Kár, hogy nem volt tétje – Deák Zsigmond jegyzete

Novak Djokovics, napjaink legjobb teniszezője ordít, mint a fába szorult féreg, spontán nép­ünnepély zajlik Belgrádban, a szerb szurkolók kifigurázzák a szomorkodó portugál legendát, Cristiano Ronaldót – ilyesmi történik, ha Szerbia kijut a labdarúgó-világbajnokságra. Szerbia, amelyet a magyar válogatott tavaly a Nemzetek Ligájában előbb megvert, majd döntetlenezett vele... Nyilván elcserélnénk azt a két meccset az albánok elleni vb-selejtezőkre, mert akkor a hétfő esti varsói összecsapásnak nem az emelt fővel búcsúzás lett volna a tétje, hanem a csoport pótselejtezőt érő második helye. Cserebere híján viszont gyakorlatilag minden lényegi kérdés eldőlt a sorozat utolsó fordulójára, amelynek során a magyar virtus leginkább abban mutatkozott meg, hogy az angliai affér miatti FIFA-büntetés ellenére számos drukkerünk ott volt a Nemzeti Stadionban, élvezve az évszázados baráti vendégszeretetet.

Jó volt látni a telt házas lelátót, a sok gyermeket, tapasztalni a nagyszerű hangulatot, hallani, ahogy a lengyelek nem fütyülik, hanem tapsolják a Himnuszunkat. Az üzletben és a gyepen persze nincs barátság, ez hamar kiderült, amikor rögtön a kezdést követően Nego kapott egy könyököst Puchacztól, majd Nagy Zsolt vágta fel sárga lapot érően Dawidowiczot. A két gárda a kvalifikáció márciusi nyitányán Budapesten fordulatos 3–3-at játszott úgy, hogy a mieink 2–0-ra, majd 3–2-re is vezettek. Az egyenlítő gólt akkor Lewandowski szerezte, a párharc egyetlen világklasszisa a tét hiánya miatt ezúttal kimaradt a keretből, ettől még ott ült a kispadon, hogy szorítson csapattársainak. Szoboszlai is ott volt Varsóban, de kisebb combsérülése miatt szintén kihagyta a találkozót, bő másfél óra kellett ahhoz, hogy kiderüljön, ki hiányzott jobban a sajátjainak.

Marco Rossi szövetségi kapitány a mérkőzés előtt azt mondta, a tavaszihoz hasonló döntetlennel elégedett lenne az erős lengyelek ellen, akik tartalékos összeállításban is alátámasztották a szakember véleményét, hiszen nagyjából uralták az első félidőt. Ám szerencsére Dibusz kesztyűje vonzotta a labdát, a 37. percben pedig Schäfer Puchacz előzékeny csúsztatása után fejjel vezetést szerzett. Szünet után sem változott a játék képe, a hazaiak domináltak, olyannyira, hogy Swiderski szintén fejjel egyenlített. A barátsághoz képest élénk rugdosódás folyt a pályán, aztán Gazdag nem más lábát, hanem a labdát rúgta, méghozzá a másik csere, Kiss Tamás jó passzából a bal felső sarokba. Lengyelországban nyerni nagyszerű fegyverténynek számít, kár, hogy nem volt igazi tétje, de az önbecsülés sem kevés.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!