Válogatott: Nikolics szerint a mieinknek jó lesz a döntetlen is Belgrádban

Vágólapra másolva!
2023.09.06. 11:15
null
Nikolics diplomatikus maradt (Fotó: Szabó Miklós)
Csütörtök este Belgrádban csap össze a 2024-es Eb selejtezője G-csoportjának első két helyezettje, a magyar és a szerb nemzeti együttes, és ennek kapcsán a szerb Szportszki Zsurnal című lap megkérdezte a szerbiai születésű, korábbi 43-szoros magyar válogatott Nikolics Nemanját, hogy mit vár a mérkőzéstől. A korábbi magyar, lengyel és amerikai gólkirály szerint a két csapat esélyei egyenlőek, és a mieink számára már az egy pont is jó lehet.

A Szportszki Zsurnal kiemeli Nikolicsról, hogy a magyar válogatottal részt vett a 2016-os és a 2021-es Európa-bajnokságon is, valamint hogy kezdőként játszott három éve a két ország válogatottjának két Nemzetek Ligája-csoportmeccsén, amikor a mieink Belgrádban Könyves Norbert góljával 1–0-ra nyertek, majd a Puskás Arénában 1–1-re végeztek a felek.

A visszavonulását három hónapja bejelentő Nikolics úgy véli, ezúttal az esélyek egyenlőek a két válogatott között, ám a mieinknek a döntetlen is jó lesz Belgrádban.

„Igazi derbi lesz a csütörtöki mérkőzés, csak azt sajnálom, hogy nem lehetnek nézők a lelátókon. Legutóbb a koronavírus miatt játszottunk közönség nélkül Belgrádban, ám most legalább gyerekek lehetnek a nézőtéren. Korábban azt mondtuk volna, hogy Szerbia a párharc favoritja, mert több játékosa szerepel az európai topligákban, de most azt hiszem, ezen a téren egyenlítettünk. Nagyszerű taktikai csata várható. Házigazdaként a szerbek a győzelmet üldözik majd, a magyaroknak pedig az egy pont is jó lesz majd, azonban biztos vagyok benne, hogy azért ők sem ezért fognak majd játszani” – idézi a szerb lap Nikolicsot.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
5. FORDULÓ
Szeptember 7., csütörtök

20.45: Szerbia–Magyarország
18.00: Litvánia–Montenegró
Szabadnapos: Bulgária

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország 3 2 1 5–0 +5 7
2. Szerbia 3 2 1 5–1 +4 7
3. Montenegró 3 1 1 1 1–2 –1 4
4. Bulgária 4 2 2 2–6 –4 2
5. Litvánia 3 1 2 1–5 –4 1

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A SZEPTEMBERI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK:
Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Paksi FC)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország),Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Hoffenheim – Németország), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (Fehérvár FC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Callum Styles (Barnsley – Anglia), Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencváros)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

A SZERB KERET
KAPUSOK: Vanja Milinkovics-Szavics (Torino), Predrag Rajkovics (Mallorca), Djordje Petrovics (New England Revolution), Borisz Radunovics (Cagliari)
VÉDŐK: Nikola Milenkovics (Fiorentina), Sztrahinja Erakovics (Zenit), Nemanja Gudelj (Sevilla), Milos Veljkovics (Werder Bremen), Sztrahinja Pavlovics (Red Bull Salzburg), Szrdjan Babics (Szpartak Moszkva), Filip Mladenovics (Panathinaikosz)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Andrija Zsivkovics (PAOK), Nemanja Radonjics (Torino), Nemanja Makszimovics (Getafe), Uros Racsics (Sassuolo), Ivan Ilics (Torino), Filip Kosztics (Juventus), Dusan Tadics (Fenerbahce), Lazar Szamardzsics (Udinese), Sztefan Mitrovics (Crvena zvezda), Szergej Milinkovics-Szavics (Al-Hilal)
TÁMADÓK: Alekszandar Mitrovics (Al-Hilal), Dusan Vlahovics (Juventus), Luka Jovics (Fiorentina)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Dragan Sztojkovics

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik