Olvasóinknál Fiola Attila kezdene Balogh Botond helyett

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.11.19. 10:49
Fiola Attila (balról a második) úgy készülhet, hogy kezdő lesz a németek ellen – az NSO-olvasók nagy része is bizalmat szavazna neki (Fotó: Kovács Péter)
A Nemzeti Sport olvasói a németek elleni esti meccsen egy helyen változtatnának a magyar válogatott kezdőcsapatán a múlt heti, amszterdami felállásunkhoz képest: Balogh Botond helyén az eltiltását letöltő Fiola Attilát szerepeltetnék.

 

Lapunk várakozása szerint Fiola Attila és Nagy Ádám kerülhet be a németek elleni kezdőcsapatba Loic Nego és Nikitscher Tamás helyére a legutóbbi kezdőnkhöz képest, míg olvasóink nagyobb része, a szokásos csapatösszeállító szavazásunkban Fiola Attilát választotta Balogh Botond helyett, a többi poszton nem változtatnának a múlt szombati, Hollandiában pályára lépő csapathoz képest.

Balogh és az eltiltását letöltő Fiola között nagy volt a verseny, kevesebb mint kétszáz szavazat döntött az újpesti védő javára. Összesen 4240-en szavaztak, ebből 2557-en állítanák a kezdőcsapatba Fiolát, 2373-an Baloghot. Közöttük volt a legszorosabb a versenyfutás a csapatba kerülésért. Összességében a legtöbb voksot, mondhatjuk szokás szerint Willi Orbán kapta (ő került egyedül 4000 fölé a voksok számában), de nem sokkal maradt el tőle Szoboszlai Dominik sem.

Az egyébként már a hétvégén eldőlt, hogy a sérült Bolla Bendegúz ezen a meccsen sem tud játszani, ki is került a keretből, míg a múlt héten bemutatkozó Szabó Levente mai játéka kisebb sérülés miatt kérdéses. Az ugyanakkor biztos, hogy Fiola Attila játszani fog – ezt Marco Rossi szövetségi kapitány mondta el a hétfői sajtótájékoztatón. 

OLVASÓINK EZT A KEZDŐCSAPATOT KÜLDENÉK PÁLYÁRA A NÉMETEK ELLEN
Dibusz Dénes (3705 szavazat) – Fiola Attila (2557), Willi Orbán (4058), Dárdai Márton (3540) – Loic Nego (2304), Schäfer András (3116), Nikitscher Tamás (2088), Nagy Zsolt (3489) – Sallai Roland (3909), Varga Barnabás (3378), Szoboszlai Dominik (3918)

A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE

KAPUSOK

 

MEZŐNYJÁTÉKOSOK

NEMZETEK LIGÁJA
A3-CSOPORT 
November 19., kedd
20.45: Bosznia-Hercegovina–Hollandia
20.45: MAGYARORSZÁG–Németország

A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KERETE 
KAPUSOK: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha Berlin – Németország), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gera Dániel (Diósgyőri VTK), Kata Mihály (MTK Budapest), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország)
TÁMADÓK: Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szabó Levente (Eintracht Braunschweig – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC) 
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL-KGkP
1. Németország54117–  3+1413
2. Hollandia522112–  6+68
3. MAGYARORSZÁG5122  3–10–75
4. Bosznia-Hercegovina514  3–16–131

 

Magyar válogatott
2024.11.18. 12:56

Marco Rossi: Szalai Ádám otthon van a családjával

Nagy Ádám: Nem szeretném azt mondani, hogy elindultunk a lejtőn, de hanyatlott a formánk.

 

Legfrissebb hírek

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
Tegnap, 13:40

Ki lesz a világbajnok? – tippeltek a magyar válogatott játékosai is

Foci vb 2026
Tegnap, 13:28

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:13

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:45
Ezek is érdekelhetik