Döntetlent játszott a magyar futsalválogatott a svédekkel

2024.04.14. 19:49
A szlovákok után a svédek ellen sem sikerült a győzelem (Fotó: futsallhungary.hu)
A magyar futsalválogatott vasárnap 2–2-es döntetlent játszott a svédekkel a Szlovákiában zajló, Fever Days elnevezésű nemzetközi felkészülési tornán.

 

A decemberi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő válogatott kezdte jobban a találkozót, amelyen Szentes Bíró Tamás szerezte meg a vezetést. A Nyírbátor 27 éves játékosa a 7. percben értékesítette Rutai Balázs kipattanóját, de még a szünet előtt egyenlített, majd fordított a svéd válogatott.

A Sergio Mullor szövetségi kapitány által vezetett magyar alakulat nem adta fel és a középkezdést után, pár másodpercen belül Rutai találatával 2–2-re alakította az állást. A félidőig már nem esett több gól, ehhez pedig a magyar hálóőr remek védéseire is szükség volt.

A fordulás után mindkét oldalon akadtak komoly helyzetek, ennek ellenére csak a szabálytalanságok száma gyarapodott a meccsen. A 33. percben Rábl János a kapu torkából fejelte ki a labdát és mentett, majd három perccel a vége előtt emberelőnybe kerültek a magyarok, de nem tudták kihasználni lehetőségüket, így maradt a 2–2-es döntetlen.

A magyar csapat kedden 14 órakor a csehek elleni összecsapással zárja a tornát.

 

Legfrissebb hírek

Futsal: Sergio Mullor szövetségi edző még nem álmodik a világbajnokságról

Minden más foci
2026.10.30. 13:45

Bravúros pontszerzése ellenére búcsúzik a futsal BL-től az Újpest

Bajnokok Ligája
2026.10.28. 21:18

Futsal BL: vereséggel kezdte a csoportkört az Újpest

Bajnokok Ligája
2026.10.27. 15:27

Nyert a Veszprém, és visszavette a vezetést a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 22:44

Megszerezte első pontját a Kincsem Lovaspark Futsal az élvonalban

Labdarúgó NB I
2026.10.22. 21:24

A magyar futsalválogatott az örményeket is legyőzte

Magyar válogatott
2026.10.20. 19:06

Tizenegy gólos félidő a svéd labdarúgóligában

Minden más foci
2026.10.11. 14:30

Csoportgyőztesként jutott ki az Európa-bajnokságra a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.10.10. 19:23