Emlékezés: búcsú a 92-szeres válogatott klasszistól, Fazekas Lászlótól – képösszeállítás
Itt még a háttérben a Népstadionban egy Fradi–Dózsán 1967-ben (1. kép). Alig két évvel voltunk túl az élvonalbeli bemutatkozásán – talán mondani sem kell, a Megyeri úton 2:2-re végződő Dorog elleni találkozón ő szerezte a hazaiak első gólját –, akkor Solymosi II Gyula, Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Zámbó Sándor összeállításban állt fel a lilák csatársora, Balogh Sándor edző tette be a csapatba, jobbösszekötőt játszott, szélsője Solymosi II volt, aki a Kapa becenevet akasztotta a vékony csatárra.
A Népsport szerint: „A csatársorban a fiatal Fazekas kitűnően illeszkedett be a támadásépítésbe. Jól osztogatott, bátran lőtt.” Az 1966-os idényben egyik Fradi–Dózsán sem lépett pályára, az edző a rangadókon inkább Kuharszki Bélával kezdett a jobb szélen, ám 1967-ben Baróti Lajosnál összeállt a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó ötös fogat, más kérdés, hogy Zámbó helyét az április 16-i rangadón Kuharszki vette át. Ám azon a délutánon 70 ezer néző előtt teljesen mindegy, hogyan állnak fel a lila-fehérek, ez volt a mérkőzés, amelyen Varga Zoltán „oda-vissza felbőrözte” Noskó Ernőt, erről Esterházy Péter is írt… Nem Kapának kellett volna vezéregyéniségnek lennie a 3:0-ra elvesztett meccsen, nem töltötte még be a húszat, „erőtlen volt”, írta a szaklap. De már látszott, hogy istenadta tehetség.
Nem véletlen, hogy a következő évben meghívót kapott a válogatottba, Sós Károllyal – a szakvezető csak Kapácskának hívta – készültünk az 1968-as Eb-selejtezőre, majd az 1970-es vb-kvalifikációra.
Legjobbjaink nemegyszer edzettek az 1953-ban felépült Népstadion szoborkertjében a nem éppen emberléptékű alkotások között (2.). Igen, ez volt az a terület, ahol a kettős rangadók, a válogatott meccsek előtt bemelegítettek a futballisták, akkoriban játékos és szurkoló nem volt hermetikusan elválasztva egymástól, a spílerek az orrunktól kartávolságra mutatták meg, a pályán nem annyira egyszerű, mint ahogyan a drukker elképzeli. Persze klubhovatartozástól függően be-beszólogattak a taccsvonal másik oldalán állók, de akkoriban teljesen más világ volt, a játékosok arról biztosították őket, hogy hajtani fognak Igen, Fazekas abban az időszakban került a válogatottba, amikor számonkérték az erőnlétet, főleg azt, miért nem bírják végig a mieink a 90 percet. Mondjuk, amikor Laci először pályára lépett a nemzeti együttesben a Szovjetunió ellen, ezzel nemigen foglalkoztunk, mert Göröcs a vége felé berúgta a második magyar gólt, 2:0-ra nyertünk.
Persze hogy Lakat Károly (1967-ben és 1968-ban bajnok lett a Ferencvárossal), az olimpiai csapat szakvezetője felfigyelt az újpesti csatárra, aki az 1968-as mexikóvárosi játékokon valamennyi mérkőzésen játszott, a nyitó találkozón Salvador 4:0-s legyőzésekor gólt szerzett. Ekkor már elhagyta a csapatot Varga Zoltán, akinek távozása érzékeny veszteség volt, de Kocsis Lajos és különösen Fazekas játéka volt a bizonyíték arra, hogy Magyarország dúskál a tehetségekben. A vidám hazatérés Mexikóból a fejeken sombreróval arra utalt, minden rendben van a sportágban (3.).
Válogatottunkat a vb-selejtezőben Csehszlovákiával, Írországgal és Dániával sorsolták össze, senki sem gondolta volna, hogy nem leszünk csoportelsők. Még az sem árnyalta a képet, hogy az Eb-selejtező moszkvai visszavágóján a mieink – Fazék nélkül – 3:0-ra kikaptak. Sós csapatában egyre többször övé a 7-es mez, de nem vonalszélsőként, hanem kreatív alkotóként, már csupán azért is, mert Albert Flórián Koppenhágában súlyos sérülést szenvedett. Részese a Marseille-ben a csehszlovákoktól elszenvedett 4:1-es vereségnek, s annak, hogy Magyarország a vb-k történetében először nem jutott ki a selejtezőből. Itthon szinte mindenkit keresztre feszítettek, a kudarcban főszerepet játszó Sósnak mennie kellett. A helyére érkezett Hoffer József új csapatot épített, de Kapára – meg Benére és Dunai II-re – számított. Laci ezt meg is hálálta, Jugoszlávia (2:2 Belgrádban) és Lengyelország ellen (2–0, Népstadion) is gólt szerzett (4.), ráadásul az elsőt, ami önbizalmat adott a formálódó új válogatottnak. „A legmozgékonyabb csatár volt. Bátran harcolt, jól cselezett, néhány nagyszerű átadással is kitűnt. Mindkét gólban része volt.”
A hetvenes évek szenzációs Újpestjének húzóembere, 1971 augusztusában például hármat vágott a Komlónak (7–1): „Brillírozott, góljai közül kettő élményszámba ment.” Nem túlzás azt állítani, a hetvenes években klubja nemzetközi sikerei jelentették a magyar futball kiemelkedő eredményeit. Kapa ebből oroszlánrészt vállalt, a Bayern München elleni 1974-es BEK-elődöntőben (1–1) ő lőtte a lilák gólját Sepp Maiernek (5.). Hogy miért nem sikerült valamelyik nemzetközi kupában a csúcsra jutni a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején? Később Fazekas László így foglalta össze az okokat: „Kiejtettük a Benficát, a Celticet, a Malmőt és még sorolhatnám, de elbuktuk a Newcastle United elleni VVK-döntőt, a Juventus elleni BEK-negyeddöntőt, mindkettő a Megyeri úti visszavágón úszott el, továbbá az itthoni egy-egy után a Bayernt a BEK-elődöntőben az Olimpiai Stadionban nem tudtuk megállítani, három gólt kaptunk. Mindhárom esetben támadó felfogásban mentünk az ellenfélnek, túlságosan kinyílt a védelmünk, megkontráztak minket.”
Két évvel a Bayern elleni kiesést követően, 1976 májusában a derbin főszerepet játszott a 8–3-as győzelemben (6.). Öt gólt (!) szerzett, 10-es osztályzatot kapott, ehhez képest a Népsport visszafogottan fogalmazott: „Fazekas parádés alakításokkal tűnt ki, nagyon ritkán látható, kitűnő csatárteljesítményt nyújtott. Látványos megoldásai, öt gólja sokszor ragadtatta tapsra a közönséget.” Még 1974 őszén a Labdarúgás havilap őszi futballmagazinjában Várhidi Pál a Johan Cruyff-fal való összevetés kapcsán kijelentette: „Fazekas Laci kiváló játékos, de már csak ezért sem lehet őt a kitűnő hollandussal összehasonlítani, mert nélkülözi Johan Cruyff harcosságát, a védőjátékban betöltött jelentőségét – ebben a szerepkörében a technikás labdarúgó, ha kell, »kegyetlen« is tud lenni –, s azt az önzetlenséget, amellyel Cruyff a győzelem érdekében mindig él.” Fazekas teljesítményét egy háromszoros aranylabdással (1971, 1973, 1974) vetette össze a szakember… Manapság ez elképzelhető lenne?! Természetes, hogy tagja lett Baróti 1978-as vb-keretének (7.), az Argentínában szereplő együttes játékosa volt, más kérdés, hogy egy magánéleti kisiklás következményeként nem lehetett vezéregyéniség.
Mi sem természetesebb, hogy a következő ciklusban Mészöly Kálmán alapembere lett az 1982-es vb-re készülő válogatottnak – annak is köszönhetően, hogy Bálint László után légiósnak állhatott. Már elmúlt 32 éves, amikor 1980-ban – ebben az évben 36 góllal lett európai ezüstcipős! – a belga Royal Antwerpbe igazolt, s az ő góljával győztük le a Népstadionban Romániát 1–0-ra.
„Azzal büszkélkedhet, hogy nagyszerű 80. válogatottságát góllal ünnepelhette, s ezzel győzött a magyar csapat. Ha hozzákerült a labda, mindig veszélyes volt, ügyesen cselezett, általában jól adta be.” A bukaresti visszavágón (0–0) egy fecskeként elöl nem csinált nyarat, de a csapattal együtt igen (8.). Más kérdés, hogy vele sem mindig ment, a vb-felkészülés jegyében a 125. magyar–osztrákon 3–2-es vereséget szenvedtünk, Hans Kranklék már 3–0-ra vezettek (9.). „Nem tudta az utóbbi időben tőle megszokott és joggal elvárt teljesítményt nyújtani” – írta róla a sportlap.
Ettől függetlenül négy idényt húzott le Antwerpenben (10.), a St. Truidenben is volt még egy évada. Megszerezte a legmagasabb szintű edzői diplomát, nem véletlen, hogy a Royal Antwerp (11.) is alkalmazta (1995–1996). Ám amikor együttese 1996-ban a Belga Kupa elődöntőjében 3–0-s vereséget szenvedett, lemondott. Mindig tisztában volt a helyzetével, a képességeivel. Szóba került, célozza meg a százszoros válogatottságot, de Bozsik Józsefet akkora futballistának tartotta, hogy méltatlannak érezte a hozzá hasonlítást is. Egy Nemzeti Sportnak adott interjúban arra a felvetésre, hogy a Belga Kupában kapott háromgólos zakót követően miért mondott le, nem kertelt: „Mit kellett volna tennem? Ez ilyen szakma, súlyos vereséget szenvedtél, vond le a tanulságot!” Azért már nem neki kellett volna, hogy – egy alkalmat leszámítva – miért nem hívták Magyarországra edzőnek.
Ezt pusztán a valóság miatt írjuk le, mert mi arra a Fazekas Lacira emlékezünk, aki 2002-ben interjút adott pályafutásáról, amelyben a relikviái – többek között az 1980-ban nyert Ezüstcipő – társaságában látható (12.). Így marad meg közöttünk, bennünk.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. május 9-i lapszámában jelent meg.)
