Eb 2020: Először érzem azt, hogy tényleg formálódik egy jó csapat – Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.12. 12:13
A magyar labdarúgó-válogatott Pátkai Máté góljával 1–0-ra legyűrte Walest Európa-bajnoki selejtezőn. A mérkőzés után Szalai Ádám nyilatkozott az NSO Tv kamerája előtt.

Szalai Ádám elmondta: elég nehezen indult számára ez a két mérkőzés.

„Nem volt egyszerű, tíz nappal korábban véget ért a bajnokság, utána elkezdtük megint a felkészülést. Nem éreztem jól magam kint, nem játszottam jó mérkőzést. Szerencsére a csapat megoldotta helyettem is. Az itthoni már könnyebb volt, amikor ilyen hosszú idő után ismét meccset játszol, akkor a második már sokkal könnyebb, jobban éreztem magam. Ez a találkozó ott dőlt el, hogy hihetetlen a védelmi sorunk. Általában elöl mindig találunk egy gólt, de az, hogy nullára játszunk, nem annyira megszokott. Ez volt sorozatban a harmadik tétmeccsünk, amit megnyertünk, úgyhogy én először érzem azt a magyar válogatottban, hogy tényleg formálódik egy jó csapat. Nem kell semmit elkiabálni, de azért kilenc ponttal szabadságra menni nagyon jó érzés.”

A csatár a videóban beszél a libabőrt okozó hangulatról és arról, hogyan oldották meg Marco Rossi hiányát.

Kezünkben van, hogy újra történelmet írhassunk – Dzsudzsák

A Realnak is megköszönhetjük, hogy Bale nem volt a topon – Baráth

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósította: SOMOGYI ZSOLT (riport), BACSKAI JÁNOS (percről percre), KONCZ GYÖRGY, SZABÓ MIKLÓS, TÖRÖK ATTILA, TUMBÁSZ HÉDI (fotó), PÓR KÁROLY, NAGY-PÁL TAMÁS, PUSZTAI VIOLA (videó)

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Magyarország–Wales 1–0 (0–0)
Budapest,
Groupama Aréna, 19 000 néző. Vezette: Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Baráth, Orbán, Korhut – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Szoboszlai (Bese, 83.), Holender (Varga R., 59.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Wales: Hennessey – Gunter, A. Williams, J. Lawrence, B. Davies – Allen, Ampadu (M. Smith, 84.) – T. Lawrence (Vokes, 79.), Brooks (H. Wilson, 73.), D. James – Bale. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs
Gólszerző: Pátkai (80.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Seydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)

Szabadnapos: Horvátország

Legfrissebb hírek

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 09:26

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04
Ezek is érdekelhetik