Képes Sport
PIETSCH TIBOR
PIETSCH TIBOR
2021.04.18 11:11

„Az élet ikszre játszik” – Fiola Attilának a pokoli évek után is volt ereje visszakapaszkodni

A magasban járt, mélyre zuhant, ám volt ereje újra felkapaszkodni. A Mol Fehérvár FC 34-szeres válogatott védője, Fiola Attila három pokoli évet élt át, volt, hogy a pályafutása is veszélybe került, de ma már joggal reménykedhet abban, hogy amit a sors 2016-ban elvett tőle, hamarosan visszaadja. S mostanra talán azt sem bánta meg, hogy futballista vált belőle, nem tűzoltó...

A Mol Fehérvár FC 34-szeres válogatott védője ma már joggal reménykedhet abban, hogy amit a sors 2016-ban elvett tőle, hamarosan visszaadja (Fotó: Tumbász Hédi)


– Ismerjük egymást régóta, több interjút készítettünk már, gyakran hallottam öntől, hogy az élet ikszre játszik. Most döntetlenre állnak?

– Volt idő, amikor nem így gondoltam, de azzal, hogy ismét kijutottunk az Európa-bajnokságra, nagyjából kvittek vagyunk.

– Csak nagyjából?
– Azért volt egy kemény időszak, amit alaposan megszenvedtem. Ha abból indulok ki, amondó vagyok, ha többel nem is, de eggyel még adós nekem a sors.

 NÉVJEGY: FIOLA ATTILA
Született: 1990. február 17., Szekszárd
Sportága: labdarúgás
Posztja: védő
NB I-es meccsei/góljai:  276/3
Válogatottsága/góljai: 34/1
Klubjai: Paksi FC (2009–2014), Puskás Akadémia (2015–2016), Mol Fehérvár FC (2016–)
Kiemelkedő eredményei: magyar bajnok (2018), 4x bajnoki ezüstérmes (2011, 2017, 2019, 2020), Magyar Kupa-győztes (2019), Ligakupa-győztes (2011), Ligakupa-ezüstérmes (2010) Európa-bajnoki nyolcaddöntős (2016)
– Mennyit ideig tartott az említett kemény időszak?
– Három évig. Az egész a franciaországi Eb-n kezdődött. Az osztrákok elleni nyitó meccs maga volt a csoda, szenzációs győzelmet értünk el. Még most is kiráz a hideg, ha eszembe jut, milyen hangulat uralkodott Bordeaux-ban. „Apró” szépséghiba, hogy a mérkőzés utolsó perceiben megsérültem, és bár reménykedtem abban, hogy nincs nagy baj, nem sokkal később már gipszcsizmát viseltem... Azt követően egyik csapás ért a másik után: részleges bokaszalag-szakadástól kezdve belső oldalszalag-sérülésen, arccsont- és kézfejtörésen át a már-már elviselhetetlen térdfájdalomig. A sors sokat elvett tőlem ebben a három évben, ezt már senki és semmi sem adhatja vissza. Az utolsó év volt a legrosszabb. Volt, amikor csak kicsit fájt a térdem, máskor már nem kicsit, megint máskor rettenetesen. A kisfiammal sem tudtam játszani, mert képtelen voltam leguggolni... Pokolian nehezen éltem meg azt a periódust, mentálisan is megviselt. Az önbecsülésemnek sem tett jót, hogy nem tudok játszani, vagy ha játszom is, nem úgy, ahogy szeretnék. Eljöttek a rokonok és a barátok, hogy megnézzenek, de nem azt a Fiola Attilát látták a pályán, akit máskor. Idegőrlő időszak volt, senkinek sem kívánom.

– Netán még az is felvetődött, hogy feladja?
– Nem, az soha! Az viszont szóba került, hogy be kell fejeznem a futballt. Jártam a Bayern München orvosánál, aki megvizsgálta a térdemet, majd közölte: meg lehet műteni, de az legalább egy év kihagyással jár, és utána is csak ötven százalék esélyem van arra, hogy ezen a szinten játszhatok tovább. Ezt nem vállaltam, a mindvégig mellettem álló fizioterapeutánkkal, Barta Gáborral más utat kerestünk, reggeltől estig azon dolgoztunk, hogy visszatérhessek. De egy idő után rendre elkezdett fájni a lábam, minden lépésnél sajgott a térdem, ha nagyot rúgtam a labdába, attól féltem, összeesem. Amikor valaki azt hallja, első az egészség, hajlamos legyinteni: ugyan már, ez közhely! Hát nem az! Ráeszméltem, ha nincs egészség, semmi sincs.

– Mikor fordult jobbra a sorsa?

– Korábbi csapattársam, Vinícius menedzsere spanyol, ismeri a Barcelona orvosát, és amikor a műtétre szoruló „Vini” eljutott hozzá, Barta Gábor is elkísérte. Gabi mesélt a doktor úrnak a problémámról, aki azt javasolta, menjek ki hozzá. Először egy injekciót adott, majd egy héttel később belenézett a térdembe. Közölte, hogy nem javult semmit a lábam, sőt rosszabb, mint volt. Azt mondta, muszáj belenyúlnia, hogy amit lehet, kiszedjen, kivágjon, kikaparjon... Végül ez segített. Gyorsan lekopogom, egy ideje minden rendben, minden pillanatát élvezem annak, hogy gyötrelem nélkül tudok játszani. Itt szeretnék köszönetet mondani Kovács Zoltán sportigazgatóval az élen a Vidi vezetőinek és stábtagjainak, mert a legnehezebb időben is támogattak. Nélkülük, továbbá a családtagjaim és a barátaim segítsége nélkül aligha beszélhetnék most arról, hogy túl vagyok a megpróbáltatásokon. A Jóisten is úgy akarhatta, hogy még egy Európa-bajnoki részvétel megadasson nekem. Mindazonáltal semmit sem szeretnék elkiabálni, előbb be kell kerülnöm a keretbe, majd azt is ki kell érdemelnem, hogy Marco Rossi bizalmat szavazzon nekem a csoportmeccseken. Ám azok után, hogy jó mélyről visszakapaszkodtam, hiszek magamban!

– Amikor nagyon szenvedett, nem bánta meg, hogy hajdanán nem tűzoltónak állt?
– Az csupán gyerekkori álmom volt. Érdekes, arról ábrándoztam, hogy tűzoltó leszek, de hogy focista, arról nem. Ennek is megvolt az oka: édesapám tűzoltó volt, gyerekfejjel lenyűgözött, amit csinál. Otthonról, Dunakömlődről sokszor elkísértem a paksi állomásra, volt, amikor én is ott töltöttem az éjszakát, mintha csak műszakban lettem volna. Az élet aztán némiképpen átírta a forgatókönyvet, a bátyám követte apu példáját – én pedig futballista lettem.

Minden pillanatát élvezi, hogy újra gyötrelem nélkül tud játszani

– Ha jól tudom, nem utolsósorban jó barátjának, Gábornak köszönhetően.
– Így igaz. Lejárogattam én is focizni a környékbeli srácokkal, de csak hobbiból, tényleg nem szövögettem merész terveket. Annak ellenére sem, hogy egyre többen mondogatták, szorult belém némi tehetség. Persze nem arról volt szó, hogy kedvenc klubom, az Arsenal hívott, de még csak nem is a Paks – a haverok arra akartak rávenni, hogy jelentkezzek a kömlődi utánpótláscsapatba. A nálam öt esztendővel idősebb Gábor addig győzködött, amíg kilencévesen rábólintottam. Csakhogy akadt egy probléma, nem volt futball­cipőm. Gábor ezt is megoldotta, adott egyet. Hogy néhány számmal nagyobb volt a kelleténél, nem számított, legalább nem szorított... Sajnos ennek a történetnek szomorú vége van, a barátom már nem érhette meg, hogy élvonalbeli játékos válik belőlem, autóbalesetben életét vesztette.

– Ha az Arsenal nem is, a Paks egyhamar bejelentkezett önért.
– Tízévesen már ott játszottam, igaz, még nem a PSE-ben, hanem az Atomerőműben. Négy évet töltöttem ott, majd átkerültem a „nagy” Paksba. Nap mint nap Dunakömlődről jártam be busszal az edzésekre, a végén meg rohannom kellett, hogy elérjem az utolsó előtti buszt. Ha arról lemaradtam, várhattam két órát – vagy bízhattam egy fuvarban, esetleg elindulhattam gyalog...

– Akárhogy is nézzük, nagy utat tett meg – még pályán belül is!
– Úgy ám! Csatárként kezdtem, ha valakinek manapság arról mesélnék, hogy több tornáról vihettem haza a legtöbb gól szerzőjét megillető serleget, mi több, az U15-ös és az U17-es csapatban házi gólkirály voltam, azt hinné, füllentek. Holott így volt! Mások harminc fölött lépkednek hátrébb, én már tizenévesen elkezdtem.

– Ismerve karrierje további alakulását, visszalépésnek azért ne nevezzük.

– Nem is volt vele bajom! Tizenhat voltam, amikor a támadósorból a középpályára vezényeltek, inkább védekező-, mint támadófeladattal bíztak meg. De bántam is én! Örültem, hogy játszhatok, csak az hajtott, hogy amit az edzőm kér tőlem, megvalósítsam. Nem is mehetett rosszul, mert tizennyolc évesen már felvittek a felnőttcsapatba. Egy esztendővel később pedig már bemutatkozhattam az NB I-ben, Gellei Imre a ZTE ellen cserélt be Kiss Tamás helyére. Egy egy volt az állás, amikor beálltam, annyi is maradt a vége. Mondjuk, nagy esély nem volt arra, hogy változzon az eredmény, mert a kilencvenedik percben léptem pályára... Imre bának rengeteget köszönhetek! Remek edzőt, remek pedagógust, más szóval remek embert ismertem meg a személyében, értett a fiatalok nyelvén, bízott bennük. Ha ő nincs, aligha mutatkozom be tizenkilenc esztendősen az élvonalban.

A Barcelona orvosának is köszönheti, hogy a pokoli évek után ma már képes a korábbi lendülettel mozogni (Fotó: Tumbász Hédi)

– Csupán a miheztartás végett: 2009. április tizennyolcadikára esett a premier, napra pontosan tizenkét éve volt.
– Atyaég! Régen volt, de legalább igaz! Szerettem Pakson futballozni, amit Gellei Imréről mondtam az imént, a klubról is elmondhatom, a mai napig hálás vagyok Haraszti Zsoltnak, Karszt Józsefnek és mindenki másnak. Amikor elmentem, azt éreztem, hogy hiányzik a klub.

– Miért ment el?

– Mert úgy voltam vele, hogy a környezetváltás jót tenne nekem. Amit reméltem, beigazolódott, a Puskás Akadémiánál is jól éreztem magam.

– Megfelel a valóságnak, hogy Felcsút helyett Gdansk felé is vehette volna az irányt?

– Igen, megkeresett a Lechia, ám az érdeklődést megköszöntem, mert addigra már szóban elköteleztem magam Felcsútra, és arra neveltek a szüleim, hogy az adott szó kötelez. Azt nem állítom, hogy én voltam a világ legjobb gyereke, gyakran megcsináltam a tüzet, nagy csibésznek számítottam, de a becsületet mindig szem előtt tartottam.

– Édesanyjáék azt is megbocsátották önnek, hogy a húszezer forintos cipőt egyszer sem húzta fel?

– Arról nem tehettem! Tizenhárom éves voltam, amikor karácsonyra megleptek vele. Álmaim cipője volt, hihetetlenül boldog voltam, de mire eljutottam odáig, hogy élesben is kipróbálhatom, kinőttem... Egyszer vagy kétszer húztam a lábamra, de kicsi volt. Nem mertem megmondani. Kicserélni már nem lehetett, viszont azóta is az otthoni, mármint a dunakömlődi vitrint díszíti.

– Melyik a gyűjtemény legbecsesebb darabja?
– Az a mez, amelyet az első válogatott meccsemen magamra ölthettem.

GYŐZTES MENTALITÁS

Mi tagadás, jó a lapjárása. Fiola Attila felnőttpályafutása során 364 tétmeccsen lépett pályára, s 112 sárga és hét piros lapot kapott.

„Nem szoktam visszahúzni a lábam... – ismerte el a védő. – Arra vigyázok, hogy ne okozzak sérülést, de belemegyek a legkeményebb párharcba is. Az elmúlt hetek különösen eseménydúsak voltak, gólt szereztem és gólpasszt adtam a válogatottban, de felmutatták nekem a sárga, sőt a piros lapot is – erre mondják, volt minden, mint a búcsúban. Örülök, hogy ilyen vagyok! Amit teszek, kizárólag a csapat érdekében teszem, újra és újra nyerni akarok! Már fiatalon is ez a mentalitás jellemzett, nem ijedtem meg senkitől, nem féltettem soha a testi épségem. A hét piros lap kapcsán annyit azért megjegyeznék, hogy mindegyik alkalommal második sárgával állítottak ki, egyszer sem követtem el olyasmit, ami egyből pirosat érdemelt volna. Ez talán bizonyítja, hogy kemény vagyok, de nem durva.”


– Horváth Ferencnek köszönhetően.
– Tudtommal Dárdai Pál volt a szövetségi kapitány.

– Ez stimmel, csak arra céloztam, hogy ha a csapat akkori vezetőedzője, Horváth Ferenc nem „farag” önből jobbhátvédet Pakson, meglehet, 2014. október tizennegyedikén, a Feröer elleni Eb-selejtező második félidejére nem Fiola Attilával erősíti meg a hátsó alakzat jobb oldalát Dárdai Pál.
– Ebben van valami! Még úgy is, hogy eleinte nem rajongtam azért, hogy jobb-bekk legyek, és hogy őszinte legyek, ma sem vagyok oda érte. Az sokkal inkább tetszett, amikor Kis Károly a védelem tengelyébe állított Éger László mellé. Tény ugyanakkor, hogy jobbhátvédként lettem válogatott. Amikor véget ért az első félidő Tórshavnban, egy nullára vezettünk, a szövetségi kapitány pedig szólt: „Fityó, készülj, a második félidőre beállsz!” Arra még maradt idő, hogy bemelegítsek, arra már nem, hogy gondolkodjam azon, mi lesz, hogy lesz. Még jót is tett a lelkemnek, hogy amikor Pali visszatért az öltözőből, megkérdezte tőlem: van-e már válogatott meccsem? Mondtam, hogy nincs, mire ő rávágta: mostantól van! Megtisztelő volt a bizalma, mindent megtettem, hogy éljek vele. Eső áztatta, csúszós műfüves pályán, ideálisnak éppenséggel nem nevezhető időjárási viszonyok között játszottunk, de az előnyünket megtartottuk. Még másnap reggel is alig akartam elhinni, hogy válogatott labdarúgónak vallhatom magam. Szerencsére volt bizonyíték: az előző este viselt mezem. Az egyik feröeri támadó ugyan kiszakította, amikor kicsit megtépkedtük egymást, de nekem így is az a legszebb!

– Milyen ereklyék díszelegnek még jól látható helyen a vitrinben?

– A Pakssal és a Vidivel szerzett érmek, valamint a válogatott mezek. A Pakssal megnyertük a Ligakupát, ezüstérmesek lettünk a bajnokságban, egyik nagyobb bravúr volt, mint a másik. Még az Európa-liga-selejtezőben is mentünk három kört. Csak magyarokkal, kis csapatként – ez nagy tett volt.

– Miért igazolt Felcsútról Fehérvárra?
– Mert bajnok akartam lenni! A Puskás Akadémia kiesett, de a vezetők korrektek voltak, mert bár szerződés kötött a klubhoz, nem gördítettek akadályt a távozásom elé.

Gyermekkorában tűzoltónak készült (Fotó: Tumbász Hédi)

– Az idő tájt a Ferencváros és a Hertha BSC csábításáról is lehetett hallani.
– Mindkettőnek volt alapja, ám különböző okok miatt egyik igazolás sem valósult meg. Berlinből jelentős volt az érdeklődés az Eb előtt, aztán tudjuk, mi történt. Utólag elárulhatom, hogy az Eintracht Frankfurtnál is felvetődött a nevem, a csapat akkori vezetőedzője el is jött Bordeaux-ba, az Ausztria elleni mérkőzésre. A tervek szerint a másik két csoportmeccsen is megnézett volna, de arra már nem kellett elutaznia...

– Ha már megint az Eb-nél járunk: ön a csapat mellett maradt, és amikor az Izland elleni marseille-i találkozó előtt öltönyben kibicegett a pályára...
– ...a szurkolók elkezdték skandálni a nevem. Megindító volt! Az élet akkor is ikszre játszott: amit az osztrákok elleni meccs végén elvett tőlem, abból valamit visszaadott azzal, amit azokban a percekben átéltem. Más kérdés, hogy pályafutásom egyik legnagyobb élménye lett volna, ha Izland ellen én is tagja lehetek annak a válogatottnak, amely negyvenezer magyar fanatikus előtt harcolja ki a győzelemmel felérő döntetlent. Az vigasztalt, hogy legalább az első meccsen elért fantasztikus győzelmünkből kivettem a részem. Nem tudom, hogyan dolgoztam volna fel, ha öt perc elteltével sérülök meg, és nem öt perccel a lefújás előtt.

– Látja, minden rosszban van valami jó.

– És arról még nem is szóltam, hogy az első napokban, amikor nagyon fájt a lábam, szobatársam, Böde Dániel még a reggelit is behozta nekem...

– Ha visszagondol az öt évvel ezelőtt történtekre, és egy gombnyomással kitörli a sérülését, mit mond, mit adott önnek az Eb?
– Amíg nem utaztunk ki Franciaországba, csak beszéltünk arról, hogy hatalmas élményben lesz részünk, valójában nem fogtuk fel, mi vár ránk. Ahogy közeledett az első mérkőzés, úgy lett úrrá rajtunk az érzés: te jó ég, hol vagyunk?! Amikor mentünk a bordeaux-i meccsre, és az ablakból azt láttuk, hogy özönlenek a magyar drukkerek a stadion irányába, már szétszedtük volna a buszt... És persze a marseille-i mérkőzés! Maga volt a mámor! Azokban a napokban azt éreztük, hogy mögöttünk áll az egész ország. Hatalmas erőt és hitet adott nekünk, ezért is juthattunk el a nyolcaddöntőig. Valljuk be, a rajt előtt ezt senki nem gondolta volna.

„Mi aztán tudjuk, mit jelent az, ha több tízezer magyar szurkolóval a hátunk mögött indulhatunk csatába.” (Fotó: Tumbász Hédi)

– Önök sem?
– Nem úgy vágtunk neki a csoportkörnek, hogy megnyerjük, de nem is úgy, hogy három vereséggel búcsúzunk. A legtöbbet akartuk kihozni magunkból, szerintem sikerült.

– Vajon az akkori teljesítmény megismételhető idén nyáron?
– Ha szabad kérnem, azt senki se várja tőlünk, hogy Németországot, Franciaországot és Portugáliát megelőzve megnyerjük a csoportot... Azt ugyanakkor megígérhetem, hogy ugyanúgy a legtöbbre törekszünk, mint az előző Eb-n. Noha az esélyek még annyira sem szólnak mellettünk, mint legutóbb, nyilván egyik meccsre sem úgy megyünk ki, hogy csak ússzuk meg minél kevesebb kapott góllal. Szerények vagyunk, tudjuk, hol a helyünk, San Marinótól kezdve Németországig az összes ellenfelünket tiszteljük, de azt is hozzátehetem, mostanra eljutottunk odáig, hogy nem kell félnünk senkitől, még a legjobbaktól sem. Félreértés ne essék, ezzel nem azt állítom, hogy olyan jók vagyunk, mint ők, csupán arra célzok, hogy a mai magyar válogatottnak már senki ellen sem kell remegő lábakkal pályára lépnie. Ettől még benne van, hogy győzelem nélkül zárjuk az Európa-bajnokságot, de ha minden meccs végén tükörbe tudunk nézni, és a szurkolók is azt látják, hogy ami tőlünk telt, megtettük, aligha lesz okunk keseregni. Egy mérkőzésen egyébként bármi megtörténhet, főleg, hogy hazai pályán játszhatunk. Mi aztán tudjuk, mit jelent az, ha több tízezer magyar szurkolóval a hátunk mögött indulhatunk csatába.

– Ha valaki nagy harcos, ön az. Hogy is volt az hat éve az oslói Eb-rájátszáson?
– A harmincadik perc környékén beszakadt a combizmom. Volt abban kockázat, hogy nem kértem cserét, mint ahogyan a három nappal későbbi visszavágón is végig a pályán voltam, de játszani akartam, úgy éreztem, a csapat segítségére tudok lenni. Amit a Norvégia elleni pótselejtezőn véghez vittünk, pályafutásom egyik legszebb élménye, az Európa-bajnoki részvétel mellett az oslói sérülés mai napig látható nyoma emlékeztet rá...

– No, és ami 2021 márciusának utolsó napján, az Andorra–Magyarország világbajnoki selejtező első félidejének végén történt, az mire emlékezteti?

– Az első gólomra címeres mezben! Amikor bemutatkozhattam a válogatottban, madarat lehetett volna velem fogatni, és legalább ennyire örültem a szóban forgó gólnak is. Arról nem beszélve, hogy a lehető legjobbkor esett, hiszen egy kiélezett meccsen azzal kerültünk előnybe. Hosszú út vezetett addig, amíg megszereztem, alaposan megszenvedtem érte – de megérte!

Nikivel és az angyalarcú Dominikkal (Fotó: Fiola Attila archívumából)

– Ha nem tévedek, a lefújást követően nem cserélt mezt egyik andorraival sem.
– Amiben játszom, azt sohasem cserélem el! Egy meccsre általában két szerelést kapunk, ami rajtam van, megy a gyűjteménybe, a másikat vagy elcserélem, vagy megpróbálom vele betömködni a lyukakat. Sokan kérnek tőlem mezt, amikor elajándékozom, törekszem arra, hogy jó helyre kerüljön – akár családtaghoz, baráthoz, szurkolóhoz, de jótékonysági célra is szívesen ajánlom fel.

– Párjával, Nikivel és kisfiukkal, Dominikkal nemrég költöztek új lakásba. Nem vetődött fel, hogy a kömlődi gyűjteményt is „átköltöztessék”?
– Hála az égnek, annyi ereklye van, hogy ide is jut belőle. De ami odahaza van, már ott is marad, már csak azért is, mert tudom, hogy a szüleimnek legalább annyit jelent, mint nekem. A gyerekkori szobám zsúfolásig van relikviákkal, hovatovább az egész ház tele van velük, de édesapám mindig megoldja, hogy egy-két új darabnak jusson hely. Addig jó, amíg ez okoz gondot, nem?

– Dehogynem! Apropó, vágyik még valamire pályafutása során?
– Amit szerettem volna, annak a kilencven százalékát elértem. Élvonalbeli, majd válogatott futballista lett belőlem, nyertem bajnokságot, Magyar Kupát, immár a második Európa-bajnoki részvételemre készülhetek. Egy álmom nem teljesült még: hogy külföldön megméressek. Harmincegy múltam, már nem biztos, hogy összejön, jóllehet szerintem három-négy jó év még van bennem, akár a határon túl is. Mindenáron azonban nem akarok légiósnak állni, ha nem sikerül, akkor sem leszek csalódott. Ahhoz képest, hogy három év küszködéssel telt, lassan eljutok a háromszázadik NB I-es meccsemig, míg a válogatottság terén már harmincnégynél járok, és bízhatok abban, hogy ez a szám nő a jövőben. És van egy nyomós érvem arra, hogy ne keseregjek az elmaradt külföldi szerződés miatt, ez pedig nem más, mint a családom. Ha nem maradok itthon, nem ismerkedem meg Nikivel, és nem születik meg Dominik. Június másodikán lesz hároméves, már majdnem akkora gazfickó, amekkora én voltam fénykoromban. Van benne vagányság, csibészség, félő, amennyi zűrt én okoztam a szüleimnek, a következő esztendőkben visszakapom a kisfiamtól. Végül is az élet ikszre játszik...

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. április 17-i lapszámában jelent meg.)

2021.05.09 00:02:14

Magyar válogatott BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A lényeg azonban mindezek mellett, sőt előtt az, hogy újra országos üggyé vált a kerethirdetés. Visszakaptuk egyik kedvenc játékunkat, amelyet már örökre elveszettnek hittünk.

2021.05.07 16:17:57

Magyar válogatott P. K.

Megnéztük Marco Rossi bő keretét, ki mennyire van játékban – többen is kiemelkednek.

2021.05.07 16:40:42

Magyar válogatott THURY GÁBOR

A két vb-selejtező után a jugoszlávok elleni idegenbeli futballmeccset megkülönböztetett figyelem kísérte.

2021.05.07 12:15:36

Magyar válogatott L. PAP ISTVÁN

Bécsben olyan ihletett állapotban védett, hogy nemcsak országos népszerűségre tett szert…