Hamlet a pályán – Malonyai Péter jegyzete

Erősödött Marco Rossi válogatottja, Loic Negóval is számolhat a kapitány, ez mindenképpen jó, hiszen remek futballistáról van szó. A francia fiatalember öt esztendeje jegyzett tagja a fehérvári csapatnak, előtte megfordult Olaszországban, Angliában, Belgiumban, sőt játszott Újpesten is, mielőtt előbb futballmagyar, majd most teljes jogú magyar futballista lett.

Van különbség a kettő között, hiszen a mostani állapot jelenti azt, hogy bevethető a válogatottban, köszönhetően a közelmúlt FIFA-kongresszusán elfogadott határozatnak, amely feloldotta a korábbi korlátokat, aktuálisan már csak az számít, játszott-e valaki más ország felnőttjei között címeres mezben.

Hogy jó ez vagy sem, életszerű vagy mesterkélt – nézőpont kérdése. Az ugyanis ma már magától értetődő, hogy a tehetősebb klubcsapatok valóra váltották a munkásmozgalmi induló sorait, mely szerint „nemzetközivé lesz holnapra a világ”. Az a feltűnő, ha egy-egy csapatban a bajnokságot kiíró ország polgárai alkotják a többséget, ám itt azért – ha nem is ideális (legalábbis nekem) – kézzelfogható folyamat mentén lett ilyen a helyzet: a pénz beszélt.

A válogatottsággal azért más helyzet – az én olvasatomban mindenképpen. Még úgy is, hogy minden országban létezik szabályozás arra, ki kaphat állampolgárságot és ki nem. Nálunk is. Engedelmükkel nem tartok bővebb jogszabályismeretet – 1993. évi LV. törvény –, de van egy passzus, amely valamennyi lehetséges esetnél létezik. „Igazolja, hogy alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven eredményes vizsgát tett, vagy ez alól a törvény alapján mentesül.” Ez a helyzet általában, de a jogszabályban ott a lehetőség: „Honosítás Magyarország számára fontos érdekből”, ez esetben a köztársasági elnök felmentést adhat a feltételek alól.

Nem nyújtom, de tulajdonképpen bármelyik külföldi futballistának esélye lehet (van) arra, hogy magyar válogatott legyen. Kétségtelen, a szabályok világosak, ám arról nem rendelkezhetnek, ami a válogatottság mögött van. Érzelmekre, kötődésre gondolok. Mondjuk arra, amikor egy-egy itt született vagy a napvilágot a környező országokban meglátott honfitársamon első válogatottsága során a Himnuszt hallva átfut a Magyarországhoz kötődő élete, vágyai, reményei, s beteljesülésként éli át a pillanatot.

Ahogy mi is érzünk, amikor a válogatott mérkőzéseit nézzük, az érzelmeink, az esetleges indulataink a génjeinkben (is) vannak.

„A többi néma csend” – idézem Hamletet, mert erről nem lehet jól beszélni.

Hát még jogszabályba foglalni.