U21: Gera Zoltán kihirdette az új korosztály első válogatott keretét

2022.09.15. 12:59
null
Gera új korosztályt irányít (Fotó: Földi Imre)
Gera Zoltán az U21-es válogatott szövetségi edzője kihirdette első olyan keretét, amely 2002. január 1. után született labdarúgókból áll, s amely a 2025-ös U21-es Európa-bajnokság selejtezőin vesz részt jövő év őszétől kezdődően – adta hírül az MLSZ honlapja. 

Miután az előző selejtezősorozatban szereplő magyar válogatott nem jutott ki a 2023-as Eb-re, már most egy új korosztállyal kezdi meg a felkészülést a 2025-ös kontinenstorna jövő ősszel induló selejtezősorozatára a magyar U21-es válogatott. Gera Zoltán szövetségi edző ennek jegyében vasárnaptól már ennek a korosztálynak tart edzéseket, és két felkészülési mérkőzés is szerepel az összetartás programjában.

A mieink két felkészülési mérkőzést játszanak az első edzőtáborozás során: szeptember 23-án, 17.30-tól Szombathelyen a bolgárok ellen, majd szeptember 27-én 20.00 órától a Bozsik Arénában a litvánok ellen lép pályára az U21-es válogatott.


Gera Zoltán 23 fős keretében több olyan labdarúgó is található, aki már szerepelt az U21-es együttesben az elmúlt időszakban, míg a keret mintegy fele először léphet pályára az U21-es válogatottban.

„Ezzel az edzőtáborral megkezdődik a 2002-es és a 2003-as korosztály kiválasztási folyamata, amely során azokat a játékosokat keressük, akikből az egy év múlva kezdődő Eb-selejtezőkre a legütőképesebb csapatot tudjuk kialakítani – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán. – A keret jelentős részével már dolgoztunk együtt, most szeretnénk minél jobban megismerni azokat a futballistákat is, akik eddig még nem voltak U21-es válogatottak A 2002-es születésű kerettagok többsége már ismeri azokat az alapelveket, amelyekre építjük a játékunkat, igyekszünk a fiatalabbaknak is mielőbb átadni ezt a tudást, és egységes csapattá gyúrni az eddigiekben külön válogatottakban szerepelő két korosztályt. Örülök, hogy a szövetség új szabályainak is köszönhetően, a meghívott kerettagok jelentős része az idény elejétől rendszeresen játszik az NB I-ben, míg mások fontos játékosai az NB II-es csapatuknak. Az előttünk álló két találkozón lemérhetjük, hogy mire képesek jelenleg nemzetközi szinten azok a labdarúgók, akik klubcsapataikban hétről hétre jó teljesítményt nyújtanak.”

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Molnár Zsombor (Dorogi FC), Senkó Zsombor (Juventus – Olaszország)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Szabó Alex (Bp. Honvéd), Csinger Márk (ETO FC Győr), Iyinbor Patrik (Vasas FC), Debreceni Ákos (BFC Siófok)
Középpályások: Kállai Kevin (Mezőkövesd), Kovács Mátyás (MTK Budapest), Kata Mihály (MTK Budapest), Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd), Lehoczky Roland (MTK Budapest), Bényei Ágoston (Diósgyőri VTK), Kovács Barnabás (Zalaegerszegi TE FC), Komáromi György (Puskás Akadémia), Benczenleitner Barna (ETO FC Győr)
Támadók: Németh Dániel (Zalaegerszegi TE FC), Kocsis Dominik (Bp. Honvéd), Tóth Milán (Sturm Graz – Ausztria), Németh András (Genk – Belgium), Horváth Krisztofer (Debreceni VSC), Katona Bálint (Kecskeméti TE)

 


 

 

Legfrissebb hírek

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
2026.11.04. 13:32

Vége – a 2004–2005-ös korosztály játékosai kinőtték az öltözőt

Magyar válogatott
2026.10.06. 08:28

Két év terhétől szabadult meg a litvánok ellen az U21-es válogatott

Magyar válogatott
2026.10.03. 11:30

A Vasas játékosa utólag meghívást kapott az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2026.10.02. 17:10

Nem C. Ronaldo az első, aki Koppenhágában borította ki a bilit – Gera esete Koemannal

Magyar válogatott
2026.10.01. 11:42

Válogatott: Kovács Bendegúz Szoboszlai Dominikékkal edzett

Magyar válogatott
2026.10.01. 11:36

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
2026.09.26. 12:13

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2026.09.26. 00:31