U21: Gera kijelölte keretét az utolsó felkészülési mérkőzésre

Vágólapra másolva!
2020.11.04. 15:21
null
Zsóri Dániel november 13-án először öltheti magára a magyar címeres mezt (Fotó: Török Attila)
Gera Zoltán szövetségi edző kihirdette a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U21-es válogatott keretét. A csapat november 13-án Székesfehérváron játszik felkészülési mérkőzést Oroszországgal.

Az oroszok megnyerték Eb-selejtezőcsoportjukat, 10 meccsükön 23 pontot szereztek, és ezeken mindössze három (!) gólt kaptak. A vendégek teljesítménye alapján nem túlzás kijelenteni, hogy Európa egyik legerősebb U21-es válogatottja lesz csapatunk ellenfele Székesfehérváron.

Gera Zoltán csapata szeptemberben a társrendező szlovénokkal 3–3-as döntetlent játszott, a két csapat októberi összecsapását a koronavírus miatt törölték.

A mostani keretből az NB II góllövőlistájának második helyén álló debreceni Bárány Donát már októberben is meghívót kapott, de sérülés miatt kihagyta az edzőtábort. Ezúttal az U21-es válogatottban szerepel az ősszel az A-válogatott keretéhez tartozó Szőke Adrián, illetve első alkalommal kapott meghívót Gera Zoltántól a szombathelyi Mocsi Attila, aki a korábbi korosztályokban alapembernek számított a válogatottakban, valamint a Budafokban futballozó, Puskás-díjas Zsóri Dániel is – írja az mlsz.hu.

„Ez lesz az utolsó nemzetközi felkészülési mérkőzésünk az Európa-bajnokság előtt, részben ennek tudható be, hogy ezúttal a szokásosnál több játékost hívtunk meg, köztük egy-két új labdarúgót is, akikről szeretnénk közelebbi benyomásokat szerezni – idézi az mlsz.hu Gera Zoltánt. Egy rendkívül erős ellenféllel mérhetjük össze a tudásunkat, aminek kimondottan örülök, hiszen most lemérhetjük, hogy néhány hónappal az Eb előtt hol tartunk egy olyan válogatottal szemben, amely selejtezőn harcolta ki az Eb-részvételt, és Európa legjobbjai közé tartozik.”

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Demjén Patrik (ZTE), Varga Ádám (Soroksár), Kovács Péter (Budaörs)
Védők: Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Huszti András (Budafok), Szűcs Kornél (DVTK), Balogh Botond (Parma), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Mocsi Attila (Haladás), Gergényi Bence (ZTE FC), Zeke Márió (MOL Fehérvár FC)
Középpályások: Csonka András (Ferencváros), Hidi M. Sándor (Vasas), Szánthó Regő (ZTE FC), Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Skribek Alen (Budafok), Hinora Kristóf (Vasas), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Palincsár Martin (MTK Budapest)
Támadók: Schön Szabolcs (MTK Budapest), Szabó Máté (Budafok), Szőke Adrián (Heracles), Bárány Donát (DVSC), Zsóri Dániel (Budafok)

Legfrissebb hírek

Programajánló: Hivatás, család, kultúra – beszélgetés Gera Zoltánnal és Kovács „Kokó” Istvánnal

Egyéb egyéni
2026.01.31. 14:11

Mocsi Attila akár már a télen csapatot válthat

Légiósok
2026.01.06. 17:46

DVSC: ajánlat érkezett a magyar támadóra; két csatár is távozik

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 11:46

Ismét klubot válthat a Puskás-díjas magyar csatár

Légiósok
2026.01.05. 15:06

Gera Zoltán: Sok ötletem, tervem van akár a foci világában, akár azon kívül is

Magyar válogatott
2026.01.04. 08:00

NB I: Bárány Donát a télen klubot válthat

Labdarúgó NB I
2026.01.03. 17:13

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
2025.12.26. 13:55

Zseljko Gavrics beírhatja magát az ETO történelemkönyvébe

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 11:33
Ezek is érdekelhetik