Irány a világbajnokság! – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.06.29. 23:09
Többismeretes egyenletnek tűnt első olvasatra a 2026-os észak-amerikai rendezésű labdarúgó-világbajnokság kvótaleirata, nekünk, magyaroknak leginkább az lehet mellbevágó az UEFA-közlöny kapcsán, hogy a majdani, negyvennyolc csapatot felvonultató mezőnybe a mi vagány, ügyes, sőt „aranylábú” öreg kontinensünk csupán tizenhat válogatottat delegálhat.A tizenhat vb-hely tényleg skandalum, de – ha a kulisszák mögé nézünk – azt is látni kell, hogy a nemzetközi futball pénzgyára már nem az egyedi csiszolású, technikás focira építi a bizniszt, hanem a tömegtermelésre, így gyaníthatóan Afrika, Ázsia és persze a gömbölyű labdás fociban is egyre aktívabbá váló Észak-Amerika kerül a játékreklámozás és haszonfölözés fókuszába. Hallottam a panaszt, hogy a nagy átalakítással a magyar válogatottól az eddigi csekély reményt is elvonta a focihivatal, de őszintén szólva az elmúlt három és fél évtizedben az eddigi lebonyolítások zöme sem nagyon kedvezett (papíron). Ha az aktuális, éppen csütörtökön frissített FIFA-ranglistát vesszük alapul, akkor (statisztikailag) a harminckét csapatot felvonultató vb-mezőnyben ma sem lenne bent Magyarország (válogatottunk pillanatnyilag a harminchatodik a lajstromban), ellenben a jövőbeni negyvennyolcasra már lenne sansza. Persze ez csak játék a számokkal, de azért ezek a listák sem hazudnak akkorát, sőt az évtizedek sodrásában tükröt tartottak a futballnemzetek elé. Például 1978-ban, az Argentínában rendezett világbajnokságon Magyarország (interkontinentális pótselejtező után) még benn volt a földkerekség legjobb tizenhat csapata között, az eddigi utolsó, harminchét évvel ezelőtti, 1986-os mexikói vb-re pedig egyenesen Európa legjobbjaként érkezett meg... Aztán a mexikói álomból trauma lett, és azóta szeretjük vigasztalni magunkat a mindenre remek szöveggel, hogy „mert az a fránya vb-lebonyolítás...”

No szóval, ha nagyon aprólékosan böngésszük a 2026-os vb-kijutásra készített „használati útmutatót”, látható, hogy a Nemzetek Ligája-szereplés pluszesély(eke)t ad arra, hogy válogatottunk ott lehessen a nagy tornán. Az NL négy legjobb csoportelsője rájátszásban szerezhet jogot a világbajnoki részvételre, viszont ha e négy legjobb nemzeti csapat valamelyike a vb-selejtező révén jut ki, akkor a legjobb NL-csoportmásodik küzdhet még, és adott esetben lehet majd nagyon boldog 2026-ban.

Fel a fejjel tehát, persze nemcsak számolgatni, hanem futballozni is kell. Mégpedig jól és eredményesen – és hála az égnek, ez újabban mintha egyre jobban menne a magyar válogatottnak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
12 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2025.07.28. 23:14

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24
Ezek is érdekelhetik