Nemecsekék – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.10.09. 23:26

Eljött az a pillanat, mint a regénybéli legendás Pál utcai fatelepen: az édes grundot meg kell védeni!

Bár az újságírói puskaport (év meccse!) már ellőttük a Szlovákia elleni, budapesti Európa-bajnoki selejtező előtt, de most újratöltés következik, ugyanis a Horvátország elleni mérkőzés új dimenzióba helyezte a reménykedést.

Kicsit persze félelmetesebb a mostani helyzet, mert mégiscsak a tekintélyes, erős „Pásztorok” jönnek majd szembe: a világbajnoki ezüstérmes válogatott ellen kell helytállni Splitben. Meg kell védeni a reményeinket, meg kell szilárdítani a csapatba vetett hitet, s ami tán a legrizikósabb, újra meg kell acélozni az esélyt az Európa-bajnokságra való kijutásra.

Erősnek kell lenni, na!

Olyannak, mint a Pál utcai fiúknál Nemecsek Ernő, a szegény szabómester kisfia, aki előbb a szívét, majd az életét is feláldozta a legkedvesebb pesti placcért, ahol – ez már a magam fantáziája – rongyosra futballozhatta az iskolai cipőjét, ahol a barátaival tölthette el a legboldogabb perceit az életre kapott kevés idejéből...

Hogy a magyar futballnak mit jelent a grund, tán írni sem kell – nekünk ez a minden, a múltunk, a jelenünk dicsősége, s ha a Splitben pályára lépő játékosaink csak egy villanásnyi ideig arra gondolnak, csütörtökön késő este azért küzdhetnek majd, ami a magyar embereknek a futballtörténelem sodrásában oly fontos volt, akkor még inkább felmagasztosulhat ez az eszmény. Azon túl, hogy hisznek magukban, hisznek a sport legszebb élményének elérésében, a bravúrban, és ha hisznek abban, hogy az ország áll mögöttük, s ebből képesek is erőt meríteni, akkor nem lehetetlen a küldetésük.

Egy apró ember már megmutatta, mire képes a ragaszkodás, a hit, a remény – és bár lehet, a története csupán papírlapokra írt mese, ám az, amit és ahogyan tett, megmutatta, hogyan lehet a való életben is valakiből a pillanatok hőse.

Senki se áltassa magát, Splitben az Európa-bajnoki selejtezősorozat legnehezebb mérkőzése vár a magyar labdarúgókra, tizenegy játékosnak kell talán soha nem látott hévvel, eddig nem tapasztalt odafigyeléssel s persze nagy szívvel harcolnia – labdáért, szögletért, szabadrúgásért, gólért.

Jönnek a Pásztorok! Mi viszont Nemecsekékre figyelünk, nekik, értük szurkolunk – a grundjukért...

Legfrissebb hírek

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
14 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44
Ezek is érdekelhetik