Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Egervári Sándort

2025.07.15. 20:00
null
Egervári Sándornak a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke, Jakab János adta át a miniszterelnök levelét (Fotó: Török Attila)
Orbán Viktor levelet küldött a 75. életévét kedden betöltő Egervári Sándornak, míg Csábi József, Viorel Vancea és Kovács Ervin telefonon hívták fel egykori edzőjüket.

 

Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor sem feledkezett meg 75. születésnapján Egervári Sándorról. Bár személyesen nem tudta meglátogatni az egykori szövetségi kapitány pomázi otthonában, levélben köszöntötte, amelyet az egykori válogatott játékosokat összefogó Jakab János, a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke adott át neki. Ebben a levélben a miniszterelnök megköszönte a szakembernek, hogy a rendszerváltás után, a magyar futball talán legnehezebb éveiben is szilárdan kitartott a sportág mellett, és nagy szerepet játszott annak túlélésében, majd megújításában. Egervári Sándor és Jakab János ezekről a nehéz évekről is beszélgettek, számos történetet felemlegetve, összehasonlítva a hazai sportág akkori, áldatlan állapotait a mostani, szinte ideális infrastrukturális helyzetével.

Kedden három jó barát, a Honvéddal 1991-ben bajnokságot nyerő Csábi József, Viorel Vancea és Kovács Ervin az Újpest FC Tábor utcai létesítményében találkozott. Kiderült, a Nagyváradon élő korábbi középpályás, Viorel Vancea egy 17 éves, tehetségesnek tartott labdarúgót ajánlott az újpestieknek, s így futott össze a tavasszal még a BVSC-Zugló vezetőedzőjeként dolgozó Csábi Józseffel, valamint az Újpest utánpótlásbázisán egyéni képzéssel foglalkozó Kovács Ervinnel. Mindhárman erősen kötődnek egykori csapatukhoz, a Honvédhoz, s a sztorizgatás közepette telefonon köszöntötték a 75 éves Egervári Sándort, aki 1991-ben Mezey György vezetőedző segítőjeként szintén sokat tett a Honvéd sikeréért. Kedvenc edzőjükkel későbbi személyes találkozót is megbeszéltek. 

„Tudjuk, hogy sokan gondolnak szeretettel egykori mesterünkre – mondta Csábi József. – Büszkeséggel tölt el, hogy együtt dolgozhattam vele. Háromszor nyertem bajnoki címet a Honvéd labdarúgójaként, s a háromból kettőhöz Egervári Sándornak is köze volt."

„Tisztelettel gondolok egykori edzőnkre – tette hozzá Viorel Vancea. – A csapat egykori román légiósaként szomorúsággal tölt el, hogy a klub nem számít az edzői pályán is bizonyító labdarúgóira."

Viorel Vancea (balra), Kovács Ervin és Csábi József is szép emlékeket őriz az Egervári Sándorral közös időszakról

 

Legfrissebb hírek

Talgat Bajszufinov: A magyarok elleni meccs fontos erőfelmérő

Magyar válogatott
12 órája

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
12 órája

Örömteli hancúrozás a levegőben – Besenyei Péter 70 éves

Egyéb egyéni
Tegnap, 6:52

Varga Barnabás a legjobb, Szűcs Kornél a legrosszabb értékelést kapta olvasóinktól a finnek ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 14:02

Kerkez Milos és Sallai Roland sem játszhat a kazahok ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 12:49

Yaakobishvili Áron: Az álmom megvalósulását jelentette a győztes bemutatkozás

Magyar válogatott
2026.06.07. 07:40

Lukás Hrádecky szerint egy félidő nem elég a sikerhez a magyar válogatott ellen

Minden más foci
2026.06.06. 16:56

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak finnek elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2026.06.06. 10:12
Ezek is érdekelhetik