Vancsa Zalán: Végre! Időtlen idők óta nem rúgtam gólt

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2025.10.15. 13:51
null
Vancsa Zalán hosszú idő után lőtt ismét gólt (Fotó: Dömötör Csaba)
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott a török korosztályos csapattal Eb-selejtezőn. A mieink gólját sarokkal szerző Vancsa Zalánt igencsak frusztrálta, hogy ismét nagyon gyorsan hátrányba kerültek.

„Indítottunk egy kontraakciót, csak be akartam érni a bokszba, a kapu elé, közben a lövés után valahogy visszapattant hozzánk a labda. Aztán jött egy beadás, amit igazából nem tudtam elengedni, úgy voltam vele, ebbe muszáj belekapnom. Éreztem, hogy jól pattant le a lábamról, megfordultam, s láttam, hogy bement. Nagyon örültem, végre! – időtlen idők óta nem lőttem már gólt” – idézte fel a törököknek lőtt találatát Vancsa Zalán, aki legutóbb 2024 áprilisában volt eredményes. 

Videónkból az is kiderül, hogy mennyire húzta fel magát azon, hogy az előző két Eb-selejtezőhöz hasonlóan ezúttal is hátrányba kerültek az első tíz percben. Azt is elárulja, hogy miről beszélgetett a lecserélése után Szélesi Zoltánnal, egyáltalán miért kellett lejönnie a pályáról. Emellett a három, már lejátszott mérkőzés tapasztalatait is összegzi. 

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Törökország 1–1 (1–1)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2000 néző. Vezette: Jasper Vergoote (belga)
MAGYARORSZÁG: Pécsi – Farkas B., Yaakobishvili A., Fenyő, Markgráf – Molnár Á. (Vajda B., 76.), Tuboly, Szűcs T. (Vingler, 83.), Vancsa Z. (Kovács P., 76.) – Horváth K. (Átrok, 83.), Dénes V. (Bánáti, 64.). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán
Gólszerző: Vancsa (14.), ill. Semih Kilicsoy (6.)

A másik mérkőzésen
Horvátország–Ukrajna 1–0 (0–0)

     
A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Törökország

3

1

2

4–2

+2

5

2. Ukrajna

3

1

1

1

7–4

+3

4

3. Horvátország

2

1

1

2–1

1

4

4. Magyarország

3

3

5–5

0

3

5. Litvánia

3

1

2

1–7

–6

1

 

Legfrissebb hírek

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
18 órája

Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

Légiósok
2026.09.01. 07:03

Vancsa Zalán a svéd bajnokságot vezető Siriushoz igazolt

Légiósok
2026.08.30. 16:40

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Különleges tetoválások a törökök ászán – a legjobb képek a török–magyar meccsről a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.08.24. 22:45

A törökökkel pariban voltunk, a kubaival nem bírtunk a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.08.24. 19:53

Légiósok: Baráth Péter egymás után a második meccsén szerzett gólt – ismét győztek

Légiósok
2026.08.23. 23:12