Női válogatott: Jakabfi Zsanett nem lép többé pályára a nemzeti csapatban

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.27. 10:42
null
Jakabfi Zsanett (13) 62 mérkőzést követően fejezi be válogatottbeli karrierjét (Fotó: mlsz.hu)
A német VfL Wolfsburg csatára, Jakabfi Zsanett bejelentette: 62 mérkőzést követően befejezi szereplését a magyar női labdarúgó-válogatottban – olvasható az MLSZ honlapján.

 

Jakabfi Zsanett első profi klubja az MTK volt, amellyel 2005-ben magyar bajnoki-címet gyűjthetett be. Innen igazolt 2009-ben a Wolfsburgba, amellyel azóta hatszor nyerte meg a női Bundesligát és a Német Kupát is. 2013-ban és 2014-ben a Bajnokok Ligája-győzelem is összejött neki csapatával – máig ő az egyetlen BL-győztes magyar labdarúgó.

A csatár a magyar válogatottban 2007 óta 62 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 31 gólt szerzett.

„2007-ben nagy álmom válhatott valóra, hisz először ölthettem magamra a magyar címeres mezt. Büszkeséggel tölt el, hogy labdarúgóként 13 éven keresztül képviselhettem Magyarországot. Most hosszú évek után szeretnék elbúcsúzni. Nem volt egyszerű döntés ez számomra, de úgy érzem, eljött az idő. Szeretnék minden edzőmnek és játékostársamnak köszönetet mondani az elmúlt időszak emlékeiért. A csapatnak ezután is szurkolója maradok, minden jót kívánok a lányoknak! Hajrá, magyarok!” – nyilatkozta Jakabfi az mlsz.hu-nak.

A magyar női labdarúgó válogatott a 4. helyen zárta a 2022-es női Európa-bajnokság selejtezőjének F-csoportját, ezzel nem lesz ott az eredetileg jövő nyárra tervezett, majd egy évvel elhalasztott angliai kontinenstornán.

Legfrissebb hírek

Nem bírt Fehéroroszországgal, kiesett a C-ligába a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.06.03. 21:58

Az Inter magyar játékosa elmondta, mit vár a BL-döntőtől

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 15:46

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
2025.05.30. 21:36

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
2025.05.28. 12:28

Kikapott a finnektől a magyar női válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.04.08. 19:24

Női NL: egy góllal kikaptunk Szerbiától

Magyar válogatott
2025.04.04. 21:55

Meglepő húzással legyőzhetők a szerbek a női Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.04.04. 10:15

Két újonc a Nemzetek Ligája-meccsekre készülő női futballválogatott keretében

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:10
Ezek is érdekelhetik