Válogatott: ma kapunk ellenfeleket a vb-selejtezőre

S. Á., K. Zs.S. Á., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.12.07. 07:42
null
A mieink a törökök elleni NL-mérkőzés előtt (Fotó: Török Attila)
Hétfőn 18 órától Zürichben tartják a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének sorsolását, amelyen a magyar válogatott a harmadik kalapból várja az ellenfeleket.

 

A katari tornára Európából a tíz csoportgyőztes, továbbá három együttes a 12 csapatos pótselejtezőből (amelyen a tíz csoportmásodik, illetve a Nemzetek Ligája-helyezés alapján még két válogatott vesz részt) juthat ki.

Az európai selejtezőket a tervek szerint 2021 márciusa és novembere között játsszák le (a menetrend a szokásos: oda-vissza mérkőzések a csoportokon belül), a pótselejtező 2022 tavaszán lesz.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a harmadik kalapból várja a sorsolást, s az őszi mérkőzések alapján bizakodva figyelheti a golyók kihúzását.

A második kalapban kapott helyet például az Eb-pótselejtezőn Izlanddal szemben kieső Románia, valamint a török válogatott is, amely novemberben 2–0-s vereséget szenvedett Budapesten a Nemzetek Ligájában.   

VB-SELEJTEZŐ, SORSOLÁS
18.00: a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezőjének csoportsorsolása, Zürich (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A KALAPBEOSZTÁS
1. KALAP: Belgium, Franciaország, Anglia, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Horvátország, Dánia, Németország, Hollandia
2. KALAP: Svájc, Wales, Lengyelország, Svédország, Ausztria, Ukrajna, Szerbia, Törökország, Szlovákia, Románia
3. KALAP: Oroszország, MAGYARORSZÁG, Írország, Csehország, Norvégia, Észak-Írország, Izland, Skócia, Görögország, Finnország
4. KALAP: Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Montenegró, Észak-Macedónia, Albánia, Bulgária, Izrael, Fehéroroszország, Grúzia, Luxemburg
5. KALAP: Örményország, Ciprus, Feröer, Azerbajdzsán, Észtország, Koszovó, Kazahsztán, Litvánia, Lettország, Andorra
6. KALAP: Málta, Moldova, Liechtenstein, Gibraltár, San Marino

A dél-amerikai, az ázsiai és az afrikai zónában már korábban megkezdődtek a selejtezők.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik