Válogatott: Marco Rossi is megszólalt a sorsolás után

T. D.T. D.
2019.11.22. 13:31
null
Marco Rossi úgy gondolja, erős csapat lesz a magyar válogatott ellenfele (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott Bulgáriát kapta ellenfélül a Nemzetek Ligája-playoffban a péntek délben kezdődő sorsoláson. A nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Marco Rossi máris értékelte az ellenfelet az mlsz.hu-nak.

„Nem is kérdés, hogy kaphattunk volna sokkal nehezebb sorsolást is az elődöntőt illetően, de ugyanakkor abban a helyzetben sem vagyunk, hogy azt mondhassuk, könnyű dolgunk lesz – mondta a sorsolás után Marco Rossi. – Már csak azért sem, mert nehéz körülmények között fogunk játszani, egy olyan stadionban, amely az ellenfél szurkolóival lesz tele és annak ellenére, hogy a világranglistán velünk azonos pozícióban van Bulgária, ez korántsem lesz egy könnyű meccs. A jó dolog az, hogy ha viszont ezt a mérkőzést megnyerjük, akkor ugyan egy még erősebb csapat ellen, de hazai pályán játszhatunk majd a rájátszás döntőjében. Ez mindenféleképpen még több motivációt kell, hogy adjon.”

„Sok munka vár ránk. Először is a legfontosabb, hogy a legjobb játékosaink felépüljenek és jó formában legyenek márciusra. Folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk a gyógyulásukat, megnézni őket személyesen is, aztán pedig a teljesítményüket, majd pedig az ellenfelein elleni stratégiánkat is ki kell alakítanunk. A bolgár válogatott új szövetségi kapitányát már kinevezték, az ő edzői felfogásáról is ki kell derítenünk, amit csak lehet, de Izlandról és Romániáról is mindent meg kell tudnunk annak érdekében, hogy készen álljunk az ellenük játszandó mérkőzésekre” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A sorsolásról bővebben IDE KATTINTVA olvashat!

MLSZ on Twitter

Marco Rossi: "Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatól van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk. El kell végeznünk ezt az extra munkát, hogy ott lehessünk a részben budapesti rendezésű Eb-n." #EURO2020


NEMZETEK LIGÁJA, PLAYOFF
A-LIGA
2020. március 26.

Izland–Románia
Bulgária–Magyarország
Március 31.
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
9 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
11 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
13 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
22 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
Tegnap, 17:13

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
Tegnap, 12:18