt játékstílusú labdarúgó kerülne az egyre inkább fiatalodó nemzeti együttesbe. Nemcsak labdával és labda nélkül lenne képes hatékonyan játékba avatkozni, hanem a rögzített szituációkban is új fegyvert jelenthetne. További erénye, hogy klubcsapatában nagyon hasonló alapállásban futballozik, mint amilyen alapállásra szükség van a magyar csapat játékában – nem véletlenül mondta azt Rossi vele kapcsolatban, hogy nagyon jól illeszkedne a csapat játékába.

A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA – SZEPTEMBERIG

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 24.

MAGYARORSZÁG–Szerbia (Puskás Aréna)
Március 29.
20.45: Észak–Írország–MAGYARORSZÁG (Belfast, Windsor Park)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik