U21-es válogatott: tizenegyes döntött Szlovéniában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.15. 20:12
null
Egygólos vereséget szenvedett az U21-es magyar válogatott (Fotó: mlsz.hu)
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 1–0-s vereséggel zárta celjei felkészülési mérkőzését a házigazda Szlovénia ellen.

 

Az MLSZ beszámolója szerint a magyar válogatott egy új taktikai felállást próbált ki a mérkőzésen, három belső védővel állt fel, és öt olyan játékos kapott lehetőséget a csapatban, aki a horvátok ellen nem volt tagja a kezdőnek.

Az első félidőben mindkét együttes a biztonságos védekezésre építette taktikáját, eleinte a mieink birtokolták többet a labdát, majd a szlovénok kerültek enyhe mezőnyfölénybe. Nagyobb helyzeteket sokáig egyik csapat sem tudott kialakítani, magyar részről Tajti Mátyás távoli lövése okozott veszélyt, míg a magyar kapunknál kétszer alakult ki melegebb szituáció, de a gólszerzéshez nem jártak igazán közel a hazaiak.

Az 58. percben kezezés után tizenegyeshez jutottak a hazaiak, Jan Mlakar középre tartó lövésébe Varga Ádám csak beleérni tudott, a labda a hálóban kötött ki (1–0).

A kapott gól után beállt cseréknek köszönhetően némiképpen fellendült a magyar együttes támadójátéka, de ez helyzetekben nem igazán mutatkozott meg, így végül egygólos szlovén sikerrel ért véget a találkozó.

U21-es válogatottunk legközelebb Észak-Írországban lép pályára, november 14-én, majd Ausztria ellen, hazai pályán zárja az évet.

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS
SZLOVÉNIA–MAGYARORSZÁG 1–0 (0–0)
Celje, 200
néző. V: Grujics (szerb)
SZLOVÉNIA: Frelih – Rogelj (Sostaric Karic, 77.), Zec, Zaletel, Pisek (Sever, 63.) – Mlakar, Valencic (Petrovic, 46.) – Stojinovic, Kryeziu (Stor, 55.), Rom – Gnezda Cerin. Szövetségi edző: Primoz Gliha
MAGYARORSZÁG: Varga Á. – Bolla B. (Korbély, 84.), Varjas, Nagy Zs., Tóth B., Szalai A. – Kiss B. (Szabó B., 84.), Banó-Szabó (Schäfer, 63.), Tajti – Szabó M. (Májer Milán, 73.), Bíró B. Szövetségi edző: Gera Zoltán
G: Mlakar (11-esből) az 59. percben

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Saponjics megszerezte az első gólját, győzött a DVTK

Labdarúgó NB I
7 órája

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
8 órája

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37

Felkészülés: kétgólos kisvárdai győzelem a Dinamo Kijev ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 19:08

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Felkészülés: Beridze góljával legyőzte az Újpest a Kassát a Tábor utcában

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:53

Felkészülés: az MTK kikapott Szlovéniában a Craiovától

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 13:08
Ezek is érdekelhetik