Őrségváltás – Vincze Szabolcs jegyzete

Kevés kézilabdázó mondhatja el magáról a világon, hogy hazája válogatottjának egyik legemlékezetesebb gólját szerezte. Lékai Máté közéjük tartozik. Nincs olyan szurkoló Magyarországon, aki ne emlékezne a londoni olimpia negyeddöntőjére Izland ellen, amelyet hosszabbításban végül megnyertünk, az akkor 24 éves irányító pedig több millió embernek szerzett felejthetetlen, boldog pillanatokat.

Mert az egy dolog, hogy itthon mindenki rátapadt a tévére, hogy kiszurkolja a négy közé jutást, de emlékszem, Londonban dolgozó kollégáim mesélték utólag, hogy bármelyik sportágon voltak éppen tudósítani, a telefonjukon vagy a számítógépükön mindannyian fél szemmel a magyar–izlandit követték élőben, senki sem akart lemaradni.

Egyébként abszolút jellemző Lékaira, hogy először azt hitte, a góljával nyertünk, később is így emlékezett vissza a lövésére és a gólra, amely után a fél ország üvöltött, a másik fele pedig csak azért nem, mert éppen bőgött: „A csel után jött a tuti egyenes, félmagas, amit mindig tanítanak, hogy így ne lőjél…”

A veszprémi közönség imádta, emlékszem, a Veszprém Arénában minden egyes meccs előtt kijött a nézőtérhez, hogy pacsizzon egy, az első sorokban ülő kissráccal, ami már-már rituálé volt közöttük. Az elmúlt években három világversenyről volt szerencsém tudósítani a Nemzeti Sportot, amelyen ő is ott volt a válogatottban, egyre inkább átadva a stafétabotot a fiataloknak. Bár a csúcson már túl volt, sosem habozott a tudását, a képességeit a válogatott szolgálatába állítani, mindig ott volt, amikor szükség volt rá. És ha már ott volt, újra és újra megmutatta, hogy tud még meglepetést szerezni az ellenfeleknek, a tapasztalata sokszor aranyat ért, bizonyítva, hogy a klasszis azért klasszis marad.

Mondjuk, szerintem igazán kivárhatta volna azt a két meccset, hogy meglegyen a 200 válogatottsága, de ez  az én véleményem, és tulajdonképpen nem más, mint játék a számokkal. A tény attól még tény marad: Lékai a magyar kézilabda egyik legszebb időszakában lehetett a válogatott első számú irányítója, a sportág óriási szerencséje, hogy visszavonulása nem hagy hatalmas, kitölthetetlen űrt maga után itthon, hiszen Fazekas Gergő személyében akad valaki, akinek jó esélye van arra, hogy ugyanolyan korszakos játékmester legyen, mint ő.

Lékai Máté minden szempontból nyugodtan hozhatta meg a döntését, hiszen mindent elért, amire lehetősége volt, mindent kiadott magából, amit csak tudott. Nem lehet hiányérzete. Se neki, se nekünk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!