Eb 2024, selejtező: biztosan első kalapos a magyar válogatott

I. SZ.I. SZ.
2022.09.24. 16:30
null
A magyar válogatott remek NL-szereplésének köszönhetően az Eb-selejtezőben is kedvező helyzetbe kerül (Fotó: Török Attila)
Hétfőn a magyar válogatott Olaszországot fogadja a Nemzetek Ligája-sorozat utolsó fordulójában. A németek elleni győzelem után az A-liga 3. csoportjának első helye lesz a tét a Puskás Arénában. Mit is jelent a csoportelsőség számunkra? Van-e jelentősége a 2024-es Európa-bajnokságra való selejtezés során?

 

A Nemzetek Ligája elitjének, azaz A-ligájának négy csoportgyőztese 2023 júniusában részt vehet a négyes döntőben, a két elődöntő győztese a Nemzetek Ligája trófeájáért csap össze, míg a két vesztes a 3. helyért játszik.

A június 14. és 18. között esedékes torna házigazdája valószínűleg Hollandia vagy Belgium lesz, hiszen csak a 4. csoport csapatai pályáztak a rendezésre, és a vasárnapi „csoportdöntőn” derül ki, hogy melyikük láthatja vendégül a másik három kvartett győztesét (hivatalosan januárban kérik fel a rendezésre).

A négyes döntőnek a 2024-es Európa-bajnokság szempontjából semmi jelentősége sincs, csupán annyi, hogy az azon szereplő csapatok a kontinensviadal selejtezőjének október 9-i sorsolásán ötcsapatos csoportba kerülnek, nem hatcsapatosba.

A Nemzetek Ligája csoportkörében elért eredményeknek az Eb-selejtező sorsolásakor van nagy szerepük, hiszen az NL-ben kialakuló rangsor határozza meg a 10 csoportos selejtezősorozat kalapbeosztását.

Ligánként az 1–4. helyezett a négy csoportelső, az 5–8. a négy csoportmásodik, a 9–12. a négy csoportharmadik, a 13–16. a négy csoportnegyedik lesz. (A sorrend meghatározásában a következő a súlyozás: pontszám, gólkülönbség, több szerzett gól, idegenben szerzett több gól, győzelmek száma, idegenben aratott győzelmek száma, fair play lista.)

Mivel a magyar válogatott biztosan az A-liga 3. csoportjának első vagy második helyén végez, legrosszabb esetben is a 8. lesz a rangsorban, azaz biztosan az első kalapból várja az októberi sorsolást.

Az Eb-re a 10 csoport első és második helyezettje jut ki. Ez húsz csapat, Németország rendezőként biztos résztvevő, a maradék három helyről NL-pótselejtező dönt.

Ezen ligánként a négy legelőrébb végző csapat vehet részt azok közül, akik a klasszikus selejtezőn nem tudták kvalifikálni magukat. Mindez a magyar válogatott szempontjából úgy lehet érdekes, ha nem sikerül közvetlenül kijutnia az Eb-re, az A-ligából a négy legjobb, nem Eb-résztvevő csapat közé kell kerülni az NL-rangsorban. Az első nyolc helyezett valamelyikeként a hétfői magyar–olasz eredményétől függetlenül szinte biztos, hogy ennek a kritériumnak megfelel majd Marco Rossi csapata (az olaszok elleni esetleges vereség esetén is csak akkor nem, ha az olasz, holland, belga, dán, horvát, portugál, spanyol hetesből négy nem jut ki az Eb-re).

Ha az A-liga csapatai közül négynél kevesebb venné sikertelenül az Eb-selejtezősorozatot, az alsóbb ligákból töltenék fel a pótselejtezős mezőnyt.

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
5. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–1)
Lipcse,
Red Bull Aréna, 39 513 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
NÉMETORSZÁG: Ter Stegen – J. Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum – Kimmich, Gündogan (Musiala, 69.) – Gnabry (Kehrer, a szünetben), Th. Müller (L. Nmecha, 85.), L. Sané – Werner (Havertz, 69.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez – Gazdag (Kleinheisler, 67.), Szoboszlai (Nego, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 67.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szalai Á. (17.)

A csoport másik mérkőzésén
Olaszország–Anglia 1–0 (Raspadori 68.)

6. FORDULÓ
Szeptember 26., hétfő
20.45:
MAGYARORSZÁG–Olaszország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Anglia–Németország (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 8–3 5 10
2. Olaszország 5 2 2 1 6–7 –1 8
3. Németország 5 1 3 1 8–6 2 6
4. Anglia 5 2 3 1–7 –6 2

 

Legfrissebb hírek

Chiesa közel két év után került be az olasz válogatott keretébe

Olasz labdarúgás
2026.03.20. 15:05

Három hete leszólta, most viszont behívta a német válogatottba Julian Nagelsmann a Leeds középpályását

Német labdarúgás
2026.03.19. 15:12

Egyre trehányabb olasz meló – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 23:50

Holland segítővel bővült Julian Nagelsmann szakmai stábja – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.10. 19:14

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Tollaslabda csapat Eb: a magyar férfiválogatott Prágában szerepel a selejtezőben

Egyéb egyéni
2025.12.03. 15:47
Ezek is érdekelhetik