Őszintén a deficitről – Vincze András jegyzete

A magyar nyelvnél nincs színesebb, s ha futballmeccset néz az ember fia és lánya nagyobb társaságban, meggyőződhet arról, hogy a jelzők kifogyhatatlanok, még az egyszerű kapukirúgásnál sincs hiány belőlük. Ezeken a sorokon azért eltekintenék az összes lendületesebb vagy inkább ízesebb szó felidézésétől, inkább azt szeretném érzékeltetni, hogy érzelmileg minden focirajongó mélyen átélte a szlovák–magyar Európa-bajnoki selejtezőt. A lelkekben – mint minden válogatott meccs előtt – ott feszített az izgalom, a székeken ülve hamarabb lendült a láb lövésre, mint a gyepen, de hát a szurkolói perspektíva jócskán más, mint odalent a pályán, labdaközelben.

Amikor az ember eljutott odáig a fennhangon kihirdetett értékeléseiben, hogy „…azért tudunk mi pofásan is futballozni”, éppen bepofozták a hálóba a góljukat a házigazdák; de ettől még valóban igaz volt, hogy volt tartás, volt stílus, volt lendület a magyar futballban, sőt… Annak is megvolt az ígérete, hogy a vezetést is sikerül megszerezni, ugyanakkor a szlovák gólnál kibukott az átka is ennek az őszintébb, lelkesebb focinak, az, hogy baromira koncentráltan kell művelni.

S hát – legyünk őszinték – ebben jócskán van deficitünk.

Sajnos ez az a tényező is egyben, ami minden meccsen kiütközhet majd magyar deficitként, azokon az összecsapásokon főleg, amelyeken az ellenfélnél többségben lesznek a topbajnokságban edződő labdarúgók, merthogy ez az a muníció, amelyet nem lehet sem driblizéssel, sem pedig némi gyorsasággal, továbbá elszántsággal helyettesíteni. Magyarán, amíg a szlovák kezdőcsapat játékosainak zöme (pontosabban a légiósaik) meghatározó labdarúgónak számít klubcsapatában, ráadásul német, olasz, spanyol, angol bajnokikon, a mi fiainknak ugyanez az öröm a finoman szólva is harmatosabb minőségű küzdelmekben sem mindig adatik meg. Marco Rossi (és jó ideje a mindenkori magyar szövetségi kapitány) nem véletlenül mondja, hogy két-három napnyi válogatott összetartáson nem lehet a harminc-negyven top- és tétmeccsen gyűjtött erőt és önbizalmat pótolni.
Kikaptunk.
Mást nem tehetünk, mint hogy a helyén kezeljük a vereséget (is), hiszen szemmel láthatóan vannak hiányosságaink – igaz, erről mi, magyarok tudunk a legcifrábban beszélni meccs közben.