Baráth még fejlődne; Újabb magyarok a DAC-ban?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 22:17
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Baráth Botond boldog, egyben önkritikus interjút adott Pietsch Tibornak. A Rossi-csapat immár alapembere a Wales elleni siker után sem szállt el, elmondta, hogy a továbbjutásról még tilos beszélni, és azt is, hogy miért tartja hátvédpárját Willi-intercitynek.
Baráth Botond boldog, egyben önkritikus interjút adott Pietsch Tibornak.
A Rossi-csapat immár alapembere a Wales elleni siker után sem szállt el, elmondta, hogy a továbbjutásról még tilos beszélni, és azt is, hogy miért tartja hátvédpárját Willi-intercitynek.

Világi Oszkár igazán elégedett lehet a DAC rekordokat döntögető idényével. A dunaszerdahelyi klubtulajdonos egyebek mellett Kalmár Zsoltról, Vida Kristopherről és Vida Mátéról is beszélt, ahogyan a DAC-modellről, a szlovák és a magyar futballpénzekről, az idáig vezető útról és a jövőbeni lehetőségekről – benne újabb magyar labdarúgók esetleges szerződtetéséről is.

Péntekről szombatra virradóra kezdődik a labdarúgó Copa América. A nyár legnagyobb futballtornája természetesen a válogatott sikerre szomjazó Lionel Messi körül forog, de a legendás Zico a brazilok esélyeiről is véleményt formált, akik Neymar nélkül futnak neki az idei Copának. Tudnivalók, program és helyszínek egy oldalon.

Steffi Graf 50 éves. Minden idők egyik legnagyobb női teniszezőjéről Győri Ferenc írt portrét, amelyből egyebek mellett az is kiderül, hogy Steffi férje, Andre Agassi mit szokott kérni élete párjától a születésnapjára…

És ha péntek, akkor ezúttal is Sportkrém melléklet 8 oldalon – a kamionos Kiss Norberttel és a heti sportos tv-műsorral.

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
15 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
2025.10.24. 23:41

Fradi-ünnep a nemzeti ünnepen; Egerszegi Krisztina szöuli sikere a Csodák csodája

E-újság
2025.10.23. 23:04

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
2025.10.20. 23:45

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

Még 1000 nap Los Angelesig; Teófilo Cubillas-exkluzív

E-újság
2025.10.17. 23:40
Ezek is érdekelhetik