Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik
– Ha tizenhét évesen a megye II-es Kakucsban játszva valaki azt mondja, NB I-es, válogatott, külföldet megjáró labdarúgó lesz, elhitte volna?
– Dehogy... – válaszolta a 37-szeres válogatott Balog Tibor, aki március 1-jén lett hatvanéves. – Háromezer lelkes községben nőttem fel, gyerekként élveztem, ha süt a nap és önfeledten futballoztam a barátaimmal. Később megesett, hogy egy napon kellett játszanom az ifi- és a felnőttcsapatban, tátott szájjal néztem az idősebbeket, akik sokat segítettek, de mellette súgtak is, érdemes komolyan vennem a játékot, mert sokra vihetem.
– Ha mindig az édesapja vette volna ki a postaládából a leveleket, eljutott volna az MTK-ba?
– Ha rajta múlik, talán még mindig Kakucson vagyok... A meccseinken rendre szóba elegyedett az ellenfél szurkolóival, nem említette, hogy a fia vagyok, csak azt mondta, az a szőke srác gólt szerez és rendszeresen fogadott erre – többször nyert, mint veszített. Nyolcvannégyben az MLSZ visszahozta a tartalékbajnokságot, a csapatoknak játékosokra volt szükségük, engem megnézett Makai Gyuri bácsi az MTK-tól, és szólt apunak, menjek próbajátékra. A Honvéd-szurkoló apukám – tudatosan vagy nem tudatosan – nem említette ezt, aztán egyszer a postaládában találtam egy MTK-pecsétes levelet, amelyben leírták, hetek óta várnak, mi van velem. Amikor megkérdeztem aput, miért nem szólt, annyit felelt, elfelejtette...
– Az MTK-ban mutatkozott be az NB I-ben, vagyis a próbajáték sikeres volt, de kevesen tudják, hogy Vácon lett igazán ismert játékos.
– Ebben a korban már sokszor eszébe jut az embernek, honnan indult, mit ért el, hova jutott. Az első szerencsém az volt, hogy indult a már említett tartalékbajnokság, a második, hogy éltem a lehetőséggel, pedig jelentős konkurencia volt. Olyan csapattársaim voltak, mint Petry Zsolt, Lőrincz Emil, Horváth Csaba vagy a Toronynak becézett Balogh Gábor, megnyertük a bajnokságot, ám az NB I-ben csak perceket kaptam, az első csapathoz akkor érkező vezetőedző, Both József pedig azt mondta, a fejlődésem érdekében kölcsönadnak Vácra. Nem akartam oda menni, hiszen az előző idényben a csapat alig maradt bent az NB II-ben, de szuper helyre kerültem, történelmet írtunk a felkerüléssel, és bár az MTK az első év után vissza akart vinni, maradtam az élvonalban is.
– Néhány évvel ezelőtt Charleroi-ban járva a szemtanúja lehettem, a törzs- szurkolók pubjának tulajdonosa percekig ölelgeti, és a jelenlévők közül mindenkinek van egy kedves szava önhöz – több mint húsz évvel azután, hogy játékosként elhagyta a klubot...
– Korábban is tudtam erről a pubról, de nem jártam ott, nem vagyok nagy kocsmás, ritkán látnak ilyen helyeken. Tulajdonképpen azért futballozunk, hogy örömet szerezzünk az embereknek – és persze magunknak is –, mindennél többet ér, amikor odajönnek hozzánk, és hálásak a régi eredményekért. Kakucs, Vác és az MTK egyaránt sokat jelent nekem, de mivel Charleroi-ban edző is lehettem, talán a belga klub a szívem csücske.
– A mai fiatalok talán nem is tudják, önnek is köszönhető, hogy az Európai Unión kívüli országokból származó labdarúgók szabadon igazolhatók, ha lejárt a szerződésük.
– Amikor Belgiumban az enyém lejárt, hívott a Bölöni László irányította Nancy, ám a Charleroi azt mondta, piacképes, válogatott játékos vagyok, és pénzt kért értem. A franciák érthetően nem akartak fizetni, bepereltük a klubomat, megnyertük a munkaügyi pert, aztán továbbvittük az ügyet, végül peren kívüli megegyezés született a FIFA-val. Megváltozott az európai futball azzal, hogy szabadon igazolhatók lettek a lejárt szerződésű, Európai Unión kívüli labdarúgók, de magamért csináltam, amit csináltam.
– Lassan harminchárom éve lesz, hogy játékosként Belgiumba érkezett, rövid izraeli kitérőt leszámítva azóta is ott él. Szombaton az OH Leuven másodedzőjeként volt kint az Anderlecht elleni bajnokin, most pedig hatvanéves lett. Kerek a világ?
– Nehéz azt mondani, hogy kerek, mindig volt bennem hiányérzet, ami ösztönzött, mindig többre vágytam. Nem voltam bajnok, második lettem az év játékosa választáson, a válogatottban is több volt, mint ami kijött belőle. Most, hogy hatvan lettem, eszembe jutnak a nagymamám szavai: használjam ki az időt, mert gyorsan eltelik. Akkor ezt nem hittem el, de igaza volt. Amikor belegondolok, mennyi korábbi csapattársam nincs már köztünk, örülni kell ennek a hatvannak, szóval jó, hogy itt lehetek!
