U21: Gera Zoltán keretet hirdetett Dánia és Norvégia ellen

Vágólapra másolva!
2019.08.27. 15:02
null
Gera Zoltán keretet hirdetett Dánia és Norvégia ellen (Fotó: mlsz.hu)
U21-es labdarúgó-válogatottunk szeptember 6-án lejátssza első felkészülési mérkőzését a Gera Zoltán vezette szakmai stáb irányítása mellett. A Dánia elleni idegenbeli összecsapást követően, szeptember 10-én Norvégia lesz az ellenfél a Pancho Arénában – adta hírül az mlsz.hu.

 

Gera Zoltán augusztus közepénkétnapos edzőtáborozást tartottaz U21-es keret tagjainak Telkiben, a szeptemberi összetartáson pedig már mérkőzések is szerepelnek a magyar válogatott programjában. A szövetségi edző 23 játékosnak küldött meghívót a dánok és a norvégok elleni felkészülési meccsekre, köztük három külföldön játszó labdarúgónak: Szalai Attilának, Schäfer Andrásnak és Bíró Bencének.

A 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő válogatott szeptember 1-jén kezdi meg a közös munkát Telkiben, majd szeptember 4-én utazik el Aalborgba, a Dánia elleni mérkőzés helyszínére.

„A válogatott összetételének kialakítása még csak most kezdődött, ezért az aktuális keret egyáltalán nem tekinthető véglegesnek
– mondta az mlsz.hu-nak a keret összetételéről Gera Zoltán.– Folyamatosan figyeljük a korosztály legtehetségesebb játékosait, több olyan labdarúgó van, akit erre az összetartásra nem tudtam meghívni, de számolok velük a későbbiekben. Ez természetesen fordítva is igaz: minden jelenlegi kerettagnak bizonyítania kell, hogy valóban a válogatottban a helye. Nehéz mérkőzések várnak ránk két erős riválissal szemben, de a csapat fejlődéséhez éppen az ilyen összecsapások szükségesek.”

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:
Varga Ádám (Soroksár)
Demjén Patrik (ZTE)
Bese Balázs (MTK Budapest)

Védők:
Bolla Bendegúz (ZTE)
Kovács Krisztián (Győri ETO)
Szalai Attila (Apollon)
Szilágyi Zoltán (Vasas)
Takács Zsombor (Soroksár)
Tóth Bence (Vasas)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Deutsch László (Csákvár)

Középpályások:
Szabó Bence (DVTK)
Hinora Kristóf (Vasas)
Tajti Mátyás (DVTK)
Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd)
Schäfer András (Chievo)
Kiss Bence (Haladás)

Támadók:
Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Kundrák Norbert (DVSC)
Kovácsréti Márk (Kisvárda)
Szánthó Regő (Győri ETO)
Bíró Bence (Guimaraes)
Májer Milán (Gyirmót)

A válogatott programja:
Szeptember 6., péntek:
Dánia–Magyarország, 18.30 (Aalborg)

Szeptember 10., kedd:
Magyarország–Norvégia, 20.00 (Pancho Aréna)

Legfrissebb hírek

A spanyolok legyűrték a románokat az U21-es Eb-n, a franciák 102. perces góllal verték meg a grúzokat

Minden más foci
2025.06.14. 23:05

A címvédő angolok hozták a kötelezőt, a hollandok nem bírtak a finnekkel az U21-es Eb-n

Minden más foci
2025.06.12. 23:00

Nem fest jól az U21-es válogatott idei mérlege az őszi korosztályváltás óta

Magyar válogatott
2025.06.10. 12:05

Fernando Santos jól emlékszik Gera Zoltán korai góljára

Magyar válogatott
2025.06.09. 14:52

Úgy néz ki, Gera Zoltán a másodosztályban is a Kecskemét vezetőedzője marad

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 07:58

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 10:14

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:08

Keane: Az első félidőt uraltuk, a második szörnyű volt

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 07:45
Ezek is érdekelhetik