Eb 2020: lesznek nézők az Eb-n? – az UEFA márciusban dönthet

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.11.27. 15:14
null
Megtölthetik-e a magyar szurkolók a Puskás Arénát? (Fotó: Földi Imre)
Az Európai Labdarúgó-szövetség pénteken egybehangzó francia lapértesülések szerint újra megerősítette: biztosan a korábbi terveknek megfelelően, 12 város rendezi a jövő nyári Európa-bajnokságot, emellett azt is bejelentették, négy forgatókönyvet vizsgálnak a szurkolók beengedésével kapcsolatban.


A 2021. június 11. és július 11. közötti kontinenstorna római Olimpiai Stadionban, a Törökország–Olaszország csoportmérkőzéssel kezdődik, a döntőt pedig Londonban, a Wembley Stadionban játsszák. Azerbajdzsán, Írország és Románia kivételével minden rendező ország saját nemzeti válogatottja is ott lesz a tornán.

A koronavírus-járvány miatt korábban felmerült, hogy a tornát kevesebb helyszínen, vagy egy országban rendezzék meg, az UEFA viszont ezt az ötletet elvetette.

AzRMC Sport beszámolójaszerint az európai szövetség egy pénteki, szervezőbizottsági értekezleten megerősítette, 12 városban rendezik meg az Eb-t.

Továbbra is nagy kérdés, mi lesz a szurkolókkal: lehetnek-e egyáltalán nézők a stadionokban, és ha igen, mennyien. Francia sajtóinformációk alapján az európai szövetség négy lehetőséget vizsgál:

– A legjobb esetben a stadionok teljes kapacitásukkal üzemelhetnek majd, de a szurkolók számára kötelező lesz a maszkviselés.

– A második verzió alapján minden rendező városra külön-külön szabályok vonatkoznának, az aktuális járványhelyzet függvényében.

– A harmadik lehetőség, hogy a stadionokat megnyitják, de csak a korlátozott számú helyet foglalhatnának el a nézők.

– A legrosszabb forgatókönyv természetesen a zárt kapus rendezés lenne.

Az UEFA várhatóan 2021. március 5-én dönt arról, melyik megoldást alkalmazzák.

A HÁZIGAZDÁK
AMSZTERDAM (Hollandia):
Johan Cruyff Aréna/Johan Cruijff ArenA (54 990 néző)
BAKI (Azerbajdzsán): Olimpiai Stadion/Baki Olimpiya Stadionu (69 870 néző)
BILBAO (Spanyolország): San Mamés Stadion/Estadio de San Mamés (53 332 néző)
BUDAPEST (Magyarország): Puskás Aréna (67 889 néző)
BUKAREST (Románia): Nemzeti Stadion/Arena Nationala (55 600 néző)
DUBLIN (Írország): Aviva Stadion/Aviva Stadium (51 700 néző)
GLASGOW (Skócia): Hampden Park (52 063 néző)
KOPPENHÁGA (Dánia): Parken Stadion/Telia Parken (38 065 néző)
LONDON (Anglia): Wembley Stadion/Wembley Stadium (90 000 néző)
MÜNCHEN (Németország): Allianz Aréna/Fussball Arena München (75 021 néző)
RÓMA (Olaszország): Olimpiai Stadion/Stadio Olimpico di Roma (72 698 néző)
SZENTPÉTERVÁR (Oroszország): Kresztovszkij Stadion/Gazprom Arena/«Газпром Аре́на» (68 134 néző)

MÉRKŐZÉSKIOSZTÁS
London: 7 (3 csoportmérkőzés, 1 nyolcaddöntő, 2 elődöntő, döntő)
Baki: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 negyeddöntő)
München: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 negyeddöntő)
Róma: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 negyeddöntő)
Szentpétervár: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 negyeddöntő)
Amszterdam: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 nyolcaddöntő)
Bilbao: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 nyolcaddöntő)
Budapest: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 nyolcaddöntő)
Bukarest: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 nyolcaddöntő)
Dublin: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 nyolcaddöntő)
Glasgow: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 nyolcaddöntő)
Koppenhága: 4 (3 csoportmérkőzés, 1 nyolcaddöntő)

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.01.16. 13:35

Karácsonyi futballünnep a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.12.16. 17:39

Saját kezűleg – megjelent Skardelli György Kossuth-díjas építészmérnök könyve

Egyéb egyéni
2025.12.10. 16:04
Ezek is érdekelhetik