Csongvai Áron célja, hogy ezúttal pályára is lépjen a válogatottban

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.05.20. 21:27
null
Csongvai Áron 2022 november után kapott újra meghívót Marco Rossi szövetségi kapitánytól a magyar válogatott keretébe. Egyebek mellett erről, valamint a svédországi légióskodásról is beszélt a 24 éves középpályás a Nemzeti Sportrádiónak telefonon a keddi kerethirdetés után.

 

„Nagyon boldog vagyok, és nagyon sokat jelent ez nekem. Mindig is ez volt a legnagyobb célom karrierem során, hogy válogatott lehessek,  úgyhogy nagy büszkeséggel tölt el, hogy ismét ott vagyok a keretben. Azt nem fogom sose elfelejteni, amikor három éve ott voltam és azóta is nagyon motivált, hogy ismét visszatérhessek. A fő cél persze az, hogy ez alkalommal pályára is léphessek. Külön érdekes lesz, hogy pont a svédek ellen játsszuk az egyik meccset, ez talán pont így volt megírva. A csapattársaim gratuláltak, akad egy-két svéd válogatott csapattársam, velük külön öröm lesz majd összecsapni, ha úgy alakul” – mondta Csongvai, aki 2022 novemberében Vécsei Bálint sérülése után kapott meghívót Marco Rossitól a Luxemburg és Görögország elleni két felkészülési mérkőzésre, de nem lépett pályára.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

Nerea Pena edzőként döntéshozatalra tanítja játékosait

Kézilabda
2026.01.28. 09:37

Nemzeti Sportrádió: a vb-részvétel kiharcolása a női röplabda-válogatott jövő évi célja

Röplabda
2026.01.26. 19:04

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

NS-nyelvművelés: itt a kilenc magyar megfelelő az idegen kifejezésekre

Egyéb egyéni
2026.01.22. 17:30

Magyar–görög válogatott labdarúgó-mérkőzés lesz tavasszal – NS-infó

Magyar válogatott
2026.01.22. 16:35
Ezek is érdekelhetik