Aranykoszorús jobbkötő – Malonyai Péter jegyzete

Amikor nagyapám kézen fogott, és valamikor még a 20. század elején keltezett, tehát ősrégi MTK-drukkerként kivitt a Hungária körútra, előtte bemagoltam a csapat összeállítását, hogy mindig tudjam, kinél van a labda. Nem volt nehéz dolgom, mert akkor még messze voltunk a hátakon (is) dúló számháborútól, az egytől tizenegyig terjedő számozás a posztokat is meghatározta.

Az ellenfélre már nem emlékszem, az eredményre sem, de a csatársor összetételére mindmáig: Sándor, Bödör, Kuti, Vasas, Szimcsák I. Belém égett az öt név (első szerelem...), ahogy Baróti Lajos válogatottjából a Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi, de a Fradiból is őrzök egy legendás ötöst, a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi sort.

A felsoroltak közül Bödör László mesél mai számunkban, immáron a legöregebb köztünk lévő válogatott futballistánkként. Ne becsüljék le, hogy egyszeres, elvégre ez az az időszak volt, amelyikben a világválogatott Novák Dezsőnek is csupán kilenc szereplés jutott címeres mezben a nagyoknál, miközben kétszeres olimpiai bajnok volt.

Remek futballisták voltak az akkoriak, ami Bödört illeti, tessék elolvasni értő kollégám, Thury Gábor kérdéseit a vele való interjúból. Idézetek a bírálatokból, van köztük dicséret és kritika egyaránt, de az kiderül, hogy figyelni kellett rá (is). Ne feledjük, akkoriban vastagon fogott a tudósítók tolla, számtalanszor megesett, hogy a mesterhármast elérő csatár azt kapta, hogy a „góljai emelték társai fölé”, ne adj' Isten, hogy „a góljain kívül semmit sem csinált”.

Egy pillanatig sem állítom, hogy minden a legnagyobb rendben volt a pályán és az öltözőkben, ám volt valami, ami mostanság nem látszik, hiába erősítgeti a duma: szerették a futballt az akkoriak, ajándéknak tekintették, hogy a legjobbak között játszhatnak. Ráadásul tisztelték, becsülték egymást, gyakran leültek egymással kvaterkázni, nem csupán a sajátjaikkal, mint Bödör Sipos Ferenccel és Nagy Pistával, más klubok futballistáival is létezett kapcsolatuk.

Interjúnk alanya azzal szintén kitűnt, kitűnik, hogy esztergályosként is letette a névjegyét, futballistaként válogatott lett, a szakmájában aranykoszorús, ha lenne hajlam az ilyesmire a maiakban, a példaképük lehetne. Ha másért nem, hát azért, mert ért valamihez – felsőfokon. Bizonyítékot a 3. oldalon találnak rá, a kép mellett, Műhelytitkok címmel.

Miközben nincs szó titokról, a minőség nem tartozik a megfejthetetlen talányok közé. Csak szív kell hozzá és tudás.

Ugye, fiúk – ott a labda körül?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!