Női válogatott: Okozhatunk meglepetést a belgák ellen – Margret Kratz

Vágólapra másolva!
2024.02.13. 09:39
Margret Kratz szövetségi kapitány 12 légióst hívott meg a belgák elleni NL-rájátszásra (Fotó: Koncz Márton)
Margret Kratz, a magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a két mérkőzésből álló februári Nemzetek Ligája-rájátszásra, amelyben a belga csapat lesz az ellenfél.

A jövő pénteken Felcsúton és négy nappal később Leuvenben sorra kerülő párharc győztese az A-ligában, a vesztese a B-ligában kezdi meg a következő NL-idényt. A 18. helyen álló belgák 23 hellyel előzik meg a magyarokat a világranglistán.

A válogatott összetartása jövő hétfőn kezdődik Telkiben. Margret Kratz ezúttal csak olyan játékosoknak szavazott bizalmat, akik már bizonyíthattak címeres mezben.

„A belga válogatott az elit csapatok közé sorolható, amit az is bizonyít, hogy már húsz éve bérelt helye van a világ húsz legjobb válogatottja között. Két Európa-bajnokságon is kint járt, sőt az utóbbin bejutott a negyeddöntőbe. Ellenfelünket kiváló védelem jellemzi, s a támadósort is olyan egyéniségek alkotják, akik jegyzett nemzetközi játékosok. Ennek ellenére semmi sem lehetetlen. Tudatában vagyunk annak, hogy jobbak nálunk, de mi is folyamatosan fejlődünk, mind önbizalom, mind csapatszellem terén, ezért úgy gondolom, hogy tudunk meglepetést okozni” – nyilatkozott a magyar szövetség honlapján a szövetségi kapitány.

A magyar női válogatott kerete
Kapusok: Schildkraut Fruzsina (Kész-St. Mihály-Szeged), Szőcs Réka (Budaörs SC), Terestyényi Anna (Fehérvár FC)
Védők: Kovács Laura (ETO FC Győr), Nagy Fanni (ETO FC Győr), Nagy Virág (Sampdoria – Olaszország), Németh Diána (VfL Wolfsburg – Németország), Németh Hanna (Werder Bremen – Németország), Papp Luca (FTC-Telekom), Savanya Csilla (ETO FC Győr), Turányi Lilla (FC Bayer 04 Leverkusen – Németország)
Középpályások: Csiszár Henrietta (Internazionale – Olaszország), Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom), Németh Loretta (First Vienna FC 1894 – Ausztria), Pusztai Sára (Besiktas JK – Törökország), Süle Dóra (ETO FC Győr), Szabó Viktória (FC Zürich – Svájc), Vachter Fanni (ETO FC Győr), Zeller Dóra (1. FC Köln – Németország)
Támadók: Kaján Zsanett (Como 1907 – Olaszország), Pápai Emőke (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Siber Glória (Charlton Athletic – Anglia), Zágor Bernadett (MTK Budapest)

NŐI NEMZETEK LIGÁJA, RÁJÁTSZÁS
Február 23., péntek
17.45: Magyarország–Belgium
Február 27., kedd
20.00: Belgium–Magyarország

 

Legfrissebb hírek

Gálának indult, majd Belgium csak nagy nehezen múlta felül a walesi válogatottat

Foci vb 2026
2025.06.09. 22:50

Nem bírt Fehéroroszországgal, kiesett a C-ligába a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.06.03. 21:58

Courtois sérüléssel bajlódik, lemarad a belga válogatott júniusi mérkőzéseiről

Spanyol labdarúgás
2025.06.01. 19:38

Az Inter magyar játékosa elmondta, mit vár a BL-döntőtől

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 15:46

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
2025.05.30. 21:36

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
2025.05.29. 22:43

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
2025.05.28. 12:28

Kikapott a finnektől a magyar női válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.04.08. 19:24
Ezek is érdekelhetik