Aranycsapat: a 92 éve született Puskás Ferencre emlékeztek

Vágólapra másolva!
2019.04.01. 15:28
null
Puskás Ferencre emlékeztek hétfőn sírhelyénél, a Szent István-bazilika altemplomában (Fotó: Koncz György)
Puskás Ferencre, az Aranycsapat 92 éve született legendás csapatkapitányára, a Bp. Honvéd és a Real Madrid korábbi kiváló csatárára emlékeztek hétfőn sírhelyénél, a Szent István-bazilika altemplomában.

Az ünnepség elején Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke emlékeztetett arra, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár napra pontosan két évvel ezelőtt hirdette meg az emlékévet. Azóta ennek keretében több mint 150 eseményt – többségében utánpótlás-futballtornákat – bonyolítottak le a Kárpát-medencében, valamennyit költségvetési támogatás nélkül.

Szabó Tünde kiemelte: Puskás Ferenc a legismertebb magyar, a nép legendája, akit a XX. század egyik nagy hősének nevezett.

„Csak az hagyhat nyomot a világban, aki egész életében képes szolgálni a hazáját és társait. Puskás Ferenc ilyen volt, hiszen futballistaként és emberileg is a legnagyobbak közé tartozott” – fogalmazott az államtitkár, aki felidézte Puskás sikereit, az olimpiai győzelmet, a vb-ezüstérmet, továbbá azt, hogy őt választották a XX. század gólkirályának és a század legjobb játékosának.

Hozzátette: Puskás képes volt összehozni az embereket, s „a végsőkig azt sugallta, hogy nemzetünkben ma is megvan a lehetőség arra, hogy hősöket neveljünk”. Szabó Tünde hangsúlyozta, a labdarúgás megtanít arra, hogyan győzz le másokat és hogyan fogadd el az esetleges vereséget.

„Ez a tudás képes felkészíteni a gyerekeket az élet minden területére, s ennél többet nem is adhatunk a kezükbe” – jelentette ki az államtitkár.

Bajkai István országgyűlési képviselő, az Aranycsapat Emlékév Testülete alelnöke arról beszélt, hogy Puskás Ferenc szinte mindent elért, amit egy labdarúgó elérhet, így mindenki számára örök példakép, mert jobbá tette a Földet, a labdarúgást, s vele azonosítják Magyarországot.

„Megmutatta, hogyan lehet a szegénysorból tehetséggel és akarattal eljutni a világ csúcsára, s azt is, hogy a vereség után hogyan lehet újrakezdeni az életünket” – fogalmazott Bajkai István, aki szerint Puskás emberi nagyságát mutatja, hogy mindig arra törekedett, a világ legjobbja legyen.

Szöllősi György, a Puskás-ügyek és a magyar labdarúgás nagykövete, a Nemzeti Sport főszerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy április elseje a Puskás Akadémia megalakításának születésnapja is. A felcsúti labdarúgó utánpótlás-nevelő központ 12 évvel ezelőtt ezen a napon vette fel a legendás csatár nevét, s így ez nap egyben a magyar futball megújulásának szimbóluma is – mondta.

A Puskás Akadémia küldöttsége is elzarándokolt a Szent István-bazilika altemplomába, ahová a korosztályos csapatok kapitányai „az emlékezés koszorújával érkeztek meg.”

„A Mácsodi Ferenc református lelkész vezette közös imádságot követően akadémiánk vezetői és növendékei elhelyezték alapítónk, Orbán Viktor miniszterelnök és intézményünk, a Puskás Akadémia koszorúját Puskás Ferenc sírjánál” – írta a klub honlapja.

Az ünnepség zárasaként a résztvevők a megemlékezés koszorúit helyezték el Puskás Ferenc sírjánál.

Mravik Gusztáv a kispesti Puskás-szobornál (Fotó: Galán Laura)
Mravik Gusztáv a kispesti Puskás-szobornál (Fotó: Galán Laura)

A kispesti önkormányzat is megemlékezett Puskás Ferenc születésének évfordulójáról, ünnepség keretében koszorúzott Gajda Péter polgármester, a Baráti Kör, a Budapest Honvéd képviseletében Szurgent Lajos, az MLSZ részéről Dunai Antal és a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány képviseletében Mravik Gusztáv alapítványi titkár (a Nemzeti Sport képszerkesztője).

Szurgent Lajos a Bp. Honvéd képviseletében a kispesti Puskás-szobornál (Fotó: Galán Laura)
Szurgent Lajos a Bp. Honvéd képviseletében a kispesti Puskás-szobornál (Fotó: Galán Laura)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik