Futsal: fontos Eb-selejtezőkre készül a válogatott, keretet hirdetett a kapitány

Vágólapra másolva!
2025.02.25. 15:05
Fontos mérkőzések előtt a magyar futsalválogatott (Fotó: mlsz.hu)
Sergio Mullor szövetségi kapitány kihirdette a két fontos Eb-selejtezőre készülő magyar futsalválogatott keretét.

A négycsapatos csoport első két fordulója után úgy tűnik, hogy a magyarok a szlovénokkal és a norvégokkal harcolnak a közvetlen részvételt jelentő első és a pótselejtezőre jogosító második helyért. A favorit szlovénok lépéselőnyben vannak, mivel két győzelemmel rajtoltak, míg a magyar és a norvég együttes három-három pontot gyűjtött eddig. Ennek fényében rendkívül fontos lesz a skandinávok elleni mindkét összecsapás, ugyanis a spanyol szakvezető csapata két győzelemmel biztossá teheti, hogy legalább másodikként végez a csoportban, pontvesztés esetén azonban akár nehéz helyzetbe is kerülhet a kvartettben.

„A jövőnk szempontjából két nagyon fontos meccs vár ránk márciusban” – mondta a magyar szövetség (MLSZ) honlapján Mullor, aki két győzelmet jelölt meg célként.

„Már a mérkőzések elején erőt kell demonstrálnunk, és egyértelművé tenni, hogy harcban akarunk lenni az Eb-kvalifikációért. Ehhez továbbra is azokban a játékosokban bízunk, akik az előző találkozókon a válogatott keretét alkották. Úgy érzem, készen állunk a kihívásra, de ezt a pályán is bizonyítanunk kell. Ismerjük ellenfelünk erősségeit, sokkal jobb csapatról van szó, mint sokan gondolnák, ezért az utóbbi hónapban keményen dolgoztunk azért, hogy megfelelően felkészüljünk az összecsapásokra.”

A magyarok jövő hét pénteken a nyíregyházi Continental Arénában fogadják a norvégokat, öt nappal később pedig Haldenben küzdenek meg az északi riválissal.

A MAGYAR FUTSALVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Alasztics Marcell (Haladás VSE), Faragó Ádám (DEAC)
Mezőnyjátékosok: Hadházi Sándor (Veszprém), Dorogi Benjámin (Veszprém), Szalmás Zoltán (MVFC Berettyóújfalu), Kajtár Mátyás (SG Kecskemét), Rafael Henrique da Silva (Á Stúdió Nyíregyháza), Rábl János (MVFC Berettyóújfalu), Fekete Márk (SG Kecskemét), Pál Patrik (SG Kecskemét), Szabó Lajos (Á Stúdió Nyíregyháza), Bencsik Roland (SG Kecskemét), Szentes Bíró Tamás (Nyírbátori SC), Rutai Balázs (SG Kecskemét), Suscsák Máté János (SG Kecskemét), Dróth Zoltán (Veszprém)

 

Legfrissebb hírek

Futsal Eb: a könnyeivel küszködött a kamera előtt a duplázó Rutai Balázs

Magyar válogatott
2026.01.30. 08:57

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

Szijjártó: Hat magyar konzul Nottinghamben, kettő Ljubljanában

Európa-liga
2026.01.29. 07:11

Sergio Mullor: Életünk lehetősége előtt állunk

Magyar válogatott
2026.01.27. 21:33

A magyar válogatott gólt szerzett, de Portugália érvényesítette a papírformát a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.27. 19:00

Szabó Lajos: Szeretnénk borsot törni a portugálok orra alá

Magyar válogatott
2026.01.26. 17:23

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

Futsaltörténelmi pillanat Ljubljanában: először nyert Eb-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.01.24. 19:24
Ezek is érdekelhetik