Válogatott: Ott szeretnék lenni az Európa-bajnokságon – Demjén Patrik

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.01.04. 16:08
null
Demjén Patrik mindent megtesz azért, hogy ott legyen a kontinenstornán (Fotó: Török Attila, archív)
Demjén Patrik, az MTK labdarúgócsapatának válogatott kerettag kapusa be szeretne kerülni Marco Rossi szövetségi kapitány Európa-bajnoki keretébe.

 

A 25 éves kapus, Demjén Patrik tavaly márciusban küldött először meghívót a szövetségi kapitány, de még nem volt lehetősége bemutatkozni, ugyanis rajta kívül még hárman versengenek a posztért.

„Az a célom, hogy bent maradjak a keretben és az Európa-bajnokságon is ott szeretnék lenni. Keretben, vagy a pályán ez attól függ, hogy milyen szerepet szánnak nekem” – mondta az MTK honlapjának Demjén, majd hozzátette türelmesnek kell lennie a válogatott bemutatkozást illetően.

„Ketten-hárman vannak előttem, akik nagyobb eséllyel tudnak játszani, de én most arra koncentrálok, hogy a válogatottnál töltött időben tanuljak. Nézem, hogy milyen szituációkat, hogyan oldanak meg” – hangsúlyozta, és azt is megjegyezte, hogy nem mérgelődik amiatt, ha nem játszik, inkább pozitívumként tekint arra, hogy bekerült Rossi keretébe.

Demjén az MTK szempontjából elmondta, elsődleges céljuk, hogy bent maradjanak az élvonalban. A kék-fehérek 25 ponttal a tabella hatodik helyén várják az NB I tavaszi folytatását, február 2-án pedig az Újpestet fogadják majd.

A PROGRAM NAPONKÉNTI BONTÁSBAN IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

UEFA EURO 2024, NÉMETORSZÁG
A CSOPORTKÖR MENETRENDJE
A-CSOPORT
JÚNIUS 14., PÉNTEK

21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln:
MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
51 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
13 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26