Válogatott: Csordás Lajosra emlékezett az Aranycsapat Testület

Vágólapra másolva!
2022.10.28. 18:03
null
Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke (balra) és Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke (Fotó: MTI)
A 90 évvel ezelőtt született Csordás Lajosra, valamint a 11 esztendeje elhunyt Albert Flóriánra, a Nemzet Sportolójára emlékezett pénteken az Aranycsapat Testület és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület.

 

Az ünnepségen Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke bevezetőjében hangsúlyozta: arra törekednek, hogy azokat a labdarúgókat is bemutassák a közvéleménynek, akik kevésbé ismertek, de szintén hozzájárultak a példátlan sikerekhez.

Csordás Lajos 1952 és 1959 között 19 mérkőzésen szerepelt a magyar válogatottban. A Helsinkiben megrendezett olimpián a nyolcad- és a negyeddöntőben játszva a magyar labdarúgó-válogatott tagjaként aranyérmes lett és az 1954-es világbajnokságon is kerettag volt. Csordás a Vasasban 226 mérkőzésen 104 gólt lőtt, kétszeres magyar bajnok és kétszeres Közép-európai Kupa-győztes volt.

Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke emlékeztetett rá, hogy 11 éve halt meg Albert Flórián, a Ferencváros aranylabdás labdarúgója, a Nemzet Sportolója, és 90 éve, 1932. október 26-án született a zöld-fehér csapat Magyar Népköztársasági Kupa-győztes, bajnoki ezüst- és kétszeres bronzérmes védője, Thomann Antal is.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Szoboszlai a legfiatalabb 60-szoros válogatottunk – Albertet és Kocsist is megelőzve

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:42

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45
Ezek is érdekelhetik